Budapest, 2012. (35. évfolyam)
3. szám március - Buza Péter: Az utolsó villásreggeli
szultáni utasításra keményen követelt tőlük) –, ezért október végén hazahajóztak Magyarországra. „A menekültek 21-én 5-6 óra között ültek fel Merkur és Magyar gőzösökre, meg 6 vontató hajóra. Számszerint 3,171 legény, kik között 60 honvéd (értsd: tiszt. B.P.), s 8 egykori cs. k. tiszt volt. ... Még aznap este történt az indulás. Az ottmaradtak, a ... kávéház erkélyéről hangos macskazenével vettek bucsut a visszatérőktől, kiknek legnagyobb része azt a császár éljeneztetésével viszonozta.” Ezeket a mondatokat Lázár írta le, s tagadhatatlan, hogy meghasonlott lélekkel. Lelkének ez a folytonos meghasonlottsága, súlyos önbizalomhiánnyal párosulva, egész életének tartós kísérőjelensége marad. Ahogy a hajók kikötnek, az ifjú grófot a temesvári katonai parancsnokság azonnal áristomba zárja, hogy aztán közlegényként besorozzák a császári regimentbe. Özvegy édesanyja (Kálmán atyja, Lázár Benedek már 1837-ben meghalt), gróf Bethlen Má ria magas állású pártfogók támogatásával néhány hét után kimenekíti ugyan kilátástalan helyzetéből, de egzisztenciális helyzete nem rendeződik. Időközben ugyanis Bencencen, ebben a román faluban a helybéliek kifosztották és fölégették birtokát, az épületeket, egész gazdaságát. Az írásba menekül. Mint mindig, később is, élete újabb s újabb pofonjai után. „Riportkönyve”, amelyből fentebb idéztem, az első hiteles tudósítás az emigráció életéről. 1850-ben jelent meg Kolozsvárott. „Magyar menekvők török földön. Írta L. K. egy menekült.” Ez áll a címlapján. Újra lefogják, most emiatt. A gyulafehérvári kazamatákban raboskodik néhány keserves hónapon át. Megint a pecsovics pártfogók segítenek, súlyos betegen szabadul. Borszékre utazik borvizes kúrára. (A jeles hely ásványvizeit főleg emésztési zavarokra ajánlják ma is, ebből talán következtethetünk krónikus „gyomorbajosságára”, más utalásokból tüdeje kóros gyengeségére.) Itt ismerkedik meg a marosvásárhelyi születésű báró sárdi Simény Amália kisasszonnyal. 1852-ben házasod nak össze. Az ifiasszony mindössze tizenkilenc éves. Kelementelkéről költözik férje otthonába, a felégetés után akkorra újjáépült bencenci Lázár kastélyba. Erdély szépei A sárdi Simény nemzetség (tagjai váltakozva használják ezt, illetve a Simén szóalakot) kelementelki ágának feje, György , 1839-ben halt meg. Azokban az években, amikor Petőfi és Bem itt átutaztak, s amikor Lázár elvitte feleségnek Ámálit, már özvegye, báró Rauber Mária a családfő. Erős akaratú, határozott, mégis nyájas, barátságos asszony, ezer gond és baj között tartja fenn a birtokot és a famíliát. A falut (román neve Caˇlimaˇnes‚ ti) még manapság is szinte kizárólag magyarok lakják. Húszegynéhány kilométerre fekszik Marosvásárhelytől s harmincvalahányra Segesvártól. Ősi székely nemesi família a Simény. Amália és testvérei édesanyjuk után kapták bárói címüket. Az asszonynak elévülhetetlen érdeme, hogy egy évvel ura halála után ő alapította meg Szovátafürdőt, 1840-ben felépíttette itt az első nyaralóvillát. Amáliának öt árván maradt testvéréről tudunk: négy leányról s egy fiúról. Közülük ketten 1849-ben már férjnél vannak. Róza , a legidősebb Ugron Lázár neje (majdani fia a politikai pályán érdemeket és haragosokat szerző publicista s képviselő, Ugron Gábor ). Szombatfalván lakik már, nem itt, a Kis-Küküllő településén, a Hargita lábánál. A még csak néhány hete férjezett Janka (Johanna, Ivánka) gróf Lázár Dénes felesége, mézesheteiket töltik itt, a faluban, júliusban, amikor Petőfi erre jár. Aztán itt van még Klári meg Kati . Ámá lival együtt, ők azok, hárman, az eladósorban lévők, akiket megye-, sőt! Erdély-szerte ismert szépségként tartanak számon, jeles bálok körülrajongott résztvevői, boldog szereplői a forradalmi korszak kissé persze bonyolulttá váló társas életének. De közelebbi oka van annak, hogy ketten is Lázár-fiút választanak párnak: a Kelementelkével szomszédos Gyalukután is él a grófi nemzetségnek egy ága, akikkel a bencenciek tartják a rokonságot, a látogatós kapcsolatot. Ámáli és Ivánka mellett tudunk még egy sárdi Simény leányról is, aki a bencenci Lázárokkal kis híján házassággal került családi viszonyba. Ifjabb Györgynek (az 1839-ben elhunyt György fiának) leánya, Vilma , egyik főszereplőnk, Lázár Kálmán egyszem fiához, Árpád hoz készül férjhez menni 1888-ban. De meghalt ifjan, nem sokkal az esküvő előtt szegény. Így aztán Árpád végül is Kőszegh váry (Günsburg) Margitot veszi nőül tíz év gyász után, már 38 évesen, 1898-ban, Bencencen. Leszármazottaik, Morlin Esz ter és Dóra Magyarországon élnek. Táblán a tévedés Józsa András a maros megyei Népújság hasábjain a közelmúltban megjelent két részes tanulmányában részletesen elemzi, hogyan jutott el Petőfi Sándor azon a végzetes napon Segesvár csatamezejére, Bem és stábja meg serege kíséretében. S hogy miközben bejárta a hegyek dűlőútjait meg a környék településeit, vajon valóban ebédelhetett-e – életében utoljára – Kelementelkén, Siményék vendégeként. Úthosszakat mér, valószínűsíthető útvonalakon vezet végig, visszaemlékezők félmondatait rendezi kronológiába, válogatja kétfelé, hitelességük és legendás felületességük szempontjából. A csapattest július 30-án hajnali öt óra körül indult el állomáshelyéről, Marosvásárhelyről Székelykeresztúr felé. A törzs gyorsabban haladt mint a sereg, Józsa számításai szerint nyolc óra körül érkezhettek meg Kelementelkére. Két hegyen keltek át közben, nyilvánvalóan megpihentek itt, s nyilvánvalóan früstököltek is Siményék vendégszerető családjánál. Eltölthettek bő egy órát is a villásreggelivel a gyönyörű leányok, asszonyok marasztaló társaságában. Fél tíz volt, amikor aztán tovább indultak, hogy kora délután a tisztek szekerei megérkezzenek Székelykeresztúrra, Segesvár közvetlen közelébe. Hiteles visszaemlékezés tudatja, hogy itt valóban megebédeltek, úgy két óra tájban, a Matskási-féle udvarházban. Ám az erről szóló tábla nem ezen a helyen, hanem Siményék ma is álló kelementelki kúriáján hirdeti az esemény felmagasztosított emlékezetét: ÁLDOTT LEGYEN E HÁZ AHOL 1848 JÚLIUS 30-ÁN UTOLJÁRA EBÉDELT NAGY KÖLTŐNK PETŐFI SÁNDOR Hogy a villásreggeli kulináris örömeit itt élvezte a stáb, van arról is hiteles, kortárs tanúnk. Gyalokay Lajos százados vissza emlékezésében így mesél: „Kelementelkén, 3 BUDAPEST 2012 március A Lázárok családi címere
