Budapest, 2012. (35. évfolyam)
6. szám június - Horváth Júlia Borbála: Pünkösdi zarándok
lékenyen menjen – bizonyos, Szentkútra vágyakozó csoport, elégséges anyagiak hiányában megváltoztatja úti célját, s kirándulást tervez Máriabesnyőre, a pestiek évszázados vezeklő helyére. Csatlakozás lehetséges – akár azonnal. Indulás vasárnap, reggeli után, első áldozat: borongós idő, esetleg éjszakai fagy. S a kocazarándok kap az alkalmon, kinéz a ragyogó napsütésbe, a kiskabáton gondolkodik, s persze hogy egyénileg közelíti meg a helyszínt, ne kelljen időre menni a városi gyülekezőre, igazodni, várakozni drága pillanatokat tékozolni, az áhítat amúgy érkezik. Nagy szerencse, hogy Máriabesnyő összenőtt Gödöllővel, keresni se kell a bazilikát, a főúton balos tábla jelzi: megérkeztél, közvetlenül parkolás után indul az első stáció. Utána meg a többi. A székelykapu alatt ünneplőruhás nagyok és turistaruhás kicsik gyülekeznek, néhányan többórás menetelés után leheverednek a templomkertben, korai keléssel előre teljesítettek az aznapi adagból. Pihenésképpen szentmise kezdődik, a padok zsúfolásig telnek, Krisztus üzen: azt mondjátok, én vagyok az út, mégsem követtek engem, azt mondjátok, hatalmas vagyok, mégsem féltek tőlem... A válasz késik, lesütött szemek rebbennek, megszokott a korholás, de nincs más megoldás a fennmaradáshoz, majdcsak törlesztünk feljebbvalóinknak, vagy hamar kitelik a becsület, ha túlvagyunk, jöhet a gerinc egyengetése. Néhány bámész ki-be-csapódik, egyikük hanyagul a málladozó falnak veti biciklijét: nem kell lekötni, nem is tudná, nem is illene, tegyen próbát, meglesz-e, ha szerzett szeretettel félóra múltán a kapun kilép. Újzarándok csendesen ácsorog, méregeti, kihez csapódhatna, jól esne pár szó, ki hogyan keveredett ide, s merre tartana, odabenn felhangzik a régi Boldogasszonyhimnusz, majd szabadulás kifelé, a gyerekek szabadon visonghatnak. A kegytárgybolt időzített nyitvatartással dolgozik, Máriaszoborból több fogy, mint máskor, jó a kereskedői hangulat, mindkét félre ráfér. Az ismerősök csoportba verődve beszélgetnek a lépcsőnél, plébános úr szívesen csatlakozik, s mond jó szót, ahol szükséget lát, végül ő is visszavonul, további izgalmat egy altemplomi kripta-látogatás jelentene. Érdeklődő pedig akad szép számmal a zarándokok és nem-zarándokok közül, bőven összegyűlik a tíz fő, tessék kívülről kopogtatni, biztosan bebocsátást nyernek, elnézést a poshadt levegőért, a fűtésszezon leteltével odafent tartjuk a miséket, adományokat kéretik a perselybe helyezni. A csoport érdeklődve hallgatja a kápolna építésének legendáját, Grassalkovich gróf családtörténetét, a Madonna-szobrocska megtalálásának körülményeit, s annak kegytárggyá alakulását, a kapucinusok betelepítését, a zarándokhely fejlődését, és további harminchárom magyarországi templom felújításának hevenyészett históriáját. A hallgatóság hirtelen támadt nosztalgiával visszavágyik az újkori középkorba, szívesen találkozna a helybéli imameghallgatások nyerteseivel; elsőként a gödöllői mészárossal, aki taglóval sújtott saját kezére, de Besnyőre látogatván bénult karja csodásan meggyógyult, a grófnéval, aki minden szombaton a kápolnában imádkozott, a gróf földajándékát visszautasító kapucinusokkal, a kiérdemesült, Hétház utcai jobbágyokkal, akik életében már az is kész csodának számított, hogy a gazda istállóval és vendégszobával ellátott házat építtetett nekik; cserébe a rendet kellett ellátniuk, és az érkező peregrinusokat elszállásolniuk. A pünkösdi zarándok előadás közben a kézi festésű falakat csodálja, a mennyezeten Szent István szikrázik pajzzsal, angyalokkal, körül híres szerzetesek méretarányos szobra, az oltár mögött a szerény ellátottságot tükröző, de ötletes hamis mozaiknak is története van (fess alakokat, köréjük pedig karcolj a vakolatba picike négyzethálókat, majd az egészet aranyfestékkel húzd át). Végül feltárja titkát az oltár mögötti fülke, további ereklyék és köszönő táblácskák díszítik oldalát, csupa hála és könny, kérés és remény. Zarándoktestvér összehúzná mellén kardigánját, ha nem felejtette volna otthon, még egyszer erőt merít a látottakból, és ünnepélyesen a kriptába vonul. A főhely az idős grófé, mellette letapasztott koporsókban a fiak, lányok és menyek, a halálfejes díszítéssel akkoriban az elmúlás groteszkségét ábrázolták, nem pedig a hallgatag borzalmat, ahogyan a finomkodó maiak viszonyulnak saját enyészetükhöz. Persze, ki így, ki úgy, a gyerekek kíváncsian a fedél alá néznének, a virtuális 3D-hez képest mennyire töpörödött egy hajdan élő test, a szülők megilletődötten szemlélődnek, mi várható, majd gondolatban eljutnak a mauzóleumtól a hamvak balatoni hajóról való szétszórásának minden szempontból leggazdaságosabb megoldásáig. Kifelé menet pedig megszületik a zarándok-fogadalom is: hja, adakoznánk, újítanánk, építenénk szívesen mi is, ígérjük, hogy azon leszünk: tanulunk, dolgozunk, szorgalmatoskodunk, ha kell, öröklünk, meglátjuk, mire megyünk vele, addig is szavunkat adjuk, ahogy ilyentájt illik, hogy nem leszünk hitetlenek, pünkösdi királyságnál lejjebb nem adjuk. ● 7 BUDAPEST 2012 június
