Budapest, 2011. (34. évfolyam)
3. szám március - FÉNYIRDA - Sándor P. Tibor: Éjjeli menedékhely
Ezúttal egy fényképalbum felbukkanásának örvendhetünk. A bőrkötéses, rézveretekkel és a székesfőváros ércbe öntött címerével ékített, öles kötet címlapján aranyozott betűkkel ez áll: Hajléktalanok Menhelye Budapesten – Maison de refuge à Budapest. Benne tizenkét díszkeretes kartonra kasírozott felvétel, a Hajléktalanok Menhelye Egylet által alapított négy menház képei. Kültelkeken álló, egyszerű homlokzatú, egyemeletes épületek látképei és azok még puritánabb enteriőrjei. Vaságy, szalmazsák, lópokróc a hálókban, lábmosó kőmedence és fali csap a tisztálkodó helyiségben, durván ácsolt lócák, köpőládák a melegedőben, félhomályos estéket sejtető, csupasz végű gázlángcsövek a mennyezeteken. Szigorú célirányosság és költségkímélés mindenütt. Leggazdagabb még a felvételi helyiség berendezése. Középen csizmahúzók, itt kellett ugyanis a lábbelit gyékénypapucsra cserélni. Körben számozott szekrények, ahová a levetett cipőt, s ha volt egyéb értékük, azt is bezárhatták a szállóvendégek. Hátrább a felügyelő asztala, ahol 6 krajcárért megválthatták az egy éjszakai nyugodalmat jelentő bádogtantuszt. Az album díszes formájának és az ábrázolt környezet szegényességének disz szonanciája csak ma szembetűnő. Akkor ezek a menhelyek a fővárosban, e nemben legalábbis, a legfejlettebb intézményeknek számítottak. Az elsőt 1883. november 1-jén adta át rendeltetésének a Hajléktalanok Menhelye Egylet. A Rottenbiller utca 16-18. alatt álló épületet 130 férőhelyre tervezték és „czélszerű beosztásánál fogva minden méltányos követelésnek megfelelt”. Újság tudósítások szerint esténként sorban állók hada várakozott előtte a nyitásra, sokan közülük hiába. Éjjeli menedékhely Sándor P. Tibor Csak találgathatjuk, hány kiváló városfénykép veszett el mára azok közül, amelyek a 19. század végén, a fotográfia és Budapest első fénykorában készültek. Tekintélyes mennyiség, annyi biztos. De akárhány maradt volna meg, akkor is hiányos lenne a képi emlékezetünk a nagyvárosi fejlődés árnyoldalairól, az „alsóbb néposztályok” életkörülményeiről, a nyomor bugyrainak mélyeiről. Szokás ezt a korabeli fotótechnika korlátainak tulajdonítani, de hiányzott a „társadalmi megrendelés” is. Így hát mindig öröm, ha nagy néha mégis előkerül egy-egy fotómatuzsálem, mely a város rejtettebb zugaiba enged némi betekintést. 28 BUDAPEST 2011 március FÉNYIRDA Az Alföldi utca 6-8. szám alatti menhely
