Budapest, 2011. (34. évfolyam)
5. szám május - ZÖLD? PARDON! - Bajor Zoltán: Polgári kertek a fővárosban
kinthető rózsa, levendula, sáfrány, izsóp, gyöngyvirág és egyes liliomfajok. Az, hogy a római uralkodó osztály eredeti foglalatoskodása évszázadokon keresztül kötődött a földműveléshez, kedvezett a magas szintű kertművészet kialakulásának. Ez ekkor még nem a növényzet fajgazdagságában, a zöldfelület bujaságában nyilvánult meg, inkább a kertészeti műalkotások, a már említett szökőkutak és vízmedencék, szobrok jellemezték kertjeiket. (Egyébként a mai értelemben vett szőlő- és gyümölcstermesztés széles körű Kárpát-medencei elterjesztése is ehhez a korhoz kötődik.) Történelmünk viharai nyomtalanul eltüntették ezt a virágzó kertkultúrát. Vagy mégsem? A jelenségek elemzése bizonyítja: a római kor sokáig hatást gyakorolhatott a Kárpát-medence fővárosunknak otthont adó részére. A kialakult technológiák, valamint a termesztett és ültetett növények kapcsán ebből a korból is megörököltünk olyan elemeket, melyeknek ma is örülhetünk. A rómaiak utáni évszázadok történetünk szempontjából kedvezőtlenül alakultak. Még a honfoglaló magyarok sem élesztették újjá a kultúrának ezt a részét, bár nyelvünkben bizonyítékok vannak arra, hogy vándorlásaik során megismerték a kertészkedést. A vándorlás fokozatos megszűntével egyre-másra épülő kőházak aztán óhatatlanul magukhoz vonzották a mesterségesen kialakított zöldfelületeket is. Ebben az időszakban a legnagyobb építők az egyház és az uralkodó voltak, majd a későbbi évszázadokban a főurak is megerősödtek, és ők is tovább növelték a kert szerepét. A keresztény hittel a magyarok az államalapítás utáni időszakban, a királyi hívásra ide érkező szerzeteseknek köszönhetően találkoztak. A letelepedő hittérítők nem csak a keresztény vallás elterjesztésében jeleskedtek: rendházaikat magas kulturális színvonal jellemezte. Az építkezések során római hagyományokat követtek, de kertművelésben messze meghaladták azokat, olyannyira, hogy a kolostorkertek hosszú évszázadokra hatást gyakoroltak a későbbi technológiákra. A kolostorkertek mintájára időközben különböző típusú kertek kezdtek kialakulni, melyeket helyük és funkciójuk szerint várkertnek, zöldséges- és gyümölcsöskertnek, parasztkertnek vagy polgári kertnek nevezhetünk. Utóbbi már tulajdonképpen mind kialakítás, mind fenntartás szempontjából a közelmúlt modern városi, polgári kertjeire jellemző sajátosságokat mutatja. A módosabbak ugyanis nemcsak a városfalon kívül, de saját házuk körül is igyekeztek kialakítani épített zöldfelületeket. Ezeket rendszerint a polgár felesége vigyázta, felügyelte. Igyekezett úgy fenntartani, hogy abból nemcsak családját, hanem szolgálóit is eltartsa. Amennyiben lányos házról volt szó, a leány a virágokat gondozgatta saját kertrészében. Az egyes hadjáratok lezárultával ezek a kertek fokozatosan gyarapodtak új „szerzeményekkel”, melyek egyre szebbé és színesebbé tették a polgárok kertjeit. A kor jeles tudósai, orvosai pedig ebben a korszakban – még a középkorban járunk – kezdték kialakítani hatalmas gyűjteményeiket, fajgazdag magánkertjeiket. A tatárjárás, majd a török hódoltság időszaka általában nem kedvezett a kertművelés fejlődésének, ám a külhoni hatások sok újdonságot, elsősorban új növények elterjedését, termesztésbe vonását hozták magukkal. A török időkben kezdik el hazánkban is telepíteni a szellőrózsákat, a nemes tulipánokat, a jácintokat, a császárkoronát, a leandert vagy a gránátalmát. A török kiűzésekor a harcok nagy károkat okoztak városaink – így Buda – kertjeiben is. A romokból szinte mindent újjá kellett építeni, ez a munka eleinte lassan, a 18. századtól kezdve viszont gyorsuló ütemben folyt. A romokon megtelepedő 3 BUDAPEST 2011 május Az óriás törökmogyorófák a Virányos úton
