Budapest, 2013. (36. évfolyam)
1. szám január - Vázsonyi Vilmosné: Egyszer volt... - Közreadja Zeke Gyula
volt, minden fűszálnak, minden bokornak tudta a latin nevét, és passzióval kertészkedett ezen a kis területen, mert a kis háznak háta mögött kertecske volt. A kertecskéről visszatérek a másik mulatóra, a Jardinre. Ez az Erzsébet királyné út sarkán volt, és már tényleg inkább az előkelőségek mulatóhelye. A leánynevelőintézet főnökasszonya, Wabits Lujza híres nőszemély volt Budapesten. Csaknem olyan, mint a Magyar utcai Maison Frida. Gyönyörű lányok elegánsan keringtek az asztalok körül, dúdolgattak és folyt a pezsgő, a magyar és francia borok, mert gondtalan volt az élet, mert béke volt. Az egyetlen szép szó az egész szótárban, béke, béke és ismét csak béke. Minden anyának, minden feleségnek, minden nőnek kötelessége volna a világ összes kormányaihoz feliratot intézni, hogy soha többé háború ne legyen. (...) Azután volt olyan társaságunk, középosztálybeli emberek, lateinerek, bankemberek, akikkel megint máshol jöttünk össze. Sohasem a Ritzben vagy a Carltonban, hanem az Operaházzal szemben levő kávéházban, a Drechslerben. Az uram nemigen akart kimenni, ha nem volt muszáj, a Terézvárosból, csak egyszer hetenként, amikor a városházi urakkal a Pannónia szálló vendéglőjébe ment, és naponta a Vigadó kávéházban volt a városházi asztal. Nagy kávéházi ember volt különben is az uram. Ebéd után átszaladt az Abbaziába, vacsora előtt a Vigadó kávéházba, és rendszerint úgy tíz óra tájban azt mondotta, hát na, csak szolid voltam, már elmúlt tíz óra, és még itthon vagyok. De most már menni muszáj, mert várnak az Abbaziában. Milyen kár is volt nem összeírni azt a sok szellemi sziporkát, ami egy olyan Abbazia estén elpufogott úgy a levegőben, mint Szent István napkor a görögtűz. Természetesen ez minden az első világháború előtt volt. A háború kitörésekor már nem akart sehová nyilvános helyre menni, mert nem akart veszekedni olyan emberekkel, akik lelkesültek a háborúért. Az első háborúban ugyanis nagyon sokan voltak háborúpártiak. Ő ellenben az első perctől kezdve azt mondotta: Magyarország gyönyörűen van határolva, fent a Kárpátok és a havasok, lent a tenger, az Adria, mi nem nyerhetünk semmit, mi csak veszthetünk. Valósággal szívfájdalma volt, és szenvedett, amikor hallotta, hogy énekelve vonulnak el a katonák. Minden ok nélkül, mondotta, viszik ezeket a szerencsétleneket a vágóhídra. Okolta Tiszát és az egész kormányt, hogy nem tudtak az öreg királyra hatni, hogy Magyarország Svájcként semleges maradjon. Pedig mi volt ez a háború a másodikhoz képest. Majális. Hiszen akkor a háború a lövészárkokban zajlott le, úgy, amint ez egy rendes háborúhoz illik. A városi ember csak akkor vett tudomást erről, ha családjának egy kedves hozzátartozója vonult be, különben ment minden a rendes kerékvágásban. A cenzúra, a zárórarendelet, minden csak 1917-nek volt már a terméke. (...) Vázsonyi annyira dühös volt a háború kitörése miatt, hogy amikor egy alkalommal az Abbazia kávéházban egyik demokrata képviselő azt találta mondani: „Ha nem vennének be katonának, önként jelentkeznék” – Vázsonyi hatalmas erővel nekilendült a márványasztalnak, odadobta, kis híja volt, hogy azt a harcias képviselőt egy szuszra meg nem ölte. A háború alatt ő, aki annyira kávéházi ember volt, nem akart nyilvános helyre járni azért, mert nem akart vitatkozásba bocsátkozni. Ugyanis a legtöbben lelkesedtek a háborúért. Bródy Sándor, a híres író, és egyike a legszebb embereknek, azt mondta neki a háború első hetében: Vilmos, vonulj zárdába Ophelia szerint, mert még nagy bajba kerülsz, hogy annyira ellenzed a háborút. Igenis itt az ideje, hogy végre háborúskodjunk, és megmutassuk az erőnket. Vázsonyi azt felelte: zárdába nem vonulok, de egyet mondhatok neked. (...) A ti lelkesedésetek el fogja venni tőlünk a Kárpátokat, és el fogja venni tőlünk az Adriát. Abban mutassunk erőt, hogy semlegesek maradunk. Nincs semmi okunk arra, hogy behódoljunk Vilmos császár „es ist erreicht” bajuszának. Bródy Sándor nevetve felelte: Nehéz ember vagy, Vilmos. A magyar baka nem engedi se a Kárpátokat, se az Adriát. Fogadást ajánlok neked. Vázsonyi azt mondotta: ilyen komoly dolognál nem fogadok, csak egyet fogadok meg, hogy senkivel, aki a háborút akarja, a háború végéig szóba nem állok. Beült kis konflisába, és hazarobogott. Az egész háború alatt formálisan gyászolt. ● A képek forrása: Vázsonyi-hagyaték 12 BUDAPEST 2013 január A szerző unokájával, Vázsonyi Vilmossal (1935-2008) 1936-ban
