Budapest, 2012. (35. évfolyam)
9. szám szeptember - HOGYÉ AGGYA? - Szántó András: Óda az örökifjú kofához
asszony). Van egy további magyarázat az átvitt értelemre: „beszédes” jelentése a perzsa gufa (beszélő) guften (beszél) szón is alapulhat. A köznyelvben ugyanis a kofa a pletykás, „kibeszélős” nők gúnyos jelzője még manapság is. Ha lusta volt? Kiss Lajos A szegény asszony élete című néprajzi kötetében részletesen leírta összes lehetséges válfaját (pl. kenderkofa, gyümölcsös-, tejes-túrós, kenyeres-, libás- stb. kofa) és a legfontosabb tulajdonságaikat is. Szerinte a falusi-vidéki lányok közül az lett kofa (vagy azt adták a szülők ilyen munkára), aki lusta, volt, „nem akarta a földet túrni és kapálni”, a könnyebb utat kereste. Sokszor nem is volt becsületes, hiszen az a szóbeszéd is járta, hogy „kofa se legyen /valaki/, ha nem tud csalni” a mé résnél, számolásnál. És persze legyen jó beszédű – a nagyszájú lányokból is sokszor kofa lett. (Lepcses leánygyermekeket gyakran gúnyoltak úgy, hogy „te kis kofa”.) Ez a háttér már az 1940-es években kezdett erősen változni, és ebből ered, hogy a „kofaság” a hatvanas évek végére gyakorlatilag kihalt. Helyüket átvették a „zöldségesek”, azok a kereskedők, akik nagyon sokat dolgoztak, és sokáig nagyon jól kerestek, de ma is igen jól jövedelmez az üzletág, ha valaki elég gondosan és szorgalmasan csinálja, és „közel tud kerülni” a legjobb lehetőségekhez. A negyvenes, majd a hatvanas évektől alakult ki a „nagybani piac” intézménye is, ahová elhozták a termelők az áruikat, és eladták a kereskedőknek. Sokan siratják a hajdani piacokat, a „régi szép időket”, amikor messze földről hozták a különlegesen finom terményeket és termékeket a fővárosba ennek az ősi „hivatásrendnek” a tagjai. Emlékszem a hetvenes évek elejére, amikor Szentendrén laktunk, és a hajóállomás úszó stégjén még megvoltak a „kofaketrecek”. Rácsos rekeszek voltak, és Gabi bácsi, a kikötőmester me sélte, hogy ide a kofák este lehozták a batyuikat és tömött nagy kosaraikat a friss zöldséggel, gyümölccsel és egyébbel, hogy a hajnali hajóval vigyék el Pestre. A hajnali nagy gőzöst „kofahajónak” hívták, Visegrádról indult és összegyűjtötte a közbenső helyek (Kisoroszi, Dunabogdány, Tahi, Szentendre stb.) kosarasait. (Erről kapta nevét az új Lehel Csarnok is: gúnyosan „Kofahajónak” titulálták nyitáskor az ellenzői – és ráragadt.) Vízen, vonaton, szakosodva Természetesen ugyanígy jött a másik Duna-ágon is Vácról kofahajó, valamint délről egészen Dunapentelétől felfelé gyűjtötték és utaztatták nagyobb piacnapokon az asz szonyokat. Aki más irányokban lakott, az vonattal érkezett Budapestre, mert a vasút is felkészült a nagy tárkocsikkal csomagjaik rendszeres szállítására. A Nyugati és a Keleti pályaudvar jelentette a végállomást, de addigra a legtöbben elfogytak, mert kiki ment a megszokott helyére Rákosszentmihálytól Zuglón és Kőbányán keresztül a belvárosi csarnokokig. Mindig ugyanazon a helyen igyekeztek árulni – hiszen kialakult vevőkörük volt, amelynek meg kellett találnia őket. Szokásosan „szakosodtak” is: a tejes-túrósok, a csirkések, a kenyeresek, a zöldségesek és a gyümölcsösök. A házhoz járók is rendszerint csak egyféle termékkel foglalkoztak, ezért egy polgárcsaládhoz járt – akár hetenként, vagy kéthetenként – külön a tojásos, a tejes, a zöldséges, a kenyeres kofa. ● 17 BUDAPEST 2012 szeptember „Én elmentem a vásárba...” – vásár, piac, sokadalom Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 2012. július 13. – november 18. Szokott még piacra járni? Vágyik egy igazi, vásári forgatagra? Kíváncsi, hogy elődeink hol adták-vették portékáikat? Legújabb időszaki kiállításunkkal a piacok és a vásárcsarnokok történetét tekintjük át a kezdetektől egészen az 1930-as évekig. Kuriózumnak számít a tárlaton bemutatott, 1768-ból származó aranymérleg, ahogy a 19. századi piaci mérleg is, melyet helyben kipróbálhat a kedves látogató. A többi legyen meglepetés! A kiállítás megtekinthető: keddtől vasárnapig, 10–18 óra között. Cím: 1036 Budapest, Korona tér 1.
