Budapest, 2012. (35. évfolyam)
5. szám május - Zappe László: Városnézés
másrészt az operettet és az operát (Fischl Mónika és Vadász Dániel ), harmadrészt pedig kiváló klasszikus és kortárs szerzők – Mo zart, Beethoven, Dohnányi, Kurtág – műve it megszólaltató neves kamaraegyütteseket léptet föl (Kelemen Kvartett, Devich Trió). A Rózsavölgyi Szalon művészeti vezetője, Zimányi Zsófia (korábban Budapest tavaszi és őszi művészeti fesztiváljainak igazgatója) egyfajta mai „gesamkunsttal” a hazai művészeti élet egyik új otthonát szeretné megteremteni itt, a Líra pedig nagyobb vonzerőt akar gyakorolni ez által a kultúra iránt legérzékenyebb vásárlóira. Mindkét törekvés sikerében – különösen manapság, amikor a kultúra fórumai éppenséggel sorvadóban vannak – érdekeltek vagyunk. ● A Trafóban A felhő előadásának utópisztikus hipotézise szerint ötven év múlva megszűnnek az emberiség mai problémái. Hogy mitől, azt nem merném egy hallás után rekonstruálni. Az biztos, hogy nagy szerepe van benne az előadás alkotóinak, no meg a címben is emlegetett felhőnek, amely talán mindnyájunk közös vágyait jelentené, de ebben azért nem vagyok egészen biztos. A szöveg, legalábbis ami belőle előre meg van írva (Babarczy Esz ter, Ardai Petra és Veress Anna munkája), költői ködbe burkolja, amit csak lehet, tehát szinte mindent. De nem is ez a produkció lényege, még ha annak próbál is látszani. A vékonyka szellemi üzenetet, tanácsot, életreceptet a rendezést is jegyző Ardai Petra és holland társa, Luc van Loo és a gyönyörűen énekelgető kínai Yang Li remek előadói ke déllyel toldják meg, bárcsak legalább ebben követni tudnánk őket. Ám ha ez nem is megy minden döccenő nélkül, a belső Ferencváros utcáin a nyomukba eredhetünk. Az utópikus produkció legfontosabb mozzanata ugyanis egy esti séta. A feltételezés szerint ugyanis 2062-ből pillantunk vissza korunkra. Pontosabban egy skanzenbe vagy múzeumba látogatunk, ahol buzgó animátorok színlelik a 2012-es állapotokat. Áthatolunk az Üllői úti aluljárón, beballagunk a Hőgyes Endre utcába, elmerészkedünk egészen a Bakáts térig. Itt Ardai Petra animátoroknak mondott járókelőket szólít le, és életérzésükről faggatja őket. Nagyon igyekszik a válaszokat koncepciózusan magyarázni, ahogy ez egy múzeumi idegenvezetőtől elvárható. Mi meg felszólításra megtapsoljuk őket. Az is kiderül, hogy tulajdonképpen az időközben eltűnt éneklő kínait keressük, aki nélkül valamiért az emberiség boldogságra derítése sehogyan sem sikerülhet. Valahol a Tompa utcában meg is találjuk, úgyhogy semmi akadálya sincs már annak, hogy visszatérjünk a Trafóba a dinnyeszertartásra. Valószínűleg nemcsak az emberiség boldogításához, de a szertartásokhoz sincs meg a kellő affinitásom, ugyanis végképp nem értem, miért lesz felhőtlenebb a jövő kor, ha körbeállunk és körbeadogatunk egy aprócska dinnyét. Ardai Petra szerint ugyan kívánni is lehet közben valamit. Nekem mindössze az jut eszembe, nem lehetne-e nagyobb a dinnye. De ezt nem merem hangosan kimondani, annál is inkább, mert tudom, hogy éppen akkora, amekkorát a közülünk legkisebb, leggyengébb, legbetegebb is elbír. Szertartás és városismeret a legfontosabb eleme a Harminchatok című produkciónak is. Ennek révén ugyanis be lehet jutni a Rumbach Sebestyén utcai, renoválás alatt lévő zsinagógába. A falak, fölülről lefelé nagyjából a karzat magasságáig rendbe vannak hozva. Gyönyörűek. Az előadás kerete szombat esti szertartás. Hitelességének megítélésében nem vagyok illetékes, de az biztos, hogy a zene, az ének remek. Amúgy hideg van, de a gondos házigazdák pokrócokat és a szünetben teát is kínálnak. Roggyantabb nézők kerti székekre ülhetnek, a többség lefordított vödrére telepedhet és onnan állhatnak fel, amikor a szertartás megköveteli. A szertartási elemek között elhintett történet bájos anekdotától a Kárpátok rémének legendáján át szörnyű vérváddrámáig halad, nehezen követhetően és sok ügyetlenkedéssel előadva, belekeverve a messiást és a harminchat igaz legendáját. A darab szellemi atyját a színlapon konzultánsként feltüntetett Kárpáti Péter ben sejt hetjük, aki már sok szép misztikus mesét írt színpadra, hol több, hol kevesebb sikerrel, de leginkább csak sejtetve, mintsem kiteljesítve a költői látomást. A töredezett, a szertartási elemekkel, a közönség bevonásával, vízhordással, énekeltetési próbálkozással megszaggatott forma ezúttal szinte teljesen elrekeszti a nézőt a drámai eseménysor befogadásától. A vödrökön kívül hordók, dézsák, görgőkön sikló raklapok, kopott kabátokban ügyködő rabbik, kántorok, zenészek fokozzák az építési terület ridegségét, mindezek mozgatása, beállítása meg a játék haladását akadályozza. A szándék könnyen belátható, a köznapi prózából kellene idődről időre fölemelkednünk a hol misztikus, hol tragikus magasságokba. Ám ez akkor sem sikerül, amikor befejezésül a kivilágított kupolába nézhetünk. Pedig a festés csodás. ● Városnézés Zappe László 37 BUDAPEST 2012 május
