Budapest, 2012. (35. évfolyam)
9. szám szeptember - EX-PATRIÓTÁK - Nick Kós Budapestje
tinens első földalattija! – ahogy budapesti barátaimtól eltanultam emlegetni. Azóta, hogy itt élek és dolgozom (egyegy rövid kitérőt tettem csak Moszkvába és Varsóba), sok minden változott Budapesten – legfőképpen a sok kerékpárút tűnik fel azoknak, akik egy ideje már nem jártak itt. Én ugyan nem biciklizem – de már nyugodtan megtehetném. (A gyerekeim szenvedélyesen űzik a kerékpározást.) Az étterem-kínálat is szépen bővült, ez mindig is érdekelt – sok emberrel találkozom étkezések alkalmával, már csak a munkámból kifolyólag is. Még mielőtt a gyerekeink megszülettek, a feleségemmel és apámmal majdnem minden este étteremben vacsoráztunk. Kedvencem még a Vidámpark is, ahol az első hónapok során jártam, aztán mostanában megint járunk oda a családdal. Hallom, hogy nagyon veszteséges, és a város azt tervezi, kiköltözteti valahová máshová. Ha így lesz, azt nagyon fogom sajnálni. De nagy kedvencem az Állatkert is, a gyönyörű Kós Károly (és más száz évvel ezelőtti fiatal építészek) tervezte világklasszis épületekkel, és alig várom, hogy megnézhessem az új látványosságot a Nagyszikla belsejében. Nagyszerű dolog, hogy télen is lesz majd miért ide járni. A Gundel és a Bagolyvár is első a kedvencek között. Én igyekszem hűséges maradni egy-egy helyhez, ha elégedett voltam vele – de azt figyeltem meg, hogy sok gourmet repked új és éppen trendy étteremről a még újabb helyekre. Én kicsit más vagyok, ha jól éreztem magamat valahol, akkor szívesen járok oda továbbra is rendszeresen. Szerintem itt az éttermi kínálat ma is vibrálóan izgalmas. Az én törzshelyem a Fausto’s. Egyszerűen felülmúlhatatlannak érzem az ételt és a kiszolgálást. Gyakran megyek a testvérintézményükbe, az Osteriába is, szerencsére az egészen közel van a mostani irodámhoz. Minthogy a fiaim versenyszerűen úsznak, gyakran megfordulok a Császár-Komjádi uszodában. Amikor én gyerek voltam, egész Írországban nem volt még egyetlen 50 méteres uszoda sem. Emlékszem volt egy vicc is erről, hogy az ír úszót egy olimpia előtt úgy kellett figyelmeztetni, hogy ne 25 méter után forduljon, ahogy az neki természetes lett volna... Nagyon szeretem azt a lelkesedést, amit Magyarországon lehet érezni az úszás és a vízilabda iránt. Ezt a saját bőrömön is érzem, ahogy belépek a Komjádiba, szinte minden egyes nap. Az ember találkozhat 3 BUDAPEST 2012 szeptember
