Budapest, 2012. (35. évfolyam)
6. szám június - Láng Orsolya – L. Kurucz Katalin: Az aquincumi „Festőház”
teni. A terület északi, a közeli kelet-nyugati utca felé történt kutatása során pedig a ház tényleges alaprajzát, méretét és szomszédságát is tisztázni lehetett. Hosszúház, a főútra merőlegesen Így most már pontosabban körvonalazható az épület alaprajza és helyiségeinek belső díszítése, elrendezése. Úgynevezett hosszúház volt, amelynek a hetven évvel ezelőtt feltárt kilenc helyiséges épület csak egy része. Észak-déli irányban, rövidebb oldalával a közeli főútra merőlegesen épült ki, ahonnan oszlopos, faküszöbös bejárat nyílt az épület tengelyében húzódó folyosóra, amelynek falait szintén festéssel díszítették, padlója az első időkben döngölt agyag, majd öntött, végül kőlapos burkolat lett. A folyosó két oldalán kisebb, öntött padlós szobák nyíltak, egyiküknek sárga-zöld-piros, geometrikus mintás mennyezetfreskóját rekonstruálni is lehetett. A szobák egyikét a 3. században padlófűtéssel is ellátták. A ház középső traktusa lehetett a korábban feltárt Festőház, ahol a folyosó egy központi terembe (atrium?) torkollott. Innen továb bi lakószobák, illetve egy konyha nyílt. Az épület déli részén kapott helyet a szintén az atriumból nyíló étkezőhelyiség (triclinium) és a ház tulajdonosainak fogadószobája, a tabli num (ahol az értékeket és iratokat is őrizték). A helyiségek mindegyikét színes falfestményekkel dekorálták, így a központiban (atrium) és az étkezőben színes kandelábe rekkel és girlandokkal felosztott fehér mezőket látunk, némelyik panelben egy-egy kismadár ábrázolásával, a fogadóhelyiségben pedig vörös-fekete paneles, szintén kandeláberekkel osztott díszítést láthatunk. A lakószobákat egyszerűbb, fehér alapú, vörös mintás festés díszíti. A két északi tornác csak az épület korábbi időszakában állhatott fenn, később ezeket visszabonthatták. A római kori hosszúházakra jellemző módon az aquincumi ház lakórészétől délre található a gazdasági traktus, amelyhez a pince és egy feltehetően fedetlen hátsó kert tartozott, csatornákkal, kemencével. A telek egészen a városfalig húzódhatott. A házat több alkalommal átépíthették. A 2. század első felében feltehetően egy kisebbet emeltek két kisebb tornáccal (ez lehetett az 1941-ben megtalált Festőház). Észak felé ekkor már szintén állhatott épület, de még különálló házként. A század második felében készülhetett el a ma ismert hosszúház, központi folyosóval, amelybe befoglalták a Festőházat és a pincét is. A 3. század elején nagyobb átalakításba fogtak, lerövidítették a központi folyosót, és oszlopokkal támasztották alá az immár nagyobb alapterületű északi helyiséget. A padlószinteket megemelték, az egyik szobába padlófűtést is építettek. Az újraalakított termekben a korábbi festett vakolatot leverték, azok új dekorációt kaptak. Egy szakállas férfifejet (istent?) ábrázoló építészeti tagozat szintén a gazdag díszítésre utal. Az előkerült leletek (érmek, kerámiatárgyak alapján) a ház élete a 3. század közepéig követhető, majd feltehetően felhagyták. A pince és a Festőház egyes helyiségeiben égésnyomok is megfigyelhetők voltak, valószínű, hogy a hosszúház – legalábbis egy része – a tűz martalékává vált. Örömlányok otthona? Lakói foglalkozásáról eddig sajnos nem sikerült biztos információkat nyernünk. A hosszúházak általában egy-egy bolttal, műhellyel nyíltak az utcafrontra, ez azonban itt hiányzott: a tornácos bejárat