Budapest, 2012. (35. évfolyam)
4. szám április - Pásztor Erika Katalina: A politikus, mint a legjobb építész
főhőse, Sam Lowry. Sam a filmben pontosan olyan reménytelenül küzd azért, hogy megtalálja az álmaiban felbukkanó nőt, mint a magyar valóságban építészeink és mérnökeink színe-java azért, hogy az általuk képviselt kortárs építészetikörnyezeti minőséget egy-egy projektben végre megmutathassák. Kívülről csak az látszik, hogy a válság elvitte az építőipar nagy részét, hogy beton torzóként áll a legtöbb nagy projekt, hogy nincs munka, nem építkeznek, szinte megszűnt az ingatlanfejlesztés (és persze minden más) finanszírozása. De ez a válság olyan, mint egy szőnyeg, ami alá minden egyéb strukturális problémát is be lehet söpörni. El lehet takarni azokat is, amelyek az építés játékszabályainak káoszából, valójában a törvényalkotói munka elégtelenségéből fakadnak. És sajnos lehet, hogy ezek talán még több kárt okoznak, mint a válság maga. Lehet, mert semmiféle kimutatás, számítás erről nincs, csak a mélységesen mély hallgatás – a múlt mind a huszonkét évében: kutatás, mérés, visszacsatolás és kritika nélkül. Forró témák Nem speciálisan budapesti a téma,. Felmerülhet a kérdés, miért is publikálom ezt a gondolatsort a BUDAPEST folyóiratban. Azért, mert ezt a lapot valószínűleg olyanok olvassák, akik megértik a HELY jelentőségét történeti, geográfiai, kulturális és egyéb szempontok metszetében. S tudják, hogy hely és építészete, épített környezete elválaszthatatlanok egymástól. Mivel pedig kívülről semmi nem látszik abból a szabályozási környezetből, amivel az építészeknek nap mint nap kezdeniük kell valamit, azt gondoltam, adjunk hírt arról a kutatásról, amelyet (persze ez nem egy építész szakmai napilap dolga lenne!) azért végeztünk el, hogy pontosabb képet kapjunk a szakma láthatatlan napi gyakorlatát (közvetve pedig épített környezetünk minőségét) meghatározó működési folyamatokról. Pusztán csak azért, mert sokan még mindig azt gondolják, hogy egy-egy épület, épületegyüttes vagy egy városrész alakításáért leginkább az építészek a felelősek. Már most elárulom, hogy csak papíron. Nem. Nem ők, hanem politikusok, jogászok, jogszabályok és hivatalnokok tervezik a házat és a várost. Az, hogy mégis épül jó ház, tér vagy város – kis túlzással persze – puszta véletlen. Rendszerhiba. Az epiteszforum.hu-n két hónapig, 2011. október 11 - december 12. között nagyszabású kérdőíves kutatást végeztünk aktív építész tervezők, főépítészek, mérnökök, urbanisták körében, amelyben az építészet- és építésügyet érintő tapasztalataikra, véleményükre voltunk kíváncsiak. Összesen 252-en töltötték ki, a válaszadók száma reprezentatív mintának tekinthető, a válaszokban tehát a szakmagyakorlók közös véleménye tükröződik. A kérdőívet kitöltők jelentős része (témánként változó mértékben, 28-60 százalékban) élt a szabadsoros hozzászólások lehetőségével is, és részletesen kifejtette álláspontját. Lehetőséget adtunk továbbá arra, hogy leírják, szerintük mi az, amit a kérdőív nem érintett, de olyan probléma, amivel foglalkoznunk kellett volna. Ezzel képet kaptunk arról is, hogy melyek ma a legtöbb építészt érintő úgynevezett forró témák. Bár ez a felmérés az építészek körében, a munkájukkal kapcsolatos tapasztalatokat kívánta feltárni, egyértelműen kiderül az is, hogy az építészettel és építéssel kapcsolatos tevékenységeknek milyen jelentős hatása van a gazdasági-társadalmi környezet egészére. A kutatásban résztvevők hozzászólásaiból kitűnik, hogy az építéssel