Budapest, 2011. (34. évfolyam)

2. szám február - Visi Lakatos Mária: Megszámláltattál, és...

tudományos igényű szakfolyóirat is, a napjainkban 89. évfolyamában járó (Ma ­gyar) Statisztikai Szemle. Első szerkesz ­tője Dobrovits Sándor volt (később, 1945 közepéig a hivatal vezetője, aki elsőként viselte az „elnök”címet). Ezt a korszakot (a már említetteken kívül) olyan nagyne­vű tudós statisztikus-matematikusok és közgazdászok munkássága jegyzi, mint Földes Béla, Buday László, Konkoly-Thege Gyula, Fellner Frigyes, Laky Dezső, Szél Tivadar és sok más nemzetközileg elis ­mert szakember. Budapest Székesfőváros Statisztikai Hi­vatalának igazgatója 1926-tól 1943-ig az elődeihez ugyancsak méltó utód, Illye ­falvy I. Lajos. Irányítása alatt a főváros intézményeinek működéséről, az egyes néprétegek helyzetéről, igen alapos és igényes adatgyűjtések és elemzések szü­lettek. Ő élesztette újra (Lamotte Károly közreműködésével) az 1908-ban induló, majd 1918-tól 1926-ig szünetelő Városi Szemle című folyóiratot, mely 1948-ig a hazai várospolitika, -gazdálkodás és -épí­tés fóruma volt. Beszól, belép: a politika A második világháború évkörében, 1941-ben került sor a ránk érvényes új világ­rend megjelenése előtti utolsó cenzusra, melynek előkészítésében a KSH igyeke­zett a hagyományaira és az 1938-1939. évi népesség-összeírás, és főleg az 1930-as népszámlálás tapasztalataira támaszkod­ni. Ennek az anyagnak a részletes feldol­gozására azonban már csak az l980-90-es években(!) kerülhetett sor. Az adatvédelmi szabályokat ezúttal is kiemelő 1940. évi XXX. tv. (időrendben a negyedik népszámlálási) törvényt és a kérdőíveket az Országgyűlés fogadta el. A nemzetiséghez tartozás és az anyanyelv tudakolása önálló kérdésként szerepelt. Sajnos később ez tette lehetővé, hogy a „nagypolitika” kényszerítő fellépésére – a hivatal vezető munkatársainak minden ellenkező megnyilvánulása ellenére – a ha­tóságok ezeket használják fel a magyar­országi német lakosság kitelepítéséhez. Csaknem nyolcvan esztendő személyi jo­gokat védelmező, következetes és kemény munkájának eredményét rombolta le és ásta alá a munka hitelességével együtt ez a politikai döntés. A második világháború után először 1949-ben szólították meg Magyarorszá­got a statisztikusok, melyet lényegében még a fent vázolt hagyományok szerint bonyolítottak le, de a továbbiak (1960., 1970., 1980., 1990., 2001. éviek) már nem tudták követni elődeik, főként az 1930. és az 1941. évi cenzusok színvonalát. A begyűjtött információk főleg a fonto­sabb idősorok továbbvezetését szolgálták. Olykor ennek, sőt magának az összeírás­nak szükségességét is kétségbe vonták, a statisztikai szakma azonban ezeket a táma­dásokat ki tudta védeni. Az egyes össze­írások során nem történt lényegi tartalmi és módszertani előrelépés, a párhuzamo­san végrehajtott nagymintás felvételek (például az 1970. évi összeírást követően a huszonöt százalékos minta) kiértékelé­sét, elemzését nem hajtották végre olyan alapossággal, amelyet ez „kincsesbánya” megérdemelt volna. Az 1949. évi átszer­vezés, és az új, 1952. évi VI. tv. (sorban az ötödik) statisztikai törvény következmé­nyeként, mely „nem adott garanciákat a személyes adatok védelmére”, a Statiszti ­kai Hivatal néhány éven át a tervgazdaság „szolgálóleányaként” elsősorban a tervtel­jesítések igazolását végezte el. 1952-ben felszámolták a Fővárosi Statisztikai Hi­vatalt is, és az újonnan kialakított megyei igazgatóságok közé sorolták a központilag irányított budapestit. ● 5 BUDAPEST 2011 február Munkaszoba a régi intézményben (1890 körül) Czigler székházpalotája újkorában

Next

/
Oldalképek
Tartalom