Budapest, 2012. (35. évfolyam)
7. szám július - Perczel Olivér: Bikaviadalok Budapesten
meg. A határozat kiadásakor az Idegenforgalmi és Utazási Vállalat már megszervezte a bikaviadalokat. A lapok javában cikkeztek a közelgő különleges eseményről. Bikaviadalokat ismertető hírek láttak napvilágot, sőt egyes cikkek szerint ez időben a főváros üveg- és edénykereskedői új dísztárgyakkal álltak elő. Az új sorozat valódi spanyol képeket ábrázolt; torreádort a kedvesével, gitárjával, bikával stb. Majd minden nap olvashattak valami újdonságot a spanyol nevezetességről, így tehát Budapest lakói kellően ráhangolódhattak a látványosságra. Amíg a lakosság izgatottan várakozott, az ügy haladt a maga lassú hivatalos útján. A látványosság helyszínéül szolgáló arénát építő cég, a Neumann és Mannheim-féle faáru-gyár május 15-én engedélyért fordult a Tanácshoz: „Bátrak vagyunk a tekintetes tanácsot alázattal arra kérni, hogy az állatkertben, a lecsapolt tó területén bikaviadalok részére szükséges tribün építését megengedni méltóztassék.” A tanácsnokok május 25-i határozatukban adták meg az engedélyt az aréna építésére, a személyi biztonságot megőrző kiegészítéseket követelve az építtetőtől. Ekkor kezdődött meg a nagy munka, amelyet 500 ember végzett el két hét alatt. A nyolcszögletű aréna sevillai mintára készült, három emeletén 8000, ponyvával fedett férőhely volt, a nézők húsz széles kijáraton juthattak be a faépületbe. A tervekhez képest a viadalok egy hetet csúsztak, mivel a munkálatokkal nem lettek készen időre. Az eredeti menetrend szerint, május 27-én megérkeztek az állatkert új, ideiglenes lakói, a spanyol harci bikák. Kirakodásuknak a hajnali idő ellenére is sok nézője akadt. Miután a kerület állatorvosa megvizsgálta, a 24 főből álló „különös, apró, de vérszom jas csordát az Állatkert elzárt területére e célra rögtönzött hídon át behajtották.” Az állatokat követően megérkezett az események főszereplője Pouly Fils híres spanyol torreádor, aki egy vele készült interjúban reklámozta a bikaviadalokat. Bizonygatta, hogy ez a vér nélküli harc is kellően izgalmas lesz, sőt: „a budapesti mérkőzésen a teljes erejében levő bikával kell mérkőzni, a villanyfény kápráztatóbb, megnehezíti a matador dolgát.” Úgy tűnik, hogy a vidé ki lakosok is nagy érdeklődést mutattak az esemény iránt, mivel a lapok hírei szerint sokan csak emiatt utaznak a fővárosba, vagy fürdőútjukat ekkor megszakítani tervezik. A bikaviadalok A hatóságok az első előadás előtti napon megvizsgálták az építményt, és miután mindent rendben találtak, hozzájárultak a viadalok megkezdéséhez. Minden előkészület végeztével június 11-én, szombaton végre eljött a nagy nap. Az aréna (talán a magas helyáraknak köszönhetően) csak félig telt meg, de képviseltette magát a fővárosi arisztokrácia, a pénzvilág és a művészvilág nevesebb tagjai. Végre nyolc órakor a bevonulással (cuadrilla) elkezdődött a műsor. A színpompás ruhákban feszítő 32 viador a Carmen zenéjére érkezett. Amint a zene elnémult, azonnal megkezdődött a viadal (corrida), hirtelen beengedték a bikát, amely lyel a matador 7–8 segítőjével (banderillo) megküzdött. Az itteni kikötés szerint a bikát nem volt szabad megölni, ezért Pouly csak egy masnit tűzött a bikára a szúráskor. A banderillók incselkedtek a bikával, vörös posztóval ingerelték, majd elugráltak előle, sőt Leiglon rúd segítségével átugrott felette. Mások szaltót, bukfencet ugorva tértek ki a vad bika elől, de kitűnt Pouly ügyessége, aki egy vörös napernyővel idegesítette a bikát. A spanyol csillag engedte a legközelebb magához, és később széken ülve is várta a szilaj fenevadat. A vértelenre tervezett attrakció sajnos balesettel zárult: Pouly egyik emberét mentve megsérült, a bika olyannyira megszúrta a lábát, hogy ápolásra szorult. A mentők naplója így rögzíti az esetet: „Viaskodáskor a bika felhasította a jobb lába szárát. A jobb láb külső oldalán középső harmadában V alakú és mélyen a lágyrészekbe hatoló bikaszarv által okozott szúrt seb.” A hős matador 7–8 napos kór házi kezelésre kényszerült, ápolását segítette az általa megmentett társa, és még tolmácsot is alkalmaztak mellé. A lakosság együttérzését mutatja, hogy érdeklődők sokasága látogatta szobáját, és a telefon is szüntelen csörgött mellette. A rendezőség a nagy érdeklődésre számítva, megállapodott a közlekedési vállalatokkal, és a nézők kényelmét szolgálandó, az összes omnibusz, villamos a rendes időn túl is közlekedett. A következő fellépésen Poulyt helyettese, Clarion pótolta, de ekkor debütált a hatal -19 BUDAPEST 2012 július Rúdugrás A spanyol bikák nappali rekeszükben forrás: Vasárnapi Ujság, 1904. május 29. forrás: Vasárnapi Ujság, 1904. június 26.