Budapest, 2012. (35. évfolyam)
6. szám június - Horváth Júlia Borbála: Pünkösdi zarándok
Az igazi zarándok tudja, hogy nem lesz könnyű. Ugyanakkor tisztában van azzal, hogy lehetetlen előzőleg fölkészülni az útra, mert komolytalan lenne edzésképpen kivonulni a Városligetbe, és teljes menetfelszerelésben addig gyalogolni, amíg nem esik és/vagy fúj, mert lehet, hogy útközben is esni és/vagy fújni fog. És azt az állapotot pedig igazán képtelen előidézni, hogy érezze, a bakancsban kilyukadt a zokni orra, a hátizsák szíja vörösre nyúzta a vállát, mégsem dobhat ki belőle semmit, mert bármikor bármire szükség lehet, és nem döbbenhet rá arra sem, hogy okosabb lett volna a melegebbik hálózsákot becsomagolni, hiszen a csónakázó tó partján csak iramodásnyira van a jó kis meleg ágyától. Olyasmit pedig az éjjel-nappali közértek korszakában szocializálódott elméje át nem tudna élni, hogy az utolsó kocka tartalék csoki is elfogyott, az út pedig csak nem akar véget érni, még száznyolcvan hátravan a kétszázból, visz szafordulni nevetséges volna, hiszen bent mindenki tudja, hogy a kaminyó miatt vette ki egyben csaknem az összes szabadságát. Hogy bezzeg a szép táj. A csönd. A fák, madarak, gondolatok, a megtisztulás élménye, megannyi kecsegtető finomság kárpótolja majd; maradandó emlékek, lelki táplálék lebegjen a szeme előtt – biztatják, akik már lejárták a magukét. Fentiek – szerinte – részletekben is beszerezhetők, mert egy-egy óra szép-tájság is javít a nyavalyaságokon; utána, hétfőn, még bizonyosan türelmesebb a visszaszólás, mint előtte... – alkudozik máris a zarándokjelölt, egyben elhatározza, ha teheti, ő azért legyalogolja, ha addig él is, most viszont várna még kicsikét. A lehetőség azonban nem hagyja nyugodni. Főképpen Pünkösd tájékán támad a tettvágy, a szomszédság is nagy útra készül, tán még a hegyeken is átkelnek, a vonat bizonyosan átszeli a határokat, a fedélzeten nagy a hangulat és sok a zászló, nem baj, ha késünk. Végül kiürül a város, az izgágábbja vendégeket hív, vagy hívatja magát, a fáradtak átalusz szák a hosszú hétvégét, a köztes teremtmény pedig áldozna magára. Például egy jó kis zarándok-körúttal, amivel letudható a teljes évnyi áldozat. Mivel azonban több mint elkésett a szervezéssel, marad a rögtönzés: csatlakozás rész-utasokhoz, irány: bármerre, csak ne legyen túl messze, mert munkát is vitt haza hétvégére, kapacitás két óra, öt-tíz kilométer, lehetőleg öt. Igazságtalan a sors, hogy ehhez is asszisztál, szemben az alaposan készülő, hónapokra előre tervező egyedekkel, akik szinte életüket teszik fel arra, hogy minden gördü-Pünkösdi zarándok szöveg: Horváth Júlia Borbála, fotó: Sebestyén László Gyalogolni jó. Mondjuk, kedvtelésből, ameddig jól esik. De azt mondják, zarándokolni is jó, mert a vándoréletet idézi, elszakít a koloncoktól, tárgyaktól, mániáktól. Nincs más, csak az út, a lépések, egyik a másik előtt, egykedvűen fogy a távolság, a végére fogadalmak fogalmazódnak, s egyszerűvé válik a lesz-ami-lesz. Amikor szembe jön valaki, köszön, ő is könnyű már, csak a legszükségesebbeket cipeli magával. Mindegy honnan, de egyáltalában nem mindegy, hová tart a vándor, úti célja citált hely legyen, szentelt csodákkal teli. Ahhoz viszont ki kell mozdulni, nem is kicsit; városi ember rátalál ősei bejáratott útjára: Máriabesnyő iramodásnyira van Pesttől, odáig kocsin megyünk. 6 BUDAPEST 2012 június
