Budapest, 2013. (36. évfolyam)

6. szám június - Szentesi Edit: Síppal, dobbal

A mai Astoria helyén állt Hatvani kapuhoz vezető hatvani országútnak ezen az északi oldalán Buda visszafoglalása után Pest pol­gárai lassanként kezdtek kerteket kialakíta­ni és művelni. A területet Felső Kerteknek nevezték (szemben a hatvani országút má­sik oldalán fekvő Alsó Kertekkel); egyetlen feltáró útja a Dob utca őse volt. Erre nézett az az eredetileg közel 750 négyszögöles kert is, amelyet igen korán használatba vettek: első telekkönyvezett átírásakor, 1733-ban az akkori eladót megelőző két tulajdonosáról emlékeztek meg. A Vadember lábszomszédja Lábszomszédja egy másik, még nagyobb kert volt, amelyben az 1720–1730-as évek­ben (!) a Vademberhez (zum Wilden Mann) címzett fogadó működött. Az országút fe­lől csak idáig, a fogadóig vezetett a Síp utca őse, amelyet eredetileg arról is neveztek el (Wildmann Gasse). A fogadót tulajdonosa az 1730-as évek végén átköltöztette egy üz­leti szempontból még előnyösebb fekvésű kertbe: a Dob utca és a városfalat kívülről kerülő országút, a mai Károly körút sarká­ra (ld. Buza Péter : A vadember kalandjai, BUDAPEST, 2009. november). Ez után, az 1750-es évek végén a zsákutcát átnyitot­ták a Dob utcáig, létrehozva a Síp utcának a mai – de még nagyon sokáig nem létező – Wesselényi utca keresztezésébe eső töré­sétől a Dob utcáig vezető szakaszát, amely eredetileg még a mainál is keskenyebb volt. Kertünkben a Síp utca megnyitása és 1766 között épült az első ház, minden bi­zonnyal az, amelyet Balla Antal 1785-ös térképén láthatunk A téglalap alakú épü­let a két utca sarkán állt, hosszabbik oldala a telek Dob utcai szélességének valamivel több mint a felét foglalta el. Egyetlen pin-Síppal, dobbal Egy műemlékház cifra históriája Szentesi Edit A Dob utca és a Síp utca sarkán álló egyemeletes lakóházon 2012 nyara óta közfigyelmet keltő munkálatok zajlanak. Áttekintésünket a ma álló épület történeténél is korábban kell kezdenünk. A befejezés senkit meg nem nyugtató lezárása egy műemlék históriájának az igazgatás és a gondoskodás erősen megrokkant intézményei miatt zavaros budapesti viszonyok között. 14 BUDAPEST 2013 június A ház a Dob utcai sarok felől 2010-ben

Next

/
Oldalképek
Tartalom