Budapest, 2011. (34. évfolyam)
10. szám október - Gács János: Géptörténet a Király utcában
nagy jelentőségű műszaki alkotások sorát hozva létre. Minden bizonnyal része volt a Vulkán Gépgyár RT. öt szabadalmazott malomilletve gépipari találmányának megalkotásában is, azonban ez a dokumentumokból nem derül ki, mivel a 20. század elején, ha cég volt a szabadalom tulajdonosa, nem tüntették fel az alkotókat. (Ma ez természetesen nem így van.) A „Vulkán” név olyan jól hangzott a szerszámgépek piacán, hogy a cég még azt sem tartotta szükségesnek, hogy védjegyként oltalmaztassa (legalábbis nem leltem ennek nyomát a korabeli, kissé nehezen áttekinthető dokumentumok között), úgy látszik bíztak benne, hogy gyártmányaik másolásával senki sem mer (vagy képes) megpróbálkozni. A budapesti gyárat ugyan felszámolták az 1930-as gazdasági válság következtében, a Vulkán, (Vulkan, Vulcano) név azonban ma is fogalom a szerszámgépek körében. A jelvénygyár orsós présgépei a jelvénygyártás első két műveletének elvégzésére szolgáltak: a rézlemez alapanyagba ezekkel sajtolták bele az úgynevezett verőtövekkel az ábrát, majd a megfelelő alakú kivágószerszámot erősítve a présbe: kivágták a lemezből. (A családi történet szerint a gépek beszerzése előtt az alapító – a nagyapa – és segédei darabonként, lombfűrésszel vágták ki a jelvényeket a rézlemezből.) Ezt a műveletet még legalább két munkafázis követi: a préselés során keletkező parányi fémrekeszek zománcfestékkel való kitöltése, ami igen aprólékos munka, és a tű felforrasztása. A klasszikus tűzzománctechnikánál még kemencében való hőkezelésre vagy gázpisztolyra is szükség van. A présgépek beszerzésének históriája is igen érdekes, és rávilágít az előző századforduló ipartámogatási politikájára. Akkor is válságos idők jártak, és az állam egy részvénytársági formában létrehozott, de államilag támogatott intézmény, a Közműhelytelep megalapításával próbálta elősegíteni a képzett iparosok piacra lépését, új iparágak (mint példánkban a jelvénygyártás) meghonosodását. A Közműhelytelepen (melynek nevét hosszú utca őrzi egykori helyén, Pesterzsébeten) műhelyek, energia és gépek álltak a kisiparosok rendelkezésére, s ha az Iparkamara támogatását megszerezték, néhány szorgos munkával eltöltött év után a gépeket állami támogatásként használatra megkaphatták, saját műhelyükbe, üzemükbe vihették, azzal a kikötéssel azonban, hogy még három évig kis táblán kellett feltüntetni: „Az állam tulajdona”. Mint az az alapító unokájának, Berényi Zsuzsanna Ágnesnek a jelvénygyár his tóriáját feldolgozó, készülő könyvéből tudható, az 1899-ben indult üzem tulajdonosa 1907-ben kérelmezte a gépsegélyt, s kérelmére 1912-ben (!) kapott végül pozitív választ. Egy olyan piciny tárgy is, mint amilyen a jelvény, gazdag ipartörténeti és kultúrhistóriai képeket rajzolhat az azokat tanulmányozó elé. Egy-egy sorozatból végigkövethető egy társadalmi szervezet egész története vagy egy adott tevékenység, például egy emléktúra vagy a túramozgalom fejlődése és változása, esetleg éppen elmúlása. A kis üzletnek helyet adó ház műemlékileg védett, de magántulajdonban van. A tulajdonosok nem rokonszenveznek a „design-utcává” fejlődő Király utca profiljába valóban egyre kevésbé illeszkedő, de azt annál jobban színesítő kis bolt sajátos működésével. Csak reménykedhetünk, hogy Berényi Zsuzsa, akinek személyében nem mellékesen a szabadkőművesség történetének egyik legelismertebb honi szakértőjét is tisztelhetjük, még sokáig jó egészségben viheti őseitől örökölt iparát, s az nem esik a mostanában egyre zavarosabb hullámokat verő erzsébetvárosi ingatlanpanamák áldozatául. ● A cikk megjelenését a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának támogatása tette lehetővé. 33 BUDAPEST 2011 október
