Budapest, 2011. (34. évfolyam)
8. szám augusztus - KISVÁROSBÓL NAGYVÁROSBA - Hidvégi Violetta: Egy fél szalmakalap
alatt csak részletenkint domborodik egésszé, és már sokan bámulták a pompás kirakat és ajtók külrészeit. Kíváncsian tekingetve a kirakat félig fölhúzott óriás redőzete és ajtók függönyei alá, kilesni akarva, mi lehet mindez készen, midőn félig készen is annyi a pompás és meglepő?! (...) A Váci utcára fekvő gyönyörű kirakat kerete, mint a Régi posta utcára fekvő ajtók s kisebb kirakatok, paliszanderfából készült remekmívű faragványos oszlopzattal, melyeket aranyos csíkok futnak végig. Eltekintve a drága fától, maga a mű művészi elkészítése úgy a nem szakértőnek, mint még inkább szakértőnek leköti figyelmét, s az egésznek művészi kivitele dicséretére válik mesterének, Romocsa Sámuel derék iparosunknak, ki azt készíté. A nagy és pompás kirakat keretébe egy egész darabból álló tükörüveg van foglalva, melynél nagyobb nemcsak Pesten, de tudtunkkal még Bécsben sincs. A kirakat belseje két oldalról tetőtől földig érő tükörfallal van borítva, miáltal az egymásba vágó visszasugárzás egy végtelen oszlopzatos csarnokot láttat, és valódi tündéri látványt nyújt, főképpen este, amidőn két oldalról álló üvegoszlopba alkalmazott világítás ragyogó fényárt ömleszt az egészre. A kirakat közepén egy óriás terebélyes fa áll, 3 hattyú által tartva, melynek ágain pompásan díszített szalmakalapok lógnak, s melyeket a tükrök százszorosan visszasugároznak.” A tudósítás különlegessége, hogy nemcsak az üzlet tulajdonosairól és a kiemelkedően szép kirakatokról szól, hanem név szerint említi alkotóját is, aki a tervet Romotsa Sámuel ként szignálta. A derék asztalosmester, Romotsa Sámuel Munkásságának indulását az újságok információi segítettek kibontani. Egy női íróasztal keltette fel 1853 májusában a Budapesti Hírlap tudósítójának figyelmét. A cseresznyefából készült remekművet veres nyomott bársonnyal és ezüsthúzókkal díszítette készítője. A bútordarab valóban remek mű volt, hiszen a céh ezzel az alkotással fogadta Romotsát mesterei sorába. „A céh azt nemcsak hibátlannak, hanem a maga nemében a legmesterségesebben készült műdarabnak találta, és e véleményét minden szemlélő osztani fogja. Ezen asztal tiszta egyszerű styljét nem zavarja semmi ráaggatott díszítvény, tömör mívezetében nincs egyetlen berakvány – és mindezen hatásra számított cifrázatok nélkül is nagyszerű az. A munka nehézsége alkotásának arányosságában, szerkezetének egyszerűségében, és főleg abban áll, hogy alkatrészei mind kanyarított formájúak, melyeknek hullámszerű vésete rendkívüli pontos rajzot és kidolgozást igénylett. Az asztal közepe hölgy-szekreterhez illőleg egy tükörrel és több rejtekfiókkal lett ellátva, azonkívül egy középzárral, mely öt fiókot nyit és csuk egyszerre.” Romotsát is azon „tehetségdús” mesteremberek közé sorolták, akik a hazai kézműipar felvirágoztatásán sikerrel munkálkodhatnak, és kellő számú megbízás mellett nemcsak a hazában, de külföldön is jó hírnevet szerezhetnek maguknak. 1860-ban egy szaklap, az Iparosok Lapja két írásában is foglalkozott az asztalossal. Oldal József több pesti mesterembernél tett látogatása során Romotsa műhelyét is felkereste, aki „(...) csaknem kizárólag díszmunkákat készít, s azt is többnyire megrendelésre, miután megrendelésekkel folytonosan illendő mértékben el van látva.” A tudósí tásból kiderül, hogy elegendő mennyiségű száraz fával rendelkezik, ami a jó munka alapfeltétele. Az Iparosok Lapja egy másik munkatársa, Galgóczy Károly június elején járt újra a belvárosi Zöldfa (ma Veres Pálné) utca 26. szám alatt. A kivételes érdeklődés egyrészt a jó szakembernek, másrészt egy bútorcsoport-plágiumnak szólt. Pest bútorraktárainak egyike két ruhásszekrényből, két nyoszolyából és egy-egy mosdószekrényből és trümóból álló együttest rendelt a mestertől, szabott ár nélkül. A megbízó tökéletes és szép, valamint „új ékítvényalakzatú dombormű” alkotásokat várt. Az elkészült darabokat 600 új forintra tartotta asztalosmesterünk, amit a megrendelő drágállott. Nem fizette ki érte a kért összeget, hanem egy másik asztalosnál 50 forinttal olcsóbban megrendelte a bútorok hű másolatát. Romotsa nem bosszankodott, hogy szellemi tulajdonát, amelynek lerajzolását kérésre szívesen megengedte volna, elorozták, hanem büszke volt arra, hogy utánzója csak 50 forinttal olcsóbban tudja előállítani. Megtalálta a méltó visszavágást, az ügy nemes lezárását. A csoportozatot kiegészítette két-két díszasztallal és éjjeli szekrénnyel. A kibővült garnitúrát 800 forinton kívánta értékesíteni. „(...) midőn e remek bútorcsoportozatot megszemléltem, azt gondoltam, hogy miután szakemberek kéz alatt is érdemesnek tartották ezt lemásoltatni, olvasóim szintén szívesen veendik annak rajzát, sőt egynémelyik hason iparos talán tanulhat is belőle (...). Az egész ékítvény dombor kidolgozású. Így igen természetes, hogy a borítékfának (fournier) oly vastagnak kell lenni, (több 1⁄2 hüvelykesnél [1,3cm]) hogy a legmagaslatosabb metszéseket is kiadja. Éppen ez teszi az ily műveket költségessé és drágává. A kidolgozás, ékítvényei különböző részeiben egymáshoz szerencsésen arányosított és tiszta, valamint olyszerű, hogy a díszes 25 BUDAPEST 2011 augusztus A Régi posta utcára néző kirakat A Váci utcára néző kirakat
