Budapest, 2010. (33. évfolyam)

2. szám február - Török András: Simplicissimus Budapestje

volna, (ha megérte volna az esetet:) „Ut­cára a Ginsberg-emléktáblával! Ez most a becsületes emberek jelszava!” Asszociációs gyakorlat egy nagyon hideg téli napon, avagy nem elég jó fejnek len­ni, szolidaritás nélkül? Simplicissimus nagy barátja a tréfás elne­vezéseknek. A minap is nagyon megörült, amikor a Károly körúton először megpil­lantotta a Főbe-járat Music Pub elnevezést. Nem lehet ma könnyű nevet adni egy-egy új klubnak! Lehurrogta magát az önkénte­len megjegyzéséért, hogy még jobb lenne a Phoebe Járat formáció – mert elismerte, úgy nagyon kevesen értenék meg, miről van szó. És abban a szempillantásban – talán a hideg miatt – egy remekbe szabott felirat jelent meg lelki szemei előtt, Buda­pesten kétségkívül a legszebb e nemben. Az egykori Népszállón található, a XIII. Dózsa György út 152. alatt. (Az, hogy szép, nem feltétlenül jelenti azt, hogy jól is olvasható.) Budapest nagymérvű fejlődése közvetlenül 1900 előtt és után megnövekedett adóbevé­telekkel is járt, amely lehetővé tette, hogy aktívabb nyomorenyhítő politikát folytas­sanak. Sokan belátták, hogy angol mintára szükség van olyan épületekre, mint amilyen ez a nagy sárga ház, eredeti nevén Népszálló. 1912. február 17-én nyitotta meg dr. Bárczy István polgármester. Olyan dolgozó férfiak szállásául szolgált, akik többre vágytak mint egy városi ágybérlet, de egy teljes szobáé­ra nem futotta nekik. Ebben az épületben összesen 417 szobácska volt, amelyek fala nem ért a mennyezetig. A bérlőknek min­den áldott nap jegyet kellett váltaniuk, és este 7 és reggel 8 óra között használhatták a helyiségeket. A városi tanácsban nagy vita alakult ki, hogy valóban szükség volt­e a terv szerint megvalósítandó mindenfé­le „luxusra”, például, hogy vécék vannak minden (!) szinten (nem csak a földszinten, ahogy Angliában). Felrótták, hogy legalább 500 ágy kellett volna ide, hogy hosszú tá­von önfenntartó legyen az intézmény. „Vi­lágraszóló reklámpalota”... „A külföldiek­nek szóló mutatványos bódé” — kritizálták az ellenfelek. Igaz, minthogy folyamatosan veszteséges volt, még telt ház esetén is, a töb­bi négy tervezett szálló sohasem épült meg. Két pincér, két női személy Régen volt, tán igaz se volt, a kisvállalko­zási forradalom után, de a rendszerváltás előtt volt egy kétszintes salátabár a Pannó­nia utca 1. szám alatt. A földszinten lehetett a salátát megkapni, leülni az emeleten. Itt működött évekig Budapest „legszexisebb, mégse kurvás pincérnője” – ez utóbbi kitétel annak ellenére volt igaz, hogy a jeles sze­mély a lehetőségek végső határát súrolóan rövid bőrszoknyája nagyon nagy mértékben láttatni engedte szépséges és igen hosszú combjait. Ugyanakkor igazi, hamisítatlan kedvesség sugárzott belőle, mosolyogva az ember szemébe nézett, mint egy legjobb ba­rát nagymamája, uzsonnakor. Hogy a salá­ta és az árfekvés milyen volt? Ki emlékszik arra... Mindez az új gasztronómiai kultúra hajnalán zajlott, nem volt nagy választék, úgyhogy az embert mindig oda vitte a lába, nem is kérdés. Simplicissmus legnagyobb felnőttkori pin­cérélménye, kétség sem fér hozzá, az And­rássy úti Klassz vendéglő első hónapjaihoz fűződik. Ahogy minden Nyájas Olvasó bizonyára jól emlékszik erre, a vendéglő olyan fokozatosan készült el, hogy jó ide­ig még a neve is csak filctollal volt kiírva az ablaküvegre. Ebben az időben, a legelső személyzethez tartozott az illető harminc körüli szőke, rövid hajviseletű személy. Simplicissimus imádja, ha kiszolgálják, de tanácsot ritkán kér a pincértől. Mígnem egyszer bor ügyében mégis erre szorult. A hölgy kevés szóval, de pontosan orientálta a vendégét. Portugieser lett az eredmény... De ahogyan az kialakult! Két felnőtt, egyen­rangú, ételért-italért lelkesedő polgár dis­kurzusa, az anyagi és más piszkos érdeke­ket mind kizárva. Több se kellett Simplicissimusnak, kezdett gyakrabban oda járni, és attól fogva min­denben tanácsot kért. És sohasem csalódott partnerében, aki étel- és itallap- valamint életismeretből minden alkalommal csilla­gos ötösre vizsgázott. Krúdy pincérhőse, Vendelin jöhet csak szóba párhuzamként, ám annak szerencsétlen magánélete nél­kül. Lerítt róla a biztonság, a magánéleti egyensúly. Ám sajnos, munkarendjét nem lehetett kiismerni. Mekkora különbség volt, ha nem ő szolgált fel! Aztán egy nap nyil­vánvalóvá vált, hogy már nem dolgozik ott. Minthogy a neve sem volt ismeretes, nem lehetett utána érdeklődni... Meg kínos is lett volna, hiszen nem mint női személy, ha­nem mint szakszemély volt érdekes! Vajon hol dolgozhat most? Csakis amiatt, hogy az olvasók felismerjék, megpróbálok most egy politikailag nem igazán korrekt leírást adni róla. A legfontosabb ismertetőjegye az volt, hogy másodlagos nemi jegyei fordí­tott arányban állottak a férfilapok közhe­lyes vonzalmaival... Azaz melle viszonylag kicsinek volt mondható, feneke ellenben viszonylag nagynak... Vajon mi történhe­tett? Ellenállhatatlan ajánlatot kapott egy bécsi luxusétteremből? Vagy a tulajdonos felesége volt, és kiderült az ikerterhesség? Ha valaki tud róla valamit, akkor tudassa a szerkesztőséggel. Szeretnék megint egy­szer a tanácsai szerint ebédelni. 21

Next

/
Oldalképek
Tartalom