Budapest, 2013. (36. évfolyam)
1. szám január - Vázsonyi Vilmosné: Egyszer volt... - Közreadja Zeke Gyula
báziában, mindig hatalmas szivar volt szája sarkának szélében, és kedélyesen diskurálva ültünk a sétányon, amikor azt mondja nekem: – Nézze, marha, mégse lehet azt mondani, hogy Abbázia szebb a Lidónál. Mire rém dühösen felpattantam, és azt mondtam: – Kedves Ujházy, én elismerem, hogy maga egy nagyszerű színész, de nekem aztán ne mondja, hogy marha, mert akkor maga a marha. – Bocsásson meg, drágám – mondotta – én ezt úgy mondom, mint más a jó napotot mondja. Ne haragudjon, ez egy olyan szólásmód, belátom, hogy nagyon csúnya, ahogy én ezt mindig mondom, de már kicsúszik a számból, és nem is tudom, hogy mikor kinek mondom. Ujházy olyan nagy színész volt, és olyan kedves ember, hogy azután tényleg figyelembe se vettem ezt a szavajárását. (...) De szép is volt az az élet, amikor hetenként ott vacsoráztunk a Pannónia szállodának éttermében a színész- és színésznőkkel együtt, akik ugyan előadás után nagyon fáradtak voltak, de mégis kedves, derűs hangulatot hoztak a társalgásba. (...) Évtizeden keresztül folytak a csaták az országházban. A legjobb barátok majdnem ökölre mentek. Odabent az ülésteremben civakodtak, verekedtek, aztán mintha mi sem történt volna, átmentek a büffettbe, ahol szabadelvűek és ellenzékiek a legnagyobb barátsággal fogyasztották el a délelőtti tormás virslit. Este azután a Pannónia vendéglőben gyűlt össze a társaság, akkor már elhozták az asszonyokat is, és ott heccelték egymást a délelőtti nagy képviselőházi csaták miatt. Volt egy külön városházi asztal a Pannóniában. Az asztalfőn Márkus József főpolgármester, Márkus Emíliának bátyja ült. Mellette az alpolgármesterek, Rózsavölgyi Antal, Waszilevits János, gróf Festetich Géza és Magyarevics Mláden, Budapest tiszti főorvosa ültek. Utána azután a bizottsági tagok élén Vázsonyi. Duhaj jókedv között mindig megbeszélték, mit lehetne Pesten szépíteni, hogy lehetne Pestet előbbre vinni. Bécsben ugyanis meghagyták a patinás palotákat, házakat, tereket. Budapesten az építkezés, mikor megindult, éppen a csúnya szecesz sziónak idejére esett. Rettenetes volt az az építkezés. Rikító színekkel mázolva, sehol egy erkély vagy veranda, hanem elképesztően csúf és kényelmetlen beosztás. Jó, hogy nem tartott sokáig ez a korszak. (...) Gyermekkori pajtásom, Szomory Dezső, mint katonaszökevény éveken át Párizsban élt. Amikor hazaérkezett, én boldog örömmel vettem őt észre a Pannónia éttermének egyik sarkában. Ő is mátészalkai volt, mint én, de mikor utoljára láttam, akkor még Weisz Móricnak hívták. Bizonyára nagyon haragudna reám, ha élne, és olvasná, hogy megírom a nyilvánosságnak az igazi nevét. Sokat járt Mátészalkára, mert édesapjának testvérei ott éltek, és én mint fiatal leányka – mert ő körülbelül négy-öt évvel volt idősebb nálam, egy darabjának ezt a címet adta: A rajongó Bolzay lány – én is rajongva néztem reá. Szép, deli fiatalember volt. Annyira megörültem neki, hogy odaszaladtam, és azt mondtam: – Drága Mórickám, csakhogy megint itthon látom. Nem akartam én ezzel rosszat, de mikor együtt játszottunk, mint fiatal gyerekek, akkor így szólítottam. Ő roppant dühösen azt felelte: – Ki az a Mórickám? Kiről beszél? Kiről beszél? Akkor észhez kaptam, és azt mondtam neki: – Nézze, én odahaza is Margitka voltam, most legfeljebb csak Margit lettem, de maga