Budapest, 2012. (35. évfolyam)

9. szám szeptember - Buza Péter: Körjáték mindhalálig

számítható az építmény mérete, falazott keretezésű, viszonylag mély ablakából pe­dig következtethetünk arra is, hogy téglá­ból épült. Nyolcszögre. Jól látszik. Maga a szobor három méter hetvenkilenc cen­timéter, ideiglenes talapzata itt két méter körüli. Vagyis a ligeti Ringelspiel-Haus nagyjából 6 méter magas lehetett. Átmé­rője 10-11 méter. Csak kevéssel kisebb, mint a vidámparki. Bajza utca 37. Az 1870-es évek végére már biztosan lát­szott, Huszár itt nem tudja befejezni szó szerint is nagy művét, a Deák-szobrot. Kedvezményes telekvásárlási lehetősé­get kínálva – illetve engedélyezve, hogy alkotói honoráriumát a város némi építési hozzájárulással is kiegészítse – biztatták, hogy saját műtermet építsen. Hozzá is fogott. Gerster Kálmán készítette el a ter ­veket 1880-ban, a kivitelező Ámon József építőmester volt (utóbbi családi kriptá­ját, síremlékét néhány évtizeddel később ugyancsak Gerster tervezi). A mai számozás szerint Bajza utca 37. (Lendvay utca 2.) szám alatti villa neo­reneszánsz jegyeket mutat, de Lendvay utcai főhomlokzata ma már csak erősen átalakítva árulkodik eredeti karakteré­ről. A földszinti loggiáról kétfelé egy-egy szoba nyílt, a bal oldaliból lehetett meg­közelíteni a kerti homlokzatra ablakozott két műtermet, előbb a nagyot (belmagas­sága a megvilágítás javítása érdekében a középtengelynél enyhén emelkedő), majd innen balra a kisebbet. A Bajza utcai olda­lon a loggia melletti jobboldali sarokszoba mögött lehetett fellépcsőzni a lakásba, az emeletre. (Ez utóbbi adataim forrása Papp Gábor György: Gerster Kálmán (1850-1927) munkássága. Doktori disszertáció, 2007). 12 BUDAPEST 2012 szeptember Huszár műterme Petőfivel a városligeti Ringelspiel-házban A Bajza utcai első műterem-villa forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény forrás: ?FSZEK Budapest Gyűjtemény

Next

/
Oldalképek
Tartalom