Budapest, 2012. (35. évfolyam)
3. szám március - Buza Péter: Az utolsó villásreggeli
Székelykeresztúrra voksolt a Népújság tudós szerzője, Józsa András a negyvennyol cas eseményeket újabban minden március 15-én megünneplő Kelementelke ellenében. Úgy tűnik, ezzel eldőlt a régi vita: hol ebédelt életében utoljára Petőfi Sándor . A Kis-Küküllő völgyének most csatát vesztett kis faluja mindennek ellenére megmaradt történelmi emlékhely státusában. S nem (csak) Petőfi miatt (mert utolsó napján, ha nem is ebédelt, itt járt a Simény kúrián). Maga a Simény család az oka, meg a hozzájuk beházasodó Lá zár Kálmán, a „madaras gróf”, ahogy a faluban ma is nevezik. S a hozzá meg a famíliájához kapcsolódó események szálai elvezetnek az időben negyvennyolcig, a térben: Budapestig. Aki többször is belépett egyazon folyóba Szárhegyi gróf Lázár Kálmán Bencencen (ma Aurel Vaicu, a Maros völgyében, Vajdahunyad és Szászváros közelében) látta meg a napvilágot 1827 májusában (kelementelki síremlékén az 1826-os évszám olvasható). Atyja, Benedek , az erdé lyi arisztokrácia számon tartott tekintélye, Alsó-Fehér megye főispánja. A fiú Nagyenyeden tanul, felsőbb iskoláit – jogásznak készül – Kolozsvárott végzi. De nem ez a paragrafusokkal szegélyezett pálya, hanem a természet szabad világának jelenségei izgatják. Korán kialakuló hitbeli meggyőződése, hogy gyarapodó tudása hazafias tett, s hogy nemzete és az emberiség haladását hivatása-hobbija gyakorlása révén előmozdíthatja. („... mióta gondolkozni kezdettem, keblemre öleltem a természetetet, azt tanulmányozni és fürkészni a legnagyobb élvezem volt, s azután is híven ápolám, mert azon meggyőződésem volt, hogy ez a tudomány van arra hivatva, hogy az emberiséget elévigye ... és ha én ezen nagy műhez csak egy szemernyivel hozzá járultam, hazám iránti kötelességemet megtettem.” ( Xántus János mondatai ezek a gróf akadémiai emlékbeszédéből) 1848 nyara Pesten találja. Felcsap nemzetőrnek, ahogy számos más jurátustársa. Majd szeptemberben, figyelmen kívül hagyva édesanyja határozott tilalmát, aki féltette a fizikai megpróbáltatásoktól a – Xantus szavával – „gyenge alkatu s kénye lemhez szoktatott” fiút, beáll közhonvédnak az akkor toborzott Zrínyi ezredbe. Októberben hadnagy, hamarosan főhadnagy, már a 34. honvédzászlóaljnál, a felső-tiszai hadtestben. 1849. áprilisában százados ugyanitt, április végétől Dembinszki segédtisztje („mert meglehetősen beszélte a franczia nyelvet” – indokol Xántus –, a tábornok pedig csupán ezen a nyelven tudott érintkezni környezetével). Világos után Lázár azokkal tart, akik török földön remélik átvészelni a megtorlás hónapjait. (Vidinben sátortársa lesz a szintén menekülő Egressy Gábor nak.) Közü lük sokan – ő is – hittek a büntetlenséget ígérő osztrákok nyilatkozatának, de főleg nem akartak muszlim hitre térni (amit viszont táboruk parancsnoka, Ziát pasa Az utolsó villásreggeli Kelementelke gyászba vont kokárdái Buza Péter Két székelyföldi település között pattog a labda: mindkettő azt állítja, azon a tragikus nyári napon, 1849. július 30-án náluk fogyasztotta el utolsó ebédjét a Bemmel Marosvásárhelyről a végzetes segesvári csata helyszínére tartó Petőfi Sándor. Most, alig fél éve, de több mint százhatvan évvel az események után Maros megye közéleti napilapjának, a Népújságnak két részes közleményében Józsa András pontot tett a vita végére. Rejtvényfejtése ad alkalmat arra, hogy megemlékezzünk egy 1848-49-es eseménysorozatról s szereplőiről, akinek nevét és minden tettét már-már nyomtalanul elfeledte az utókor. 2 BUDAPEST 2012 március forrás: MNM Történeti Fényképtár