összefüggő, túlbonyolított törvények és az ezekből mára kialakult szabályozási káosz konkrét és valószínűleg igen nagymértékű gazdasági károkat okoz. Túl azon, hogy gazdasági recesszió van, a vonatkozó törvények, rendeletek és szabályok összessége olyan zavaros, folytonosan változó, kiismerhetetlen környezetet teremtett, amely önmagában is okozója, hogy a megvalósítás többe kerül, hogy a munka tovább tart, és hogy a produkció minősége egyre rosszabb. Minden, amit az elmúlt években építettünk – lakások, felújítások, közterek, középületek – azért is drágábbak, silányabbak, és megvalósításuk azért is húzódik, mert a szabályozás úgy rossz, ahogy van. Ezeket a törvényeket ugyanazok tervezik és készítik elő már évtizedek óta. Az a jogszabályalkotói stáb, amely (de jure) teljesíthetetlen feltételek mellett, konzultációs partnerként – valójában csak alárendelt szereplőként – vonta be, illetve az elmúlt évtizedekben (de facto) fokozatosan kiszorította a valódi gyakorlattal rendelkező építészeket és mérnököket a szabályozási folyamatból. A helyzetre jellemző, hogy korábban soha nem készült az országban olyan nagyszabású kutatás, amelynek az lett volna a célja, hogy feltárja az aktív tervezők tapasztalatait, soha nem kérdezte meg őket senki, hogy milyen problémákkal szembesülnek, és mit gondolnak, azokat hogyan lehetne orvosolni. Építészek és mérnökök szerint például milliókat lehetne spórolni egy-egy társasházi lakás költségén, ha nem lennének fölösleges, értelmetlen, életidegen jogszabályok és előírások. Építési vállalkozások dőltek be ezek alkalmatlansága, késedelmes engedélyek, elhúzódó peres ügyek miatt. S ez csak a jéghegy csúcsa. A hárítás csapdája A jelenlegi kutatás lényeges eredményének tekintjük, hogy igen nagy számú – ösz szesen 1012 – vélemény gyűlt össze. Ezek elemzése és értékelése részletes képet ad az életünk megannyi kisebb-nagyobb részére kiterjedő építésügy jelenlegi helyzetéről – ami összességében rendkívül lehangoló. A települések alakításától kezdve a lakásépítésen, közparkok, középületek, -terek, utak, hidak megvalósításán át egészen egy kisebb lakás-átalakításig nagyon sok múlik azon, hogy megbízott tervezőink a semmiből mit tudnak kitalálni, valójában mit engednek meg nekik – a mi igényeinkre szabva. A helyzetet értékelők legtöbbje a szabályozási környezet teljes újragondolását, vagyis nulláról induló újraépítését tartja egyedül kivezető útnak, nem pedig a meglévők jelenlegi, toldozó-foltozó, értelmes összefüggéseket, elveket és célokat nélkülöző gyakorlatát. Utaltam már arra, hogy a magyar építésztársadalom anti-utópiákhoz való viszonyában, valójában vezető szerve(zete) inek stratégiájában a hárításnak milyen óriási szerepe van. Inkább vállalják a kettős prést, vagyis a külső megítélés és a napi tényleges gyakorlat közötti egyre nagyobb feszültséget, mint hogy a jogszabályalkotókkal (hatalommal, megbízókkal?) nyílt konfliktusba kerüljenek. Kifelé nem teszik láthatóvá az építés területének túlszabályozott, bürokratikus káoszát, nem kérik számon az állam hibáinak korrigálását, nem jelzik, hogy az építészet és az építésügy már szinte ugyanolyan abszurd disztópia, mint amit az 1985-ben (!) forgatott Brazilban láttunk. Taktikáznak? Talán azért, mert maguk sem hiszik el, hogy a hétköznapi praxis szintjén már az a helyzet, ami a helyzet? Talán. S bár ez csak egy „kicsi” része a világunknak (dehogy az, a GDP mintegy tíz százaléka!), felelősségük tény. Tennivalójuk bőven volna. ● Az illusztráció forrása: Építészfórum 14 BUDAPEST 2012 április
