Budapest, 2011. (34. évfolyam)
7. szám július - ÖRÖKKÁVÉ - Zeke Gyula: Hauer cukrászda, Tisza eszpresszó
A fönti sorozatcím alatt két és fél éve kap kézhez szövegeket az olvasó a Budapest hasábjain a város különféle kávés helyeiről. A kávés nyilvánosság szocialista presszókorszak utáni örvendetes feltámadása mintegy másfél évtizede zajlik, magam helyleírások formájában 2004 óta követem nyomon a folyamatot. A megmaradt régi, de még inkább az újabb alapítású kávézók, kávéházak és kocsma-cafék örvendetesen nagy száma lehetővé tette számomra, hogy válogassak, és mindig csak azokról a fejleményekről és helyekről írjak, amelyeket fontosnak tartottam, illetve amelyekhez személyes vendégvonzalom fűzött. Közel száz ilyen szöveg után most úgy látom, tanácsos lesz némi szünetet tartanom. Azt hiszem, ez a városnak és nekem is jót fog tenni. E meggondolás jegyében térek vissza az év második felében Budapest közel két évtizede lezárult presz szókorszakához, pontosabban: korszakaihoz, s kísérem végig vázlatosan augusztustól kezdve öt részre bontva azok 1927 óta zajló történetét. Ezúttal egy interjúrészletet adok közre, amelyet Zsókával készítettem, akitől életem első Stefánia-szeletét kaptam a Tisza eszpresszó süteményes pultjából 1965-ben. Zsóka vendéglátós élete még az ötvenes évek első felében, kamaszlány korában kezdődött Tatán, s jutott el tizenöt (munka)helyet érintve az 1986-os kényszer-nyugdíjazásig. Az itt közölt részlet a Hauer cukrászda és a Tisza eszpresszó 1960-as évekbeli mindennapjait hozza elénk. Amikor 1963-ban Pestre kerültem, a Hauerban dolgoztam két évig, mint felszolgáló. Mivel hárman is Erzsikék voltunk felszolgálók, volt egy Böbe, egy Erzsike, és én lettem a Zsóka. Mi láttuk, a Hauer előtt kiálltunk az utcára, amikor fölrobbantották a Nemzeti Színházat. Ott álltunk kint, a személyzet, és láttuk, amint romba dől. Minden ajtót, ablakot ki kellett nyitnunk, ugye, elég közel voltunk a Blahához. Énelőttem még ott van az egész jelenet, szinte mintha most lenne. A Hauernél az volt a helyzet, hogy későn, kilenckor nyitottunk, és este tízkor már bezártunk. De mire leszámoltunk, meg mindent elrendeztünk, és kijutottunk az üzletből, általában tizenegy óra volt. Olyan törzsvendégeink voltak, mint a Királyhegyi Pál, vagy a Fejes Endre. A lányok mesélték, hogy a Jó estét nyár, jó estét szerelem című regényét ott bent, az asztalánál írta a Hauerben, nálunk. Mert törzsvendég volt, és a lányok mindig érdeklődtek, hogy most mit tetszik írni, meg minden, és akkor mondta, hogy egy regényt. Na hát az meg lett filmesítve, ugye, és sikeres film is lett belőle. A Királyhegyi, az egy bűbájos ember volt. Állandóan vicceket mesélt, sztorikat mesélt, és állandóan fiatal csajokkal jött be, fiatal hölgyekkel, de, mit mondjak, hát az unokái lehettek volna, olyan csinos kis fruskákkal. Olyan dumája volt, és olyan társaságbeli ember volt, hogy még mi is sokszor volt úgy, hogy megálltunk, és hallgatóztunk, hogy most mit is mond, mert fantasztikus volt, nagyon szerettük. Volt neki egy kedvenc felszolgálója, a Csöpike. Alacsony kis hölgy, egy idősebb korban lévő felszolgáló kolléganőm, és a Királyhegyi mindig mondta, hogy „Csöpike, hol vagy most? Csöpike!”, és akkor oda ült, ahol a Csöpike dolgozott. Ott volt nem messze tőlünk az Erkel Színház, na most mikor mentek a színházba idős hölgyek meg emberpárok, ugye, akkor bejöttek, ettek egy párfét vagy egy fagyit, vagy ittak egy kávét habbal, vagy valamit, fantasztikus hideg kávénk, meleg kávénk, parfénk volt, nyolc-tízféle fagylalt, sütemények, hát azt még elmondani se tudom, hogy mennyi, uzsonnasütemények, reggeli sütemények és torták és minden az égvilágon. Akkor a Hauernek még megvolt a saját sütödéje és cukrászmestere. Mert amikor én ott dolgoztam, akkor még az egyik menyük volt az üzletvezető-helyettes. A Hauer fiatalembernek a felesége. Az idősek már nem éltek, de ezt a menyet meghagyták az államosítás után üzletvezető-helyettesnek, mert a szakma a kisujjában volt, és a receptek és minden egyéb. Marika volt a vezető, kedves, ötvenéves hölgy, a vezetéknevére nem emlékszem már. Én ugye felszolgáló voltam, tehát kávét nem főzhettem, csak megvoltak az asztalaim. Két helyen ment a kávéfőzés, egyszer ahogy bementünk az üzletbe, kimondottan az állóvendégek részére volt egy pult, ott volt a nagyobb gép, azután hátul egy másik pult, az már csak a felszolgálókat szolgálta ki. Elöl megemelt, Hauer cukrászda, Tisza eszpresszó Zsóka monológja Zeke Gyula 16 BUDAPEST 2011 július ÖRÖKKÁVÉ forrás: Vendéglátás, 1959/11 Az átkeresztelt Hauer: régi logó új névvel
