Budapest, 2010. (33. évfolyam)
11. szám november - Zappe László: Skype-Tartuffe - DRÓTPOSTA
Vékes Csaba két ötletre építette a maga Tartuffe-változatát. Az egyik jobb, a másik látványosabb. Az egyik tartalmi, a másik formai. Közös bennük, hogy mindkettő korunkba helyezi a történetet. A látványosan korszerű megoldás, amire a cím írásmódja (T@rtuffe) is utal, az, hogy két helyszínen játszódik a darab. Tartuffe, az álszent manipulátor Párizsban van, és Skype-on tartja kapcsolatot Orgonnal és családjával. A két helyszín nemcsak fikció, nemcsak videós trükk, hanem eleven valóság is, az egyik helyszín, a budapesti, az R.S.9-ben van, a másik, a párizsi, a Mai Manó Házban. Itt is, ott is van közönség, az elektronikus kapcsolat élő és kétirányú. Ez nemcsak technikailag, de művészi szempontokból is problematikus. A színészeknek hol a kamerával is bánniuk kell, hol a rögzített felvevőbe kell játszaniuk. Ez azonban a dolognak csak a technikai oldala műszaki és színészi szempontból egyaránt. Az viszont már nemcsak technikai kérdés, hogy a közönség a két helyszínen nem ugyanazt az előadást látja. Bár csak az R.S.9-ben láttam az előadást, megy győződésem, hogy inkább ott folyik le a teljes történet, a Mai Manó Házban, ahol csak Tartuffe és Mariane van jelen, mindössze kiegészítő jelenetek játszódnak, és nyilván nem mindegy, hogy a néző a főcselekményt látja-e élőben, vagy a kiegészítést. Nem is beszélve a színészi játék érvényesüléséről. Az esetlegesnek ható videós megjelenések Valcz Péter Tartuffejét karikatúraszerűen elrajzoltnak, képileg torzítottnak mutatják, Sipos Eszter rút kis békának látszó Mariane-ja pedig maga a messziből jövő segélykiáltás. Biztosra veszem, hogy mindketten hatásosabbak, mint élőben. Másfelől nehezen tudom elképzelni, hogy a Mai Manó Házban a vetítővászonról igazán lejöjjön Felhőfi-Kiss László Orgonjának minden kisemberi iz galma, aggodalma, vagy pláne Fazakas Júlia érett asszonyi vonzereje. Talán csak Horváth Kristóf érdektelenül eljátszott Va lérjának mindegy, honnan nézzük. De a két helyszín dramaturgiai nehézségeket is okoz. Mit keres Tartuffe Párizsban, miért küldik hozzá a lányt, hogy ott, mintegy csapdába csalva legyen a felesége? S ha már így van, miképpen tűrheti a minden hájjal megkent csirkefogó, hogy Mariane, Valér és Elmira az ő számítógépén összeesküvést szőjön ellene? Hol van ő, amikor a lányt Budapestről hívják? Mindezeket azonban nagyrészt feledtetni tudja Dunajcsik Mátyás Vas István fordítását szellemesen kiegészítő, skypeos-videós korunkban folytató szövege. A mai világhoz és a szűkös játékterekhez elengedhetetlen rövidítést, szereplők elhagyását is ügyesen oldja meg az átíró, Orgon bigott anyjának szövegeiből magának Orgonnak jut, a cselszövő, épelméjű szobalány funkcióját Elmira veszi át, Orgon fiának tetteit a szerelmes Valér követi el, sőt Mariane is részesül a szobalány Elmirára vonatkozó replikáiból. A darab csúcspontja azonban, ahol lelepleződik Tartuffe álszentsége, kéjsóvársága, egyáltalán igazi lénye, jelleme, szándéka, célja, a két fél személyes jelenléte nélkül szinte megoldhatatlan, vagy legfeljebb valamiféle perverz videópornó-megoldással lenne lehetséges, amire azonban szerencsére az alkotók nem vetemedtek. Vékes Csaba (még?) nem Mundruczó . Így viszont az, hogy Tartuffe Elmira szerelmének bizonyítékaképpen