Budapest, 2010. (33. évfolyam)
11. szám november - Zappe László: Skype-Tartuffe - DRÓTPOSTA
volt tele a Rákóczi út végig. Némi érdeklődést csak az Úttörő Áruház keltett bennem a Kovács Margit medencéjével, amely nek világtérképéről hiányzott Amerika, viszont voltak benne nagy, kövér, piros halak. Csak az volt a baj, hogy nemcsak a medencénél, hanem az egész áruházban állandóan iszonyatos tömeg volt, tülekedés a pultoknál, sorállás a pénztáraknál, undok eladók, felajzott szülők és hozzám hasonlóan rettegő gyerekek – bár lehet, hogy volt, aki élvezte. Én soha. Két üzletet szerettem a környéken: az évszázados, nagy vetőmag-boltot a Rákóczi út 7-ben, aminek a helyén bank lett, meg a Kossuth Lajos utcai hanglemez-boltot, ahol Iluci néném dolgozott, ezért oda sokszor mentünk. (Tömeg pedig csak karácsony előtt volt.) Bevitt egy fülkébe, és föltett egy-egy lemezt, a főnöke is tudta, hogy rokonok vagyunk, nem fogunk vásárolni (nem is volt még lemezjátszó itthon), de elnézte, Iluci a legjobb eladó volt a komolyzenei részlegen, és különben is mindenki szerette. Na, hát az valami mámorító gyönyörűség volt, meghallgatni egy Mozart-zongoraversenyt vagy egy oldalt a Diótörőből. Aztán gyalog a Kálvin térre, 63-as, Döbrentei tér, mintha mindig sötét lett volna már, amikorra hazaértünk. N. Kósa Judit (NKJ): Furcsa módon nekem erről a helyről csak kifejezetten késői emlékeim vannak, mert az életem jó része a „külső körön”, azaz a Nagykörúton zajlott. Az első dolog, ami eszembe jut, a hamburgeres: úgy emlékszem, a nyolcvanas évek elején itt, az akadémiai bérház előtt nyílt egy bódé, ahol pesti hamburgert árultak. Édes pacsniból, húspogácsából, mustárból és kecsöpből készült, de ha az ember résen volt, és időben szólt, akkor kaphatott a nyers vöröshagyma helyett csalamádét is bele. Már egyetemista voltam, amikor (1987 körül) egy Amerikában szocializálódott évfolyamtársam pihegve az elragadtatástól jelentette, hogy nyit a McDonald’s a Régiposta utcában. Messze kilógott a sor a Váci utcába, és amikor – hetekkel a nyitás után – egyszer bejutottunk, megkóstolni az igazi hamburgert, nagy volt a csodálkozás. A pacsnis valahogy jobb volt. Buza Péter (BP): Ha már Francsek Imrét emlegetve privatizálsz, ó, Kaszírnő (amúgy nagyon helyesen, ki ápolná hitelesebben az ősök emlékét, mint az utód), megengedem én is magamnak, hogy a kép kapcsán felidézzem ifjúkorom személyes emlékeit az Astoria környékével kapcsolatban. Annál inkább, mert úgy látom, Iván ötlete ilyesféle nosztalgiázó karakterbe fordult, ami persze nem baj, legfeljebb nekünk, Nagy Öregeknek. Hogy a tárgyra térjek. Életemben egyszer találkoztam Füttyös Gyuri val, és éppen itt, az órás-szobros ház előtt, valamikor ifjú egyetemistaként. Az Extra Áruház előtti kirakatot bámuló, igen formás leány volt ezúttal a megtisztelt áldozat, aki pulykamérgesen fordult meg, de Gyuri akkor már gyors, higanyszerű mozgással pofontávolba került tőle. Én meg irigyeltem. És nem őt néztem, pedig most már bánom, hiszen belőle csak egy volt, fenékből de mennyi! (nézni...), hanem azt a miniszoknyás alsó traktust. Extra volt, bizonyisten. (NKJ): Gyerekkorom markáns emlé ke (hetvenes évek eleje), hogy az aluljárók egészen nagyvilági, modern helyek voltak. Egyáltalán nem az a balkáni bazárvilág, mint ma, legfeljebb újságost és virágüzletet tudok felidézni, de a Blahán például volt ételautomata: üvegfalú, forgó fémpolc, amelyből pénz bedobásával szendvicset (= párizsis, gépsonkás vagy turistaszalámis zsömle), illetve jajrózsaszín meg barna süteményeket lehetett nyerni. Az Astoria aluljáró viszont egészen más volt: ott nem volt semmilyen üzlet vagy egyéb kereskedelmi egység, kizárólag metrókijárat és temérdek lépcső. Alul lehetett járni, és passz. (SN): Bécsis zsömle, csokiroló, később kis zacskóban őszilé, amelynek fóliájába azonnal beletört a szívószál. Lehet, hogy ezeket az automatákat is az Utasellátó üzemeltette? Nem emlékszem semmilyen logóra. (TI): Amint az a VEKE honlapjáról megtudható, a 60-as években a Rákóczi út 2x2 sávos, de zsákutca közlekedési útvonal volt (egészen az Erzsébet híd 1964-es megnyitásáig). A villamos a Felszabadulás téren fordult vissza. A Rákóczi út bevásárlóutca volt, a széles járdák meg az árkádok, no meg a villamosmegállók lehetővé tették az üzletek könnyű megközelítését. „A fejlődést azonban nem lehetett megállítani”, és 1972-ben, amikor a metró elérte a budai oldalt, Szilveszterkor, 75 évi működés után megszüntették a Rákóczi úti villamost. Az utolsó járaton már akkor is sokan fényképeztek, és a VEKE honlapja ráirányít egy kisfilmre is, ahol a fiatal Baló György lelkesen magyaráz za el a villamoson utazva a nézőknek, mennyivel jobb lesz, ha az autók elfoglalhatják a sínek helyét... 2010. augusztusában, amint a második képen látható, mindent az autók uralnak. Nekik biztosan tényleg jobb. A Rákóczi út továbbra is a legrövidebb összekötés Győr és Miskolc között. Az 1972-es, akkor pragmatikusnak tűnő és kevesek által vitatott villamos-felszámolási döntést ma már nagyon sokan kritizálják. De a város büdzséjének ismeretében egyáltalán nem tekinthető biztosnak, hogy a következő 50. évben készülő képen, amikor a Budapest 2060. évi októberi számában hasonlítjuk össze az 1960-as, 2010-es és 2060-as helyzetet, újra felbukkan a villamos... Fleischer Tamás (FT): A villamos vis z szafordulása... Az már nem Felszabadulás tér, hanem a Szabadsajtó út túlvége, a mai hídfő. A mai parkoló és a Duna utcai buszvégállomások helyére kiterjedő hurokvágányon fordult a villamos. Csak a középajtós tudott volna visszafelé menni, a másik pótkocsis csak hurokvágányon tudott fordulni. Rákóczi út bevásárlóutca... Árkádok általában nem voltak, azokat éppen az 14 BUDAPEST 2010 november