Budapest, 2012. (35. évfolyam)
9. szám szeptember - EX-PATRIÓTÁK - Nick Kós Budapestje
a nagy bajnokokkal, Darnyival, Gyurtá val, másokkal! Ez óriási benyomást tesz a gyerekekre! A bajnokok közelsége nagy inspiráció. Nagyon szeretem a Parlamentet is. Néhány évig egészen közel laktam, az Akadémia utca és Garibaldi utca sarkán. Az erkélyemről láthattam az épületet és a csodás dunai panorámát. A folyó, a hidak ma is éppen olyan hatással vannak rám, mint a legelső nap. Mostanában meghívott valaki egy új, elegáns étterembe, amely a Halászbástya felső szintjén nyílt – ilyen kilátás sehol a világon nincs! Szerencsés, boldog embernek érzem magam – Budapestnek mindig csak a jó oldalait látom meg. Még mindig borzongatóan jó érzés nekem, hogy sikerült újjáépítenem a magyar identitásomat. A magyar nyelv is egyre jobban megy. Budapesti barátaim szoktak arról kérdezgetni, hogy miként látom a város problémáit és fejlesztési dilemmáit. Én erre nem vagyok jó alany – én még mindig csak örü lök hogy itt lehetek. Pedig a várost már sok szögből láttam. Egy ideig Pesten laktam és Budán dolgoztam – most éppen fordítva, Budán lakom és Pesten dolgozom. Budán egy nagyon szép házban van az otthonunk, amelyet szinte teljesen a feleségem tervezett. A múzeumi kínálatot is nagyon élvezem a városban. Ahogy hallom, több mint nyolcvan van belőlük. El kell ismernem, hogy még korántsem voltam mindegyikben. Mint családos ember, nagyon szeretem a Vasúttörténeti Parkot, ezt a hiteles témaparkot, ez nagy, visszatérő siker nálunk. És ott van, vele szoros versenyben a Műszaki és Közlekedési Múzeum, ott ugyancsak sokszor jártunk. Nagyszerű a gyűjtemény, lelkes a személyzet. Mint talán megérezték már, egyáltalán nem vagyok tipikus expatrióta. Részben azért sem, mert a sport központi szerepet játszik a családunkban. Ez apámtól ered, aki nagyszerű rögbijátékos, gerelyhajító és ír rekorder úszó volt, és példát mutatott nekem abban, hogy lehet valaki sikeres egyszerre a sportban és az üzleti életben. Az én rögby-karrieremet sajnos derékba törte néhány sérülés. Amikor először Budpestre jöttem, írként kezeltek, míg Írországban egyértelműen magyarnak tekintettek. Ma már nem ez a helyzet. És ez zavartalan boldogsággal tölt el. ● (Az angol monológot rögzítette és fordította Török András, fotó: Sebestyén László) 4 BUDAPEST 2012 szeptember
