Budapest, 2011. (34. évfolyam)

3. szám március - Buza Péter: Az elfelejtett ifjú: márciusból

Köztársasági Lapok, a Jövő lapjain. Csak egy véletlenül előkerült adat – hogy tud­niillik egy ügyvéd ezen a néven tagja volt az Egyenlőségi Társulatnak – döbbentette rá: létező személlyel volt dolga, amikor ezeket a régi újságcikkeket földolgozta. „Szerencsétlen fejedelmek! ... – írja a Marczius Tizenötödike hasábjain a jog­végzett forradalmár – Azt hiszitek, az a világ története, melyet egy copfos kama­rástól tanultatok? Azt hiszitek, mert bé­relt íróitok meghamisítják a történetet, ennek eredményét is megváltoztathatjá­tok? Még mindig azt hiszitek, hogy a né­petek számotokra teremtette az isten? ... Ha egyes ember ki is kerülheti a nemezis bosszuló kezét, oly nemzet, mely segédke­zet nyújt egy másiknak elnyomására ... szíve legnemesebb vérével fog adózni az emberiség közös kincse, a szabadság ellen elkövetett bűnért. ... Mi a népnek legbizto­sabb fegyvere makacs elnyomói ellenében? A guillotine...” – idézi Nyírinek a Márczi ­us Tizenötödikében megjelent egyik első publicisztikájából Lukácsy. Július 17-én ugyanebben a lapban arról ír a toll kato­nája, hogy a kormány (a Batthyány-kor­mány) sajtótörvényével gúzsba kötötte a szabadságot. A zsidók emancipációjának halogatásával pedig elárulta a testvériség eszméjét. Továbbá a hivatalok és a katonai tisztségek szétosztásánál előnyben része­sítette a kutyabőrősöket. Más írásában a szerzetesrendek feloszlatását követeli, múltbéli bűneik okán: „...a főpapság ... a hazán vámpírként rágódott”. A Jövő első számaiban (a lap 1848. de­cember 1-jétől jelent meg) több folytatás­ban az akkor szerveződő új rendőrséget népszerűsítette írásaival, máskor és másutt a románság havasalföldi lázadásának meg­segítésére szólította fel a magyar nemzetet, annak vezetőit: „ Minden népek testvérek, és minden forradalom az egész emberiség­nek használ” – idézi Louis Blanc szavait a Marczius Tizenötödikében. Mindeközben pedig forradalmi hivatalt visel, 1848/49-ben titoknokként működik a belügyminisztériumban. Lukácsy – Józsa eddigi egyetlen leg­újabbkori felfedezője – csak kérdezi, de nem tudja megmagyarázni, miként úsz­hatta meg a vésztörvényszék ítéletét a nyaktilóval fenyegetődző újdondász. Csak azt tudja elképzelni, hogy emigrált, s így végleg eltűntek nyomai az időben, esetleg elesett valamelyik csatában. Aztán – megint csak a véletlen segít, egy újabb felbukkanó adat, s ami abból követ­kezik: „Nem végezték ki, el sem esett. ... egy kései emlékiratból elém villant alakja, amint az ötvenes évek irodalmi kávéhá­zában ül. A megtorlás szeszélyesen sújt vagy kímél: Nyíri Józsát, úgy látszik, meg­kímélte. Nem tudtam igazán örülni neki. Mert többnyire mi lesz a sorsa a forradal­márnak, ki túléli hősi napjait? ... nemrit­kán elvcsere, gyávulás, elszürkülés. Nyíri Józsával fatális és buta história esett meg: 1857-ben párbajvétségért börtönbe került. Összeszólalkozott valami színésznőn »a fő­város egyik ismert uracsával«, s a párbaj­ban halálra sebezte ellenfelét.” Sajnos Lukácsy nem írja meg, hol olvas­ta a történetet, milyen memoárban, s azt se, hogy ki volt az a bizonyos uracs, akit halálra sebzett volna a márciusi ifjú. Sor­sát kutatva most is csak Vachot lapjában találtam az esetről egy ennél valamivel részletesebb hírt. A Napvilág 1857. június 5-ki számában írja a szerkesztő: „Ny. Józsa ügyvéd, párbajvívás miatt a pesti orsz. Tör­vényszék által ügyvédsége vesztése mellett 4 hói fogságra; U és gr. R mint segédek 4 hetire itéltettek.” Ha valaki azt gondolná, halálért ez túl kevéske büntetés, annak tudnia kell: ezek­ben az évtizedekben az ilyesmiért nem járt több. Az urak végül is már elintézték egy­más között a dolgot... Nyíri pedig – hiszen még nem öreg em­ber – folytatja aktív közélet akcióit. A ha­tóság is szemmel tartja. Egy rendőri jelen­tés, amely azt elemzi, ki az, akitől Táncsics mellett tartani kell, hogy újrakezdi a fel­forgatást, az ő nevét is odaírja a gyanúra okot adók listájára. Aztán ott találjuk a Nemzeti Körben, amikor az emigrációból – meghalni – hazatérő Teleki László t ün ­neplik és köszöntik. Ugyanebben az esz­tendőben – 1861-ben – jelenik meg a hír a Vasárnapi Ujságban: „A pesti nemzeti kör (egyik igazgatója Jókai Mór – B. P.) bizott ­mányt nevezett ki a szűkölködő honvédek számára nyitandó segélyforrások kijelölése végett.” A bizottmány – nevezetesen Nyíri Józsa és Vadnay Károly – „zenészeti pro ­dukciót szervez”. Továbbá tervezik egy 48/49-es album kiadását, amelynek elő­készítésére Jókait, Nyírit, Vas Gereben t és Vadnayt kérik fel. Ez idő tájt Józsa már visszakapta ügyvé­di jogosítványát, de nem a köz- és váltó­fronton tevékenykedett: megkezdte állami hivatalnoki karrierjét. Egészen a közleke­dési minisztériumi osztálytanácsosságig araszolt előbbre és előbbre a ranglétrán, 8 BUDAPEST 2011 március Nyíri Aladár, az egyetlen fiú A grófnő elszámol az osztálytanácsos úrral Ez a fotográfia valószínűleg Józsa apjáról készült

Next

/
Oldalképek
Tartalom