Budapest, 2011. (34. évfolyam)
5. szám május - ZÖLD? PARDON! - Bajor Zoltán: Polgári kertek a fővárosban
lakosság nagy része idegen ajkú volt, a maga sajátságos kultúrájával, szokásaival, s ez sokszínű városokat hozott létre a Duna két partján. Együtt az erdővel Ma is élő polgári kertek után kutatva elegendő arra a néhány városrészre koncentrálnunk, amelyek a legszebb példákat vonultatják fel előttünk. Budán elsősorban az Istenhegyi út felső szakaszának, valamint az Eötvös útnak a tágabb környezetében találhatunk több régi, az 1800-as, 1900-as évekből származó villaépületet, mel yek körül többé-kevésbé épen fennmaradtak az eredeti zöldfelületek, sőt állományuk is. Hasonló ingatlanok fedezhetők fel a II. kerületi Apáthy-szikla környékén is, bár az előbbinél jóval kisebb területen. Kialakításukat több közös vonás jellemzi. Területük általában jóval nagyobb, mint a mai városi kerteké. A legtöbb esetben megközelítették vagy el is érték az egy hektárt, de számos esetben akár ennek többszöröse is lehetett egy-egy „birtok” nagysága. Miután ezek az 1800-as évek közepén még nem tartoztak a fővároshoz, elsősorban mint üdülőhelyeek voltak jelentősek. A budavidéki erdők peremterületein ekkor még elsősorban szőlőművelés folyt, de Jókai Mór 1853-as birtokvásárlása és a fogaskerekű vasút kiépítése felgyorsította a villák és az épített kertek megjelenését. A szőlőművelésnek a végső döfést az 1870-es évek közepétől nálunk is pusztító filoxéravész adta meg, mely után már akadálytalanul folyhatott az előkelőbb emberek kitelepülése a természet közelébe. A nagy kiterjedésű Buda-vidéki erdők jelenléte erőteljesen rányomta a bélyegét ezeknek a kerteknek a karakterére. Ekkor az ember még nem kívánta minden tekintetben „legyőzni” a természetet, hanem – kicsit a hajdani angolkert mintájára – azzal együtt élve képzelte el háza környékét. A ház meghosszabbításaként gondozta, azzal teljes harmóniát alkotva. A tudatos tervezés lehetőséget teremtett idegenhonos növények betelepítésére is, de meghagyta a szép erdőterületeket. Előbbire a XII és II. kerület esetében az egyik legjobb példa a törökmogyoró (Corylus colurna), melyet száz-százötven évvel ezelőtt feltűnően nagy mennyiségben telepítettek. E faj Délkelet-Európától Kis-Ázsián keresztül egészen a Himalájáig honos. Európában az egyik legkorábban elterjedt parkfaként ismerik: gyönyörű koronája, jó ellenállóképessége és ízletes termése keltette fel a telepítéssel foglalkozó szakemberek figyelmét. A 30-35 méteresre megnövő fa legidősebb hazai példányai a budai hegyvidéken élnek. A legöregebbnek tartott két magyarországi egyed a XII. kerületi Virányos út 25. számú ház kertjében él, de az elmúlt években sajnos erőteljes száradásnak indultak. Jobb egészségi állapotban vannak ugyanezen kerületben a Hollós úti törökmogyorófák. A 12 egyed szabályos fasort alkot a 3. számú ház kertjének utcafronti részén. Ugyanilyen megbecsülésnek örvendett az elmúlt másfél évszázadban itt, de sok helyütt a pesti oldalon is a Balkán-félszigetről származó vadgesztenye (Aesculus hippocastanum), mely sajnos az utóbbi években egyre nagyobb kárt szenved a vadgesztenye-aknázómoly kártételei miatt, és a városi szennyezett levegőt is nehezebben tűri. E két lombhullató fafaj sok régi budapesti polgári kert képét alapvetően meghatározza. Ezen kívül a gondos gazdák még természetesen igen sok és sokféle fás-, illetve lágyszárú növényt telepítettek, szép példáit eredményezve a közelmúlt magas színvonalú kertépítészetének. Az őshonos növényzet az említett helyeken – elsősorban a cser- és a kocsánytalan tölgy (Quercus cerris, Q. petraea) megtartásával – megfelelő átmenetet teremtett a természetes és épített zöldfelü-4 BUDAPEST 2011 május A sűrű növényzettel borított Péceli úti kert fa- és fajtagyűjteménye kivételesen gazdag A Rómer Flóris utcai kert védettségét sajnos már visszavonták
