Budapest, 2012. (35. évfolyam)
2. szám február - Múzeum+ - Koncert a Hubay Jenő Zeneteremben - Moltopera
31 BUDAPEST 2012 február BESZÉLŐ UTCÁK, PLETYKÁLÓ HÁZAK REXA DEZSŐ estje az Alexandra könyváruház kávézójában (Budapest VII., Károly körút 3/c) 2012. március 30-án, pénteken délután három órától • Az elő-, alá- és utómuzsikát GREGO (Földváry Gergely) zongorázza. Az „ízes szavú levéltáros” koktélját Lajsz András keveri. Rexa Dezső írásaiból Hirtling István színművész olvas fel részleteket. Licitre bocsájtjuk a Nagy Budapest Törzsasztal tagjai (és Rexa) aláírásával a kötet húsz számozott példányát. Az árverést Ráday Mihály vezeti. Február 15-én, a Vakok Intézetétnek Nádor Termében (XIV. Ajtósi Dürer sor 39.) élvezhette közönsége a Moltopera társulat bemutatkozó koncertjét. Az este első felében operaáriák, a szünet után Mozart Don Gio vannijának jelenetei szerepeltek a műsoron. Lapzártánkkor már a pótszékek is elkeltek, ezért – mint megtudtuk – a hangversenyt március 11-én megismétlik. A Moltopera 2011 augusztusában alakult jórészt frissen végzett vagy diploma előtt álló zeneakadémistákból, azzal a céllal, hogy új színt hozzanak a magyarországi operajátszásba: színházzá s mindenki számára fogyaszthatóvá szeretnék tenni a műfajok királynőjét – ennek érdekében tradicionális rendezésben, zenei átiratok nélkül, lehetőség szerint magyar nyelven adnák elő az általuk választott műveket. A társulat igazgatója, Ágoston László azt nyilatkozta: „a közönségnek meg kell érte nie azt, ami a színpadon történik, akkor is, ha nem olvasott utána az Operák könyvében”. Az induláskor kitűzött programjuk az iskolákban és egyetemeken tartandó (szóbeli) ismeretterjesztő előadásoktól a koncerteken át négy opera bemutatójáig terjed. Márciusban meghallgatást terveznek a munkájukban részt venni szándékozó, harminc év alatti énekesek számára, így a jelenleg nyolctagú társulathoz mások is csatlakozhatnak. ● Moltopera Van a Bajza utca sarkán egy kis palota – szól Zerkovitz népszerű dala. Ezt parafrazeálva mondhatnánk, van a Bem rakparton is egy kis palota, amelyet 1897-98-ban építtetett Hubay Jenő hegedűművész, zeneszerző és pedagógus, a világhírű magyar hegedűsiskola megteremtője. Az épület első emeletén fehér zenetermet alakított ki, s ott négy évtizeden át rendszeresen tartottak zenés, irodalmi és egyéb művészeti összejöveteleket, amelyek a hazai kulturális élet kiemelkedő eseményeinek számítottak. A ház Duna-parti oldala a második világháborúban megsemmisült, ennek helyén épült fel a rendszerváltáskor a főváros egyik első magánszállodája, a Hotel Victoria, melynek tulajdonosai 2007-ben megvásárolták a Hubay-palota szomszédos, első emeleti helyiségeit: a fehér zenetermet, két szalont és a fából épített, eredeti lépcsőházat. Még az év őszén hozzáláttak a korhű felújításhoz, amely 2008 tavaszára fejeződött be, így a látogatók ezeket a helyiségeket ma már eredeti pompájukban csodálhatják meg. A 2011-2012-es évadban hét estből álló koncertsorozatot hirdettek meg ide, melynek utolsó hangversenyére február 27-én kerül sor: Szabadi Vilmos hegedű művész ekkor a Hubay-tanítvány Vecsey Ferenc műveiből szólaltat meg néhányat Homor Zsuzsanna zongoraművész és egy lengyel csellista, Alexandra Lelek közre működésével. ● Koncert a Hubay Jenő Zeneteremben Múzeum+ A Szépművészeti Múzeum idén új arculattal és tartalommal, havonta egy csütörtökön este tíz óráig várja az érdeklőket a Múzeum+ esteken. A programok mindig más témát járnak körül, és rendhagyó tárlatvezetésekkel, alkotóműhelyekkel egészülnek ki – a szervezők ily módon próbálják közelebb vinni a látogatókhoz a képzőművészetet, és sokszínűvé tenni a múzeumlátogatás élményét. A vendégek számukra is kihívást jelentő szerepben, tárlatvezetőként mutatkoznak meg: szubjektív megközelítésben szólnak kedvenc műalkotásaikról és az aktuális témáról. Az esték vendégei neves borászatok pincészeteinek borait is megkóstolhatják. A február 16-i Múzeum+ a szerelem körül forog. Különlegessége a Villámrandi a Képtárban: ezt a párkeresési formát is a helyhez adaptálják, oly módon, hogy a résztvevőket minden asztalon várja egyegy műtárgy-reprodukció, valamint hozzá kapcsolódó kérdések, érdekes információk, amelyek kiindulópontként szolgálhatnak az ötperces beszélgetésekhez. A tárlatvezető Grecsó Krisztián. A következő Múzeum+ (március 8-án) a gasztronómiát állítja fókuszba. ●