Budapest, 2013. (36. évfolyam)
1. szám január - Vázsonyi Vilmosné: Egyszer volt... - Közreadja Zeke Gyula
keserűvíz forrás nincsen, és ezt értékesíteni kell, mert ebből a városnak óriási jövedelme lehet. Másik oldalán Eötvösnek irodavezetője, Perl Soma, de akit nemcsak Eötvös, hanem az egész város Perl öcsémnek nevezett. Azután ott volt egy kúriai bíró, Jókuthy Albert, akire abban az időben bámulva néztek, hogy mint független bíró mert egy prononszál ellenzéki asztalhoz leülni. Azután ott volt a több ezer holdas kapitalista Schlézinger Samu bácsi, a tördeli nagybirtokos. Vázsonyi és Eötvös Károly minden este összevesztek. Eötvös, aki liberális ember volt, ismétlem, ő volt a tiszaeszlári per védője, mégis mindig szidta a zsidókat. Vázsonyi replikázott, nekem szabad a fajtám bűneit ostorozni, de te tartsad meg a véleményed, mert különben én meg a te fajtádat fogom ostorozni. Ez így ment estéről-estére. Hiszen nem csak ez a néhány ember, akit névleg megneveztem, de ott ült egy egész sereg ellenzéki képviselő és egy egész sereg újságíró is. Bár úgy Eötvös Károly, mint Vázsonyi imádták a női nemet, ehhez az asztalhoz nőnek ülni tilos volt. Így ültem tehát mindig az asztal szomszédságában az ablakmélyedésben. Oda jött be Ady Endre Lédával, hattyú nélkül, de Léda urával, Dióssyval, és ugyancsak ott ült velünk Purjesz Lajos, a Világnak szerkesztője is. Ady Endrének szemei úgy ragyogtak, mint csillag az égen, soha, sem azelőtt, sem azóta olyan tündöklő két szempárt nem láttam. Léda asszony sokkal magasabb volt Ady Endrénél, és az akkori divathoz mérten mindig páncélfűzővel, meglehetősen nagy mellekkel és irtózatosan nagy kalappal jött be a kávéházba. Tudva, hogy Ady Endre jön a háta mögött, olyan magasan tartotta a fejét, és olyan öntelten jött be a kávéházba, mint ahogyan a polgárember elképzelte, hogy valaha a fejedelemasszonyok jöhettek így be uszályos ruhában, mert tudták, hogy hátul az apródok viszik az uszályt. Léda asz szony okos nő volt, és azt hitte, hogy tényleg kitűnő múzsája lehetett Ady Endrének. Mert a legnagyobb zseninek az mindig kell, hogy legyen inspirátora. Sokat vitatkoztam Adyval, mert én az akáclombos Nyírséget védtem, ő pedig Bihar-országért lelkesedett. Bihar megye ugyanis egészen külön kis állam volt az államban, legalábbis úgy gondolták ezt a Tisza-rajongók, mert hiszen Tisza is bihari volt, de így gondolták azok is, bár nagyon kevesen voltak Biharban, akik Tisza-ellenesek voltak. Persze ezek az idők a tényleges gyönyörű békeévek voltak, jóval az első világháború előtt. Ki is gondolt volna akkor háborúra. (...) Egyszer volt egy nagyon vidám élet Budapesten, amikor az Angolparkot még Ősbudavárának hívták, és amikor a Jardin nevű mulatót a magyar argó Jardenkertnek nevezte. Ősbudában vidám élet folyt. A tengerentúli világhírű sztárok, bár ekkor még ezt a kifejezést nemigen használták, mind eljöttek Budapestre, sőt, az volt a csodálatos, hogy a vendégszereplés, amely két hétre vagy egy hónapra szólt, mindig meg lett toldva, mert a vendégszereplők úgy megszerették Budapestet, hogy nem akartak innen elmenni. A híres Barrison nővérek például, akik táncosnők voltak, nem csak egy nyáron, hanem három nyáron tértek vissza Budapestre. A mulatt nevető kupléénekesnő Morkas Chani megnevettette Budapestet egy egész nyáron keresztül. Azután az első néger táncospár, aki Budapestre jött, milyen gyönyörűen táncoltak, és milyen elegánsak voltak, az ember szíve repesett az örömtől. Nem szabad azt gondolni, hogy ezt csak a felső tízezer, vagy a polgárság élvezte. Olyan csekély volt a belépő, hogy ott épp úgy örültek a munkások, mint a középosztályi társadalom. Ősbudavára igazgatója egy Friedmann nevű ember volt, rendkívül ügyes, aki utazott, és hozta a legelső számokat. Mellette volt a híres Beketow cirkusz. Őtőle vettük meg a Lendvay utca 20-as számú kis földszintes házikót, mire az uram meg is jegyezte, mit keres egy koldus a kapitalisták között? Én meg azt feleltem erre, hát hol keressen egy koldus, ha nem a kapitalisták között? A kis házban malacok, tyúkok, libák, mindenféle szelíd, nemes, jó kis háziállatok tanyáztak. Át kellett az egészet építeni, hogy némileg lakhatóvá tegyük. Az uram nagy botanikus 11 BUDAPEST 2013 január Az 1936-os emlékirat kezdő lapja
