Budapest, 2012. (35. évfolyam)
7. szám július - Buza Péter: A Szabó család
maalapító, id. Szabó Gyula fiát, Kádár kor társát és gyerekkori pajtását) ismerte. Nem is itt, hanem Milánóban alakult ki köztük tartósnak bizonyuló barátság, 1963-ban. – A Szabó testvérek felnőttként nem voltak jóban, nem is nagyon találkoztak, laza és ellenséges volt közöttük a viszony. Gyula bátyja, Lajos , bádogos és vízvezetékszere lő volt. Juci Portugáliában élt exdiplomata férjével, Horthy ékkal együtt menekültek oda a háború után. Színiiskolát végzett a Juci, színésznő volt mielőtt titkárnő lett Bartheldy Tibor mellett, aztán meg a fele sége. Özvegyen hazaköltözött, az Astoriában bérelt apartmant, aztán visszament nyugatra, egy ideig Milánóban, Gyulánál is lakott. Meghalni megint hazajött. Szabó Gyula mindennel foglalkozott, hogy megéljen, ami csak eszébe jutott. Marhanagykereskedő volt, gyógyszerszállító, valahogy elkínlódott. Minden esetre nem ment könnyen a sora, nem úgy, mint mikor még – sógora, Bartheldy segítségével – Milánóban tisztviselősködött a magyar konzulátuson. A háború után a Milánói Magyar Egyesület elnöke lett, megvan még az olasz címe is nekem, bár a takarítónőjével, Elisával, aki 1990-ig, a haláláig ápolta Gyuszit, talán többre megy: Collodi Lorina, Via Preneste 4. Milano. (Nem mentem a címmel semmire, Elisa nem válaszolt a levelemre.) A negyedik testvér Szabó Mar git. Szélesné. Egy leánya volt. Nem tudok róla semmi közelebbit. Ógyallán születtek Szabó Margit asszonyleánya a második kerületben lakik. Pazar kilátású teraszáról nem látni el a Szabó kocsma utcájáig. Első könyvbéli tévedésemet mindjárt a bemutatkozás után kiigazítja: Borbála – Jani édesanyja – nem szolgált a nagypapájáéknál. Inkább amolyan szegény rokonként segített a háztartásban, a kiszolgálásban. – Nagymamám, Kecskés Julianna lány pajtása volt, mindketten Ógyallán születtek. Jó módú parasztok voltak Csermanekék, de Boris felserdülve kivonult a családból. Mert nem egészen olyan életet élt, nem azt mondom, hogy erkölcstelent, de nekik talán úgy tűnt. Úgyhogy korán elment idegenbe, szolgálni, a faluból. A nagymamámék később sűrűn kisegítették, segítségként alkalmazták, ha bajban volt, adtak neki munkát, a gyereknek ruhát, így könyítettek az életén. A nagypapám Pestújhelyen szívesebben állította be a kasszába Janit, mint a saját fiát, Gyulát, mert az ellinkeskedett mindent a világon. Jani viszont megbízható, szorgalmas volt. Úgy bánt vele, mintha az édes fia lett volna. És a Kádár is nagyon szerette a nagypapát, aki egyébként 1927-ben halt meg. Amikor Kádár kamaszodott, és bekapcsolódott a mozgalomba, elszakadt a Szabó családtól, de a Lina nénihez (Bogáromi Lajosné – B. P.) kijárt. Mi egyébként kilencszáznegyvenhét és negyvenkilenc között éltünk Pestújhelyen. Édesanyám kávéházat vett (Pestújhelyi út 52. – B. P.), és az államosításig működtette. Borcsa néni rendszeresen kijárt a nagyszüleim sírjához, minden halottak napján, a belügyminiszter, Kádár meg, ha mentek Linához, megállította itt is a nagy állami autót. Borcsa néni kiszállt, és adott nekem tíz forintot. Úgyhogy valamennyire cáfolom ezzel is, amit maga ír, hogy a későbbi pártfőtitkár olyan ember lett volna, aki nem tartotta a kapcsolatot közemberekkel. Mert velünk igenis tartotta. 1939-ig míg a nagymama élt, rendszeresen jött hozzánk. A vendéglőt amúgy valamikor a századfordulón, a község alapításakor nyitották meg a Cservenka (akkor Apolló, ma megint Apolló – B. P.) utca 61-14 BUDAPEST 2012 július Kádár János és Tamáska Mária Szabó Gyula és Szabó Juci társaságában (1968)