az asszony mellét szeretné látni, legfeljebb Moliere korában lett volna megrázóan hatásos, holott még ő is többre utal a darabban, bár kimondatlanul. A két helyszínből adódó nehézségek any nyira lekötik a rendező figyelmét, hogy saját jobb, lényegibb, tartalmi ötletét szinte észre sem veszi. A Tartuffe-értelmezések legnehezebb kérdése ugyanis Orgon és Tartuffe kapcsolatának rejtélye. Mi ez a végtelen, odaadó rajongás, teljes önfeladás? Puszta szatirikus túlzás? Vagy homoerotikus vonzalom? Netán félelem, lévén Tartuffe besúgó vagy éppen titkosrendőr? Elemzők sokféle magyarázattal próbálkoztak, színpadon ezek többnyire nem váltak be. Vékes Csaba a mai Orgon és Tartuffe esetére pofonegyszerű magyarázatot talált. Közös adócsalás köti össze őket. Sajnos ez csak a poén erejéig jelenik meg az előadásban. Azt meg szinte elrejti a különben szellemes technikai ötlet: a két férfi börtönben folytatott Skype-levelezéséből silabizálhatjuk ki a nehezen olvasható képernyőről. Az addig igen mulatságos, kellemesen szórakoztató előadás éppen itt vált ki némi értetlenséget, ellenállást a nézőből. ●- Sojta van?- Nincs – mondta a mogorva eladó. – nem is volt, nem is lesz. És örülnék, ha nem szórakozna velünk. Aztán elmondta még, hogy persze ők is csak elkészülte után vették észre a hibát (a botcsinálta címfestő ecsetforgatásban erős volt ugyan, helyesírásban kevésbé), de nincs arra pénzük, hogy emiatt lecseréljék az egész portált. Elfogadtam a magyarázatot, és vettem húsz deka sajtot. Aztán elhatároztam, hogy az utókor okulására lefényképezem azért a kirakatot, de mire mozdultam volna, az egész közért tulajdonost cserélt, és megváltozott a portál is. A sojta ma már csak az én emlékezetemben él, igaz, kitörölhetetlenül. Valamikor a kilencvenes évek elején, amikor a Szív utca meg az Aradi utca sarkán még nem működött zöldséges, csak rozsdásodó ajtajú raktár, erre az ajtóra valaki egy reggel felírta: „Hajráf”. Munkába menet ott fordultam be, csodálkozva olvastam a feliratot, és egész nap ezen gondolkoztam, ki és miért üzente ezt az emberiségnek. Aztán este az Aradi utcán mentem haza, hol megtaláltam a falfirka folytatását is, így hangzott: „radi”. Hát így: van, amikor kevesebbet tudni jobb, mint többet. Jöjjön egy rövid nemzetközi kitekintés. Őszelőn egy kis osztrák faluban, Nussdorfban töltöttem néhány napot, egy tóparti panzióban. A közelben kis kávézó, a bejáratánál ez a felirat fogad: „Az osztrák labdarúgó-válogatott tagjainak a belépés tilos”. Pedig ők bejutottak a legutóbbi Európa-bajnokság döntőjébe. (Igaz, a rendező jogán.) A mostani idők feliratai közül ezúttal kettővel ismertetném meg önöket, egy budaival és egy pestivel. A Frankel Leó és Török utcák találkozásánál bukkantam az alábbira. „Lábfej nélküli pamut férfi” – persze aztán van tovább is, kisebb betűvel, de mégis ez az, ami az ember szemébe ötlik. És úgy jó, ahogy van. A Dob utca egyik házának falán pedig az alábbi hirdetés hökkenti meg a gyanútlan visszajárót: „Pénz eladó. 273 forint.” Kérem, ne vonják meg a vállukat, hanem gondolják el: ez a szerény hirdetés, ha szélesebb körben elterjed, forradalmasítani fogja az egész világkereskedelmet, és még az is lehet, hogy emelkedni fog a pénz ára! Ehhez már csak annyit tennék hozzá: nyolcvanon túl is van élet! ● 12 BUDAPEST 2010 november Skype-Tartuffe Zappe László
