Budapest, 2011. (34. évfolyam)
4. szám április - ÖRÖKKÁVÉ - Zeke Gyula: Sufni Art Café
A Paperback Writer szól épp, mikor e sorokba belekezdek a Sufni Art Caféban az Erzsébet körút 36. alatt, a mondat második felénél pedig már a Yellow Submarine. Előtte Quimby volt, melyet a kedves felszolgáló lányok egyike tett be kérésemre a koromnak és ízlésemnek meg már nem felelő monoton, amúgy nem tehetségtelen gépzene helyett. Régóta nem jártam erre. Enyém volt annak idején az e helyt állott Pálma eszpresszó és cukrászda, utódára, a 2004-ben nyílt procc Café Mozartra – igaz, nem zenei okokból – nem tartottam igényt, ám kósza visszatérőként most mégis babért arattam. A gulyáslevesemben úszott, melyet látogatásom alkalmából kértem és kaptam itt, a körút e nagymúltú helyén. Jó látni, hogy az idők múlása kedvező változást is hoz. Künn, a bűzös körúton még hideg a tavasz, de legalább süt a Nap. A szélfogó-szerűen beugró, még a cukrászdaidőkből megmaradt bejárat mellett ülök, a sínektől és sávoktól csupán az ajtó és az ablaktáblák üvege választ el, öröm ezért, hogy Paul hangja fölülkerekedik a zajon. A hely ugyan mai, megújult alakjában már október 18-a óta nyitva áll, ám ha lapunk fotósa nem figyelmeztet munkatársi előzékenységgel a meglétére, magamtól talán csak annyit vettem volna észre a hatos alkalmi utasaként, hogy a zseniális muzsikus – talán egy sóvár sajtbolt kedvéért, amely mozarellát is árusít – elveszítette neve első három betűjét, s a fekete napernyők fölött így a mindig ígéretes CAFÉ ...ART felirat látható. Ha erre járnak, a közvetlenebb környékről megtekintésre és kávézásra ajánlom még Önöknek a Dob utca 60. alatti kicsiny, ám annál barátságosabb Pertu Cafét, valamint a körúton a Royal kávéház helyére hat éve telepedett Szamos Cukrászdát. Ha fogyóban a pénzük, íme közlöm egy közeli ABC-bolt kihagyhatatlan ajánlatát is: Coffee X-presso 70 Ft. Magam is csak most fedeztem fel ez utóbbit, életösztönöm ugyanis jóideje távolt tart a körutaktól. Nem olyan kietlenek, gondatlanul elhagyottak és használatlanok, mint Budapest két jobb sorsra érdemes sugárútja, az Üllői és a Rákóczi út, ám a különbség csupán fokozati. Ellentétben Budapest zártabb, s a tömegközlekedéstől kevésbé sújtott negyedeivel, e főutak második világháború óta tartó, s az utóbbi húsz évben tovább mélyülő balkanizálódása visszafordíthatatlannak tűnik. Sok szó esett már e folyamat okairól e lap hasábjain is, nem hozakodom most elő újra mindegyikkel. Két dolog azonban bizonyosnak tűnik. Sem az utcakép, sem az élhetőségi viszonyok nem javulhatnak addig érzékelhetően, amíg a városvezetés a végtelenségig terhelhető – s a körúton még villamosközlekedéssel is súlyosbított – autópályáknak tekinti ezeket az utakat, s ugyanígy akkor sem, ha nem képes elérni piacbarát módon a bérleti díjak csökkenését. Mindezek teljesülése híján esély sincsen az oly jellegzetes városképi és szociológiai polarizáció – hoteles, bankos szórványok a koszos és szegényes áradatban – valamint a nyilvános terek használatmódjának megváltozására. De még a puszta levegővételre sem, legalábbis a mentális és a testi egészség súlyos károsodásának kockázata nélkül. Roppant fontos ezért minden olyan fejlemény, amely a körülményekkel dacolva mégiscsak a társadalmi középrétegek, valamint az életélvezet szellemi és művészi oldalát is igénylő emberek hagyományos és mindennapi térhasználatát segíti elő. És a Sufni Art Café, teljesebb nevén Art-Pub-SUFNI-Vonz-a-Lomkocsma épp ilyen hely. Ráadásul Pécsről, a Király utca 51. alól érkezett ide, az Erzsébet körútra. Működtetője e néven ott már a múlt év júniusában nyitott egy a pestinél ugyan kisebb alapterületű, ám annál élettelibb, azóta is virágzó kocsma-cafét. Belsőik megformálása is testvérré teszi őket, vessenek csak egy pillantást a Facebookon szemlélhető képeikre, láthatólag ugyanazon térteremtő szellem megtestesülései mind a ketten. Jó kétórás, belső sétákkal egybekötött tartózkodás szükséges hozzá, hogy minden részletét szemügyre vegyük. A budapesti romkocsma-kultúra nem egy olyan helyéről számolhattam már be Önöknek az elmúlt évek során, amelyek belsőiket az elmúlt korszakok bútoraival és különféle tárgyaival népesítették be. A polgári stílusoknak és időknek ez a szocializmus kori történelemszünetet jóvátenni igyekvő esztétikai sűrítési kísérlete közös gesztusuk, mégsem akad köztük egy sem, amelyik ne különbözne a másiktól, s amelyik ne teremtette volna meg a saját egyéniségét. (Jellegzetes vonása volt ez már a polgári kor klasszikus kávéházainak is. Térképzésük ugyan hasonló elveket követett, és belsőik a nagyobb stíluskorszakokban jobbára ugyanazt a formanyelvet beszélték, mégis mindegyiknek megvolt a maga sajátszerűsége. Épp ellentétben az újabb idők – Budapestet meghódítani a jelek szerint hiába igyekvő – hálózatcaféival, amelyek a helyszínek és terek változó adottságai között is képesek az unalomig egyformák lenni.) A Sufni Art Café tulajdonosa először is jó érzékkel tartotta meg a Café Mozart Sufni Art Café szöveg: Zeke Gyula, fotó: Sebestyén László 12 BUDAPEST 2011 április ÖRÖKKÁVÉ
