Budapest, 2013. (36. évfolyam)
7. szám július - Szántó András: NYÁRI KULINÁRIA - „Jöjjön ki Óbudára!” – de vajon miért is?
(Nagy kár, hogy nem csináltam fotókat!) Sajnos a legtöbb rozoga, egészségtelen kis épületért nem volt kár, de köztük és a helyükön álló tízemeletesek között lett volna más átmenet... A régi kertvendéglői hangulat bemutatására a rendelkezésre álló temérdek kép közül kettőt választottam. Az egyik a Szőlő u. 42-ben volt, Weinper kert nek hívták, ma a Zöld kapu étterem van a helyén. A Pacsirtamező utca és Bécsi út közötti részen már a 30-as években megindult a bontás, modern, 4-6 lakásos házak épültek a környéken – és közöttük megmaradt a több mint száz éve alapított kert, árnyat adó gesztenyefák tövében. Másik kedvenc képem Kuti István „A hajóállomáshoz” nevű vendéglőjét ábrázolja. Az Óbudai (hivatalos) hajóállomás a mai piac magasságában lehetett, és a kikötővel szemben, a Rupp Imre u. 17-ben (most Árpád fejedelem útja) állt a vendéglő. A „minden időben friss halászlé és rántotthal” mellé minden estére zene-hangversenyt is ígértek, és a legendák szerint a legnevesebb cigányzenekarok kedvéért sokan és gyakran kihajóztak ide a belvárosból is. Óbuda egyik legnépszerűbb mai vendéglője a Kéhli . És talán az egyetlen, amely – árait leszámítva – valóban a régi óbudai hangulatot őrizte meg, élesztette újjá az utókor számára. Ez nem csupán a külsőségeket jelenti, mert korabeli díszleteket sokan tudnak vagy próbáltak varázsolni a modern világ falai közé. A Kéhliben azonban még Krúdy Gyula is jól érezné magát, ha valamilyen csoda folytán visszatérne törzsasztalához. És hát a kert! Gyönyörű, amilyen Krúdy idejében sohasem volt. Ő csak az ajtó elé kitett kis asztalkánál üldögélt meleg nyári estéken, és figyelte a Mókus utca lankadó forgalmát. A mai kert igényesen megformált remek vacsorázóhely a hatalmas gesztenyefák alatt, szinte összenőve az étterem többi helyiségével. Mindez egy szenvedélyes, művészlelkű és megszállott vendéglátós érdeme, aki már 40 évvel ezelőtt a visszahozandó régi óbudai hangulatról álmodott, és mindenét arra tette fel, hogy ez meg is valósuljon. Cecei Horváth Tibor néhány éve eltávozott közülünk, de a gyerekei által vezetett étterem viszi tovább a „krúdysóbudás” hagyományt. Cecei Horváth Tibor élt 300 évet, amit jelentős, 66 éves földi pályafutásába igyekezett beleszorítani... Búcsúzzunk tőle és a hajdani Óbudától, és idézzük fel az „újkori Szindbád” alakját Karinthy Márton szavaival, aki egy ínyes vacsora kedvéért tért be a vendéglőbe és az alábbiakat írta: „...Ekkor lépett a helységbe egy hatalmas, vadászkalapos kicsattanó kedélyű ember, és jobbra-balra köszöngetve egyenesen a sarokban eddig némán meghúzódó zenekarhoz lépett. Egy bátor vendég, gondoltam, aki mulatni akar. A zenészek életre keltek, felséges muzsika járta át a Helyet. A nagy ember énekelni kezdett. De nem ám csak úgy immel-ámmal. Fájdalom és féktelen életvágy áradt a hangjából, ahogyan nyomatékkal kirakta a taktust. Mintha csak maga Krúdy küldte volna, gondoltam, hogy még emlékezetesebbé tegye a látogatásunkat. Aztán, míg főfogásunkra várunk, a nagy ember az asztalunkhoz lépett. Ő az apa, a családfő Cecei-Horváth Tibor. Az étlapon még az ő neve áll, bár sok éve már a fia, Gergely vette át a napi teendőket. Szinte mindennap bejár, de már csak mint »törzsvendég«, vagy mint »régi idők nagy tanúja«, vagy »a hely ősi szelleme«, vagy minek is nevezzem. Megjelenésének minden tekintetben súlya van. Arca jókedélyt és az élet élvezni tudásának mártíriumát hordozza. Nemcsak vendéglős és nótaénekes, de költő is, a szó professzionális értelmében, hiszen szépkötésű, nemesen karcsú verseskönyvét nyújtja át.” ● a képek forrása a szerző gyűjteménye 11 BUDAPEST 2013 július A Kuti vendéglő bejárata. Képes levelezőlap 1920
