Budapest, 2011. (34. évfolyam)
6. szám június - A borítón: Varázshegy az Állatkertben
BUDAPEST 2011 június BUDAPEST újabban egyre több éjszakai kulturális programmal várja lakóit és persze a turistákat. Még a télen elkezdődött a sor a Fürdők Éjszakájával, tavasszal folytatódott az európai kulturális intézetekével, aztán jött a május és vele – a Magyar Madártani Egyesület jóvoltából – a Fülemülék Éjszakája, majd a reklámzabálóké, június elején a műgyűjtőké, és 24-én mindezeket megkoronázandó beköszönt a múzeumoké. Ez utóbbi rendezvény páratlan sikere mutatja: nincs veszve minden. Soha annyi jó arcú, mosolygós, tömegben is barátságos, szívélyes embert nem látni a város utcáin, mint ilyenkor. Hogy év közben, a hétköznapokon hol vannak, rejtély. De lám, vannak, s ilyenkor mintegy varázsütésre előjönnek, derűsen loholnak múzeumról múzeumra, előre engedik egymást a BKV-körjáratok lépcsőjén, nem restek félórákig sorban állni, csapatokban vitáznak a további célállomások sorrendjén. Magukkal hurcolják ivadékaikat: a nagyobbak skalpgyűjtői buzgalommal csörtetnek a szülők vagy nagyszülők nyomában, a picik félrebillent fejjel alusznak a fiahordóban, a babakocsiban, apa vállán. S még hetekig beszédtéma, kinek hová sikerült vagy nem sikerült eljutnia, hol járt életében először, mi tetszett a legjobban, és hogy jövőre majd mit feltétlenül, mert valaki csak most mondta, milyen remek volt... Van egy másik, jelentős létszámú éjszakai népessége is Budapestnek, amellyel csakis sajátos élőhelyein lehet találkozni: a bulizni járó nagygimnazisták és egyetemisták s tágabban egész korosztályuk: a nem tudni, miből élő (és miből bulizó) tizen- és huszonévesek. Rájuk most épp rájár a rúd: két kedvencük, a Zöld Pardon és a Rio ősszel végleg bezár. Példájuk remélhetőleg intő jel lesz a szórakoztatóipar befektetőinek: a szomszédokkal nem lehet a végtelenségig packázni, van egy határ, amin túlmenni költséges, sőt életveszélyes mulatság. Aki hangos szórakozóhelyet akar működtetni, annak igenis be kell tartania a játékszabályokat, és ki kell fizetnie azokat a zajvédő, embervédő megoldásokat, amelyekkel elfogadhatóvá tudja tenni magát és üzletét. A lágymányosiak és Ferencváros partközeli lakói biztosan nem fogják siratni a két szomszédvárat, amelyek éveken át tették pokollá minden nyári éjszakájukat, ám a kérdés kérdés marad: mi lesz helyettük? Mert az, hogy két ekkora – nagyon különböző stílusú, más-más közönségre építő – intézmény ennyi időn keresztül telt házzal működött, világosan mutatja: szükség van rájuk. A többi „nyári hely”, a romkocsmák vagy a Rióéhoz hasonló közönséget vonzó (s a környéket is éppúgy irritáló) Rudas Romkert annyi embert nem képesek befogadni, amennyi jövő nyáron majd keresi az új színtereket. Persze a piac törvényei előbb-utóbb majd csak összecsiszolódnak a polgárok érdekeit védő törvényekkel, ahogy Európában ez régóta megtörtént, de addig... Új szelek fújnak a Duna-parton, jövő ilyenkor már az országzászlót lengetik. De ezek az új szelek más, a környéket nem – vagy más miatt – zavaró intézményeket is kifújnak a városból. Éspedig épp olyanokat, ahol a kultúrára és bulira egy helyen, egy időben vágyó közönség szokott találkozni. A Sirály, amelynek pincéjében színház és koncertterem, földszintjén kávézó, emeletén könyvtár működik, megkapta az útilaput az épület tulajdonosától, a Fővárosi Önkormányzattól. Kiderült ugyanis: hat éve nincs érvényes szerződésük. Hogy miképpen volt lehetséges annak híján éveken át ott tanyázni, s az – egyébként tagadhatatlan – kulturális érdemekre hivatkozva ragaszkodni valamiféle szokásjoghoz, rejtély. A helyzet a legfrissebb hírek szerint rendeződhet, ha őszre sikerül megállapodni a fővárossal. A Tűzraktérnek viszont már biztosan befellegzett. A VI. kerületi Önkormányzat némi huzavona után úgy döntött: saját kulturális közhasznú zrt.-je fogja tovább üzemeltetni. (Ez a döntés több mint elgondolkodtató, ha tudjuk, hogy a kerületnek van egy drágán épült művelődési háza, amelynek érdekében anno kipenderítették a Budapesti Városvédő Egyesületet az Eötvös utcai épületből, s amely hosszan állt üresen, mire a közelmúltban úgy-amennyire életet leheltek bele.) A még meglévő romkocsmák és kultkocsmák az ezekről a helyekről kiszorított alkotókat, művészeti csoportokat, zenészeket és közönségüket csak részben tudják fogadni. Ráadásul e helyek életében az ideiglenesség vált állandóvá, a bizonytalanság az egyetlen, ami biztos. Ha jön a bontani, építkezni vágyó befektető, röpülnek ők is. Denevérek a lámpák vonzásában: így rajzik a város ifjú népe az éjszakai helyek körül. És hol itt, hol ott alszik ki végleg a fény. Csak remélhetjük, hogy mindig gyullad helyettük máshol egy másik. Mert nélkülük nagyon-nagyon sötét lenne BUDAPEST BUDAPEST a városlakók folyóirata Pro Cultura Urbis díj 2007 XXXIV. évfolyam, 6. szám megjelenik minden hónap 15-én Alapítva: 1945 I–III. évfolyam: 1945-1947 szerkesztô: Némethy Károly, Lestyán Sándor IV-XXVI. évfolyam, 1966-1988 szerkesztô: Mesterházi Lajos, Fekete Gyula, Vargha Balázs, Jávor Ottó, Szabó János Fôszerkesztô: Buza Péter Olvasószerkesztô: Saly Noémi Szerkesztôbizottság: Angelus Róbert, Buza Péter, Buzinkay Géza, Deme Péter, Kirschner Péter (civil világ), Mezei Gábor, N. Kósa Judit (kultúra), Ráday Mihály, Saly Noémi, Sándor P. Tibor (archív fotó), Sebestyén László (fotó), Török András (Simplicissimus Budapestje), Zeke Gyula A szerkesztés mûhelye a Nagy Budapest Törzsasztal A szerkesztôség levelezési címe: 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. E-mail: szerk@budapestfolyoirat.hu Web: http://www.budapestfolyoirat.hu Kiadja: Press Xpress Felelôs kiadó: Dávid Ferenc 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. Telefon: 577–6300, fax: 323–0103 Lapigazgató: Fabók Dávid Terjesztés: HÍRVILÁG Press Kft. Telefon és fax: 411-0491 hirvilag.press@hirvilagpress.com A folyóirat megjelenését a Pro Cultura Urbis Alapítvány, Budapest Bank Budapestért Alapítvány és az támogatja Tördelés: Huszár András Nyomdai munka: Pharma Press Kft. 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. telefon: 577-6300, fax: 323-0103 ISSN: 1785-590x Nyilvántartási szám: 2.2.4/237/2004 A borítón: Varázshegy az Állatkertben (9. oldal) A hátsó borítón: A Normafa legendái (25. oldal)