ne haragudjon, én csupa szeretetből hívtam úgy, mint gyerekkoromba, és azt se tudom, hogy szebb-e a Dezső, mint a Móric. Akkor mindjárt kibékült velem, és mikor írta a Nyugatban folytatásos regényét, amelynek címe: Levelek egy barátnőmhöz volt, ott bizony nagyon szépen megemlékezett a mi kiskorunkról. Nem érdemelte meg azt a szörnyű véget, ahogy szegény meghalt. Rendkívül tehetséges, kedves, finom modorú, álmatag, azt lehet mondani, hogy egy kicsit olyan biedermeieres allűrökkel rendelkező ember volt. Teljesen ellentéte volt Szomorynak az én másik nyírségi pajtásom, Krúdy Gyula. Szilaj, szeretve a bort, a szép asszonyt és a muzsikaszót. Ő nem a biedermeier fajtához tartozott, hanem inkább az a régi fajta Szabolcs megyei dzsentri volt, aki még nem akart reggelire, ebédre, vacsorára zsidót enni, liberálisan gondolkodó, remek koponya. Ugyanakkor voltak Magyarországon az ifjú titánok az írók között, úgy mint Molnár Ferenc és Bródy Sándor. Bródy Sándor úgynevezett gyönyörű férfi volt. Nagy fekete szemekkel, dús hajzattal és nagyon szép kezekkel. Rendkívül tehetséges volt. Felesége is írónő volt, kint laktak a Marczibányi téren, és én rendkívül szerettem oda eljárni. Négy vagy öt fiú rosszalkodott körülöttünk, és szegény Judit mindig szomorú volt, hogy az ura elhagyta, kislánya meghalt, és végeredményben ő is nagyon fiatalon pusztult el. Molnár Ferenc zseniális ember, és zseniális feleséget vett magának. Vészi Józsefnek, a Pester Lloyd szerkesztőjének Margit nevű leányát, aki szintén rendkívül ügyesen forgatta a tollat. Ebből a házasságból egy gyermek született, Márta nevű leánya, kinek második ura, szintén író ember, mégpedig tehetséges, a nyilasok áldozata lett. De amint mondják, két dudás nem fér meg egy csárdában. A két zseniális ember nem tudott sokáig együtt maradni, és szétvált. Vészi Margit később egy olasz ember felesége lett, Molnár Ferenc pedig elvette Fedák Sárit. Amikor az anyakönyvhöz indult, pontosan nem emlékszem, hogy uram volte tanúja, vagy csak más ügyből kifolyólag volt nálunk, azt kérdezte, miért nem öltözik díszbe, ha esküvője van, mire ő azt felelte, ez csak premiereken szokás, repríznél nem szokás. Sokat voltak házam vendégei, úgy Molnár Ferenc, mint Zsazsa. Végtelenül sajnálom, hogy egy olyan nagytehetségű színésznő, mert Zsazsa az volt, elgaloppírozta magát a politikában. Lehet, hogy nem helyes a felfogásom, mert szerintem színész, festő, szobrász végezze politikamentesen hivatását. Harmadik felesége Molnár Ferencnek a bűbájos Darvas Lili volt, szintén kitűnő színésznő, és sokkal okosabb, mint Zsazsa, mert tényleg csak a művészetnek élt, mert nem ártotta bele magát semmiféle pártnak politikájába. (...) Ha már az íróknál tartok, akkor természetes, hogy meg kell emlékeznem Ady Endréről. Az Abbazia kávéházban volt egy kerek asztal a tükör alatt. Azt addig, amíg Eötvös Károly élt, a tiszaeszlári pernek híres védője, és az Utazás a Balaton körül című gyönyörű regény írója, Eötvös asztalnak hívták. Halála után örökségül maradt ez az asztal Vázsonyi Vilmosnak, attól kezdve azután Vázsonyi asztal lett, de utána már nem volt, aki örökölje. Az Eötvös asztal körül ültek Eötvös háziorvosa, dr. Reiner Ede, aki először mondta ki a budapesti városházán a mondatot, hogy Budapest fürdőváros. Folyton és folyton azzal kardoskodott, hogy sehol a világon ennyi 10 BUDAPEST 2013 január Az 1931-es kötet borítója
