Budapest, 2010. (33. évfolyam)
11. szám november - Zappe László: Skype-Tartuffe - DRÓTPOSTA
úttest szélesítése, a járdák lefaragása tette szükségessé. Ez része annak a folyamatnak, amikor az autók már nem csak a villamossínek és megállók meg a járdák területét emésztik föl, de a házak alján lévő boltok egy részét is. Ongjerth Richárd (OR): Nekem a hatvanas évek elejétől vannak (gyerekkori) emlékeim a Rákóczi út-Kossuth Lajos utca útvonalról, Rákosligetről ugyanis ide jártunk be anyámmal cipőt-ruhát vásárolni nekem (eléggé utáltam) az itteni áruházakba. 1972-74 között a VÁTI V. Irodájának Közlekedési szakosztályán voltam műszaki rajzoló, ami a Rákóczi út 7. első emeletén működött (a régi képen a 2. ház a jobb oldalon, az újon a 3., a közben odaépült sarokház miatt). Itt szereztem első urbanisztikai leckéimet, nagyrészt Virágh Lajos tól, és a régen tá vozott Jankovich Lajos kától, akik mérnök ként mindig arra tanítottak (utalva a hagyományos építész-mérnök ellentétre is, tudták, hogy az építészkarra jeletkeztem, oda nem vettek fel), hogy a várostervezés – szemben az akkoriban a VÁTI-ban Láng Tivadar és Vinkovits Pista, és más építészek által képviselt „6B-s lila köddel” - „3H-s mérnök szakma”. A várost ugyanis méretezve kell tervezni. 73 nya rán szedték fel a villamossíneket, ekkor 2x1 sávra szűkítették az utat, ami nagy dugókat okozott (ekkor alakították ki a villamosmegállók lépcsőinek a helyén a mostani virágboltot, trafikot is, és bontották el a járdaszigeteket). Ami viszont túlmutat a fenti nosztalgia-partyn, az a bevásárlóutca és a villamos összefüggésrendszere. A Rákóczi út – Kossuth Lajos utca a 60-as években meglehetősen gyenge választékkal, üzletstruktúrával bírt, de a létező szocializmusban ez volt az egyetlen elérhető, a béna, toldott-foldott, kisméretű áruházaival, míg a fogyasztói társadalmakban ekkor már bőven a sétálóutca + hat-nyolc teljes épületes áruház struktúra volt a mértékadó. Nem szórakozásból vitt tízévesen anyám az Úttörőbe nadrágot venni, hanem mert Rákosligeten, ahol laktunk, vagy Keresztúron – ahol akkor még a Szivárvány szövetkezeti áruház sem létezett – az nem volt kapható. Ha az Úttörőben nem volt az én – nem túl extra – méretemben nadrág, húsz forintot (mai értéken két-háromezer lehetne) adott az eladónak, hogy ha hoznak majd olyat, tegye félre. Ezt a struktúrát dúlta szét – a nyolcvanas évek közepétől – a korai kapitalizmus butiközöne. A privatizáció és az önkormányzatok helyiséggazdálkodása nem segítette elő az életképes belvárosi üzletstruktúra kialakulását. Tudtommal senki, sehol sem támasztotta még alá, hogy a villamos javítaná az üzleti forgalmat, a boltok struktúráját. A kereskedelmi szerkezet a döntő, ezzel viszont senki sem foglalkozik (a villamos szimpatikusabb, arról legalább tudjuk, hogy micsoda). Erő Zoltán (EZ): Kedves időutazók, a két képről sok mindenkinek a közlekedési kérdések jutnak eszébe, nekem viszont a fák – azok persze nem függetlenek az előbbitől. Gyerekkoromban a Kossuth Lajos utcán is, a Rákóczi úton is nagy platánok sorakoztak. A Könyváruház előtt egy hatalmas koronájú fában verebek ezrei fészkeltek és székeltek, veszélyes volt alatta elmenni. Idővel a nagy fák megdőltek az út felé, piros-fehér csíkozást kaptak, hogy a buszok észrevegyék őket, végül mindet kivágták. Ráday Mihály (RM): 1960 és 64 kö zött az ELTE Bölcsészettudományi Karán szorgoskodtam, filmvitákat szerveztünk, harmadmagammal megalapítottuk az ELTE Amatőrfilm Klubját, programokat szerveztünk az Egyetemi Színpadon, a pince-béli