Budapest, 2012. (35. évfolyam)
9. szám szeptember - HOGYÉ AGGYA? - Szántó András: Óda az örökifjú kofához
Napi tíz forintból kellett bevásárolnia hat ember számára a nagymamának – hát a pénz többet ért mint ma, de ez akkor is csodaszámba ment! Alkudozási technikája bámulatosan működött, arra épült, hogy ismert minden kofát és azok is mind ismerték őt. Napi tíz ficcs – mert ennyit kapott nagypapától, aki egyébként maga is piaci „mozgóárus” volt. Esténként segítettem összeállítani neki a másnapit: zichertűket fűztünk össze egytucatos (12 darabos) csomagokba, különböző méretűeket. Varrótűkből is csináltunk ilyen adagokat. Nyakában hevederen lógott a tálcája, és azon a fentiek mellett voltak gombok, csatok, patentok, cérnák – ezt a rövidáru-egyveleget hívták a régi időkben „norimberginek”. A papa sétált a zöldséges, húsos, tojásos árusok között, kínálgatta portékáját a háziasszonyoknak, és délutánra el is adta. Minden nap másik piacra ment, mert akkoriban, az ötvenes években még volt éppen elég a fővárosban. A piac kiskoromtól örök szerelmem, izgalmas munka este, kalandos bevásárlás, illatok, furcsa emberek, különös termények és gyakori kóstolgatások színes világa. Azóta is minden városban és minden körülmények között megnézzük a piacokat, például biciklitúrán Tokajtól Szegedig, vagy Passautól Bécsig. Egyik kedvenc ifjúkori olvasmányom volt Zola regénye, a Párizs gyomra, mely teljes egészében a legendás párizsi les Halles óriáspiac és csarnok környékéről és árusairól szól. A Kauffrau házhoz (is) jön Mindenek előtt azonban a budapesti csarnokok és piacok hangulata, kínálata és egész berendezkedése kelt bennem erős nosztalgiát, s ezzel nyilván nem vagyok egyedül. Az utóbbi évek igen erős divatjává Óda az örökifjú kofához Szántó András „Hogyé aggya?” – hallottam sokszor gyerekkoromban nagymamámat a Vámház körúti vásárcsarnokban, mikor hajlandó volt elvinni a fáradságos délelőtti túrájára. A cipelés kevéssé terhelte, jobban az alkudozás, melyben a belvárosi háziasszonynak el kellett felejtenie választékos kifejezéseit, hogy az árusok stílusához alkalmazkodva eredményes lehessen. 14 BUDAPEST 2012 szeptember HOGYÉ AGGYA? Gyümölcsvásár a Ferencz József hídnál. Götzinger festménye Kofák névnapon köszöntik egymást. Bartoniek festménye