mögött rögtön festett falú lakószobákat találunk. A ház városszéli, ugyanakkor forgalmas helyzete (két út kereszteződésében vagyunk!), a központi folyosóról nyíló, kis díszített szobák jelenléte, az igen nagy számú mécses, csont hajtű és varrótű, egy Venust ábrázoló kis terrakotta szobrocska, illetve egy VT VIS („..akarod, hogy...”) karcolt feliratos vakolattöredék alapján nem tarthatjuk kizártnak, hogy nyilvánosházként (lupanarium) működhetett. Az utóbbi évek ásatásai alkalmával nyert adatok sok új információval szolgáltak a Festőház környezetének megismeréséhez. Kiderült, hogy korántsem kertvárosias, lazán beépített területről van szó, hanem egy, északdéli irányú hosszúházakkal sűrűn települt negyedről, amely a szomszédos kelet-nyugati főút és a déli városfal között feküdt. Ez a hosszúházas, fésűs jelleg nem egyedülálló: az aquincumi polgárváros északkeleti részén és a katonavárosban is találkozunk a helytakarékos megoldással, s a nyugat-európai provinciák városaiban is gyakori jelenség. Az ásatási megfigyelések (például útátvágások) és az előkerült leletanyag alapján úgy tűnik, hogy a városnak ez a része – a polgárváros északi részéhez képest – relatíve későn épült be (a 2. sz. első felében), és feltehetően csak alig több, mint száz évig lakták. Teljes az élmény A most befejeződött rekonstrukció a kilenchelyiséges főépület hiteles helyen és hiteles alapokon álló képzeletbeli ház visszaépítését jelenti. Ez egyedi bemutatási lehetőséget biztosít, ilyennel a közönség hazánkban ez idáig még nem találkozhatott: a használati tárgyakkal és bútorrekonstrukciókkal ellátott lakóépület azt az érzetet nyújtja, mintha lakói csak néhány perce hagyták volna el szobáit. A tárgyak utalnak az egyes helyiségek feltételezett funkciójára, és figyelembe veszik a római lakóházak jellegzetes, kevés bútort alkalmazó hagyományát is. Ez lehetővé teszi, hogy a díszítőművészet elemei – ez esetben a színes freskók – kitűnően érvényesülhessenek. Az épület északi és déli végén elhelyezkedő oszlopos tornácok pihenőhelyet és tájékozódási pontot jelentenek a látogatók számára padokkal és információs anyaggal. A déli veranda emellett utal a ház e traktusának be nem mutatott gazdasági funkciójára (pince, kemencemaradványok): polcokon és állványokon száradó fűszernövényekkel, festőnövényekkel, aszalványokkal és egyéb berendezési tárgyakkal. A tornác meghosz szabbításaként délen kis kertecske, díszkert húzódik. Az északi veranda felől nyíló átjáró madaras falfestménnyel díszített helyisége, méretéből adódóan, berendezés nélküli. Az átjáróból nyíló, a konyhához közelebb eső, falfestményes lakószoba munkaszoba jellege érvényesül a felvetett szövőszékkel, a fonalas kosarakkal, az ággyal és a székkel. A középső folyosóról nyílt a gazdag edényleleteket rejtő konyha és kamra, valamint dél felé a ház két legreprezentatívabb helyisége az ebédlő és a fogadószoba. A konyhától az étkezőig A konyha polcos szekrényein és fali polcain jellegzetes konyhai edények (házi kerámiák, terra sigillatá k) sorakoznak. Kis aszta lon dörzstál, néhány csokor szárított fűszer, mécsesek, festékes tégelyek. Az egyik sarokban tűzhely, padlásra vezető létra, ahonnan látható a szolgáló fekhelyéül szolgáló szalmazsák. A helyiség másik sarkában lefolyó. A ház központi helyisége az atrium . Nyu gati falánál jellegzetes házi oltár áll (larari um) füstölő tállal, istenszobrocskákkal. Ez a 9 BUDAPEST 2012 június Freskórészlet