menzáról belógtunk az ötödéveseknek az (ismét piarista) épület Erzsébet-híd felőli földszintjén berendezett éttermébe (ma kávéház), ettünk a talponálló Pilvaxban, s a Kígyó utcai Mézes Mackóban meg a Jégbüfében, üldögéltünk a Nárciszban (aztán Rémy Martin lett), meg az Egyetem presszóban, s az akkor még igazi Belvárosi Kávéházban is, ha volt miből. A 64-es antikváriumban Simó Jenő nénél is lehetett ingyen ol vasni, nem csak az Egyetemi Könyvtárban, s nála még rá is gyújthatott az ember közben a könyvesbolt hátsóbb fertályán. Az Akadémiai könyvesboltból meg utánam szaladt a főnöknő, hogy mutatna valamit: valaki behozta a Jézus Krisztus szupersztárt hanglemezen – eladni. 300 forint volt, amit elő kellett egy nap alatt teremteni! Meglett... Költözött a Metró építőinek menzája az egykori Centrál Kávéház termeiből, ahol a Hordóban (vagyis a pince nagytermében) Zoránék muzsikáltak. Amikor a KÉV Metró átvonult egy Rákóczi úti üres telken álló fúrótorony mellé (azt hiszem 66 szám), még átmenetileg egy belvárosi dzsesszklubban kaptak játszási lehetőséget, csak utána mentek tovább ők is a Rákóczi útra: az egykori Síp utca sarki játékáruház mint helyszín már egy másik történet. A Metró Centrálból való kiköltözése után egy darabig üresen álló helyiségcsoportot az én kezdeményezésemre vette át az ELTE, s alakította át az Eötvös Klub céljaira, de ekkor már1964/65-öt írunk. Mire megnyílt végül az ELTE Klubja ott, már két villamosmegállónyival odébb folytattam az egyetemi éveket. Az Omega Együttes is a Hordóban játszott, de már az Eötvös Klubban! A bölcsészek (és TTK-sok) közül néhányan ugyanis vágyakozó tekintetünket tanulási és vizsgaidőszakok közben is a Színház- és Filmművészeti Főiskola Rákóczi út 23. alatti épületére vetettük – meg a Vas utcai kollégium lakóira is, persze. Néhányan belógtunk az Urániába is délelőttönként, amikor Nemes Károly tanár úr a híres filmklasszikusokat vetítette annak a néhány hallgatónak, akiknek majd a filmesztétika vizsgán jól jöhet ezek ismerete. Aztán az is előfordult, hogy behoztak olyan filmet, ami még (sokáig) nem került a mozikba, s legfeljebb a Filmművész Szövetség Gorkij (ma Városligeti) fasor 38. alatti székházának vetítőjében vagy – a még bennfentesebbek számára – a minisztérium Szalay utcai vetítőjében volt csak látható. Egyszer így került elénk a Hard Days Night. A Beatlestől valami őrületes boldogság tört ránk, s mikor kiléptünk az Uránia kapuján, elkezdett havazni! Megálltak az emberek az utcán, bámulván azt a néhány húsz év körüli őrültet, akik ugrálva rohangásznak föl s alá az Erzsike presszó előtti járdán. Nemes tanár úr ebben a presszóban a befűtött, működő (!) american heating kályha mellett vizsgáztatta a növendékeit. Egyszer megjegyezte – másodéves vizsgafilmem, a Dominus vobiscum sikerétől kb. egy év után még mindig boldog hallgatójának, nekem –, hogy nem kéne már valami újabb, ütős dolgot kitalálni? Na most itt tartok éppen, megint... Koszorú Lajos (KL): Sokáig és be hatóan tanulmányoztam a megállóban várakozó utasokat. Szemmel láthatóan mindenkinek sikerült a nagybevásárlásait az összes áruházban lebonyolítani, és csak, de kizárólag csak azért jöttek ide vásárolni, mert a villamos hazáig viszi innen őket, a mosógéppel együtt. Az áruk csak azért nem látszanak, mert mindenki a kabája alá rejtette azokat, nehogy a hideg szél kárt tegyen bennük. Kedves Iván, én is úgy látom, amíg nem lesz villamos minden metróvonal fölött, addig egyetlen, de egyetlen egy könyvet sem fogok venni a Belvárosban. ● 15 BUDAPEST 2010 november
