Budapest, 2012. (35. évfolyam)
1. szám január - SZÓL A RÁDIÓ - Budapest néprajzáról
Némiképpen talán merésznek tűnhetik az a gondolat, hogy néprajzi szempontból vizsgálat alá vegyük Budapest, a nagyváros népét, és paraszti hagyományokat keressünk az ég felé tornyosuló kőrengeteg között. A természetes, egyszerű segítőeszközökkel élő szellemi világkép mozaikjait keressük a kültelki vagányok és az esz presszók tündérei között, a túlkultúráltság dekadenciájába hulló úri szalonok cigaretta és feketekávé-illatú atmoszférájában? Hogyan? Az intellektuális réteg éppen azért hajlik a néprajzi-érdekű primitívségekre, mert szellemének túlhajtott erőpróbáját már nem állja, és elernyedő pillanataiban visszamenekül olyan egyszerű, kezdetleges formákhoz, amelyek már csak az elzártabb kultúrvidékeken élnek. Ha egy pillanatra elfeledjük mindazt a szörnyűséget, amit a fölöttünk elvonult világégés magával hozott, nem nézünk ki az ablakon Budapest romjaira, nem gondolunk a hidak elcsüngő holttetemeire, és visszaemlékezünk ennek a városnak szépen fejlődő, szabadon és békésen virágzó kultúrájára, elelmélkedhetünk azon, hogy ez a színes, vegyes, különböző eredetű egyénekből összeverődött embertömeg miféle hagyományokat őriz. Budapest néprajzi képét úgy lehetne összeállítani, ha minden társadalmi rétegét külön-külön vizsgálat alá vennénk. A nagyváros olyan mint egy hatalmas malom, amely különös vonzerőt gyakorol a legkülönbözőbb vidékek lakosságára. Magába szippantja a felfelé törekvő vidékieket, felveszi őket egyéni kultúrszínezetükkel együtt, majd pedig elvegyíti őket. Maga a város hirtelen nőtt naggyá a múlt század folyamán, őslakossága csekély ahhoz a számhoz képest, amelyet a betelepültek képviselnek. Akik feljöttek, a legkülönbözőbb rétegekben helyezkedtek el. Ezeknek magával hozott kultúrszínezete, és a város régi hagyománya együttesen adja Budapest mai néprajzi képét. Budapest néprajzáról 9 BUDAPEST 2012 január A falu divatja Pesten A gellérthegyi búcsújárás városi hagyomány Sávoly Tamás mentette ki a Magyar Rádió archívumának elfekvőjéből azokat a szöveget, amelyekből jó néhányat – történetükben először – publikálni is lehet immár: kitűnő előadók kitűnő előadásai, az 1940-es évekből. A most közreadott szöveg Dégh Lindáé, aki maga mondta el azt, stílszerűen 1946 április elsején. Magáról a témáról bizony igen kevesen publikáltak, a BUDAPEST szerkesztője bevallja, évek óta kísérletezik azzal, hogy szerzőt találjon egy olyan esszéhez, amely alaposan kimerítené ezt a kérdéskört. De eddigi próbálkozásai nem jártak sikerrel. Így különösen örült, amikor Sávoly segítségével megtalálta ezt a majd félórás szöveget, amelyet ráadásul e tudományterület nagyasszonya fogalmazott meg. Dégh Linda folklorista műveinek se szeri, se száma. És lehet, hogy az életművét taglalók ezt a dolgozatát – a szó elszáll... – nem is ismerik. De mi most megtudunk sok mindent arról, hogy mit gondol a nagyvárosról egy klasszikus falukutató. SZÓL A RÁDIÓ
