Budapest, 2010. (33. évfolyam)
11. szám november - Jolsvai András: Visszajáró LXXX.
ősszel a Fonó átalakulva, de továbbra is a hajdan bevezetett műfajok otthonaként kezdett (tovább)működni. Ismét helyet adtak fiatal, a népzenéhez új módon közelítő zenekaroknak, amelyek nemcsak klubot indíthattak, de próbahelyhez is jutottak itt. Továbbra is rendszeresek a táncházak, koncertek, de újdonság is akad: befogadták más népek táncait, például a tangót, napközben családi programokat, például Ringató foglalkozásokat tartanak, és civil művészeti csoportok is megfordulnak a házban – mostanában épp a Festészet napjához kötődő programokkal. S egyáltalán nem mellesleg most ősszel ünneplik a ház 15. születésnapját. Nem álltak meg nosztalgiázni, inkább rendeznek egy háromhónapos születésnapi bulit, amelyen fellép a Ghymes, Bognár Szilvi , Palya Bea, Kathy Horváth Lajos, Szalóki Ági, a Boban Markovic Orkstar, a Muzsi kás együttes, a Makám, a Dresch Quartet, a Besh oDrom, a Cimbliband, a Kerekes Band, Lajkó Félix , a Csík Zenekar. A programdömpingből látható, hogy ismét teljes gőzzel haladnak a maguk útján, amelyen lassan tíz éve kísérőjük a Hagyományok Háza – a már emlegetett Utolsó Óra gyűjtés és a lemezkiadás is a két intézmény közös vállalkozása. A budai polgárok vigadójaként 110 éve felhúzott Corvin téri épület hosszú ideje a Magyar Állami Népi Együttes (MÁNE) székháza, ám jövőre lesz tíz éve, hogy több ennél: hagyományos kultúránk minden műfajának központja. A MÁNE mellett rendszeresen fellépnek itt hazai és határon túli profi és amatőr néptáncegyüttesek, zenekarok, zenészek, énekesek – sőt, a ház egyik sorozatában adatközlőket, vagyis nem a zenéből élő, de „amatőr” zenészként, énekesként elismert embereket mutatnak be. A ház műhelyeiben, termeiben kezdők és a mesterségekben már jártasabbak is tanulhatnak például népi éneket, különböző tájegységekre jellemző táncokat, gyékényvagy vesszőfonást, szövést, agyagozást, nemezelést, gyöngyfűzést, hímzést, bőrművességet vagy éppen népmesemondást. A programok szervezői különösen fontosnak tartják a gyerekek megnyerését a népművészeteknek, ezért például az egészen kicsiknek is tartanak táncházat, a nagyobbakat pedig különböző tematikus iskolai foglalkozásokon ismertetik meg ezzel meg a népi hangszerekkel, a kézművességgel, a hagyományos ünnepkörök szokásaival. A ház részeként működő Lajtha László Folklórdokumentációs központban sok ezer órányi népzenei, néptáncos hang- és videofelvétel, több ezer könyv, folyóirat és más dokumentum segíti azokat, akik szeretnének jobban elmélyedni egy-egy tájegység zenéjében, egy-egy tánc történetében, vagy épp egy-egy vidék népszokásaiban, kézműves hagyományaiban. A könyv- és médiatárban megtalálhatók az intézmény szakmai, módszertani, (zene)történeti és egyéb könyvei, lemezei is. A Hagyományok Házához tartozik a Népi Iparművészeti Múzeum, amelynek több ezer tárgyat tartalmazó gyűjteményéből, illetve a ma élő kézművesek alkotásaiból időről időre tárlatokat is rendeznek a Szilágyi Dezső téren működő ideiglenes kiállítótermükben – az utóbbi hónapokban például volt itt a palóc világ viseleteit bemutató babakiállítás, vagy épp a Népművészet Ifjú Mestere címre pályázók alkotásaiból válogató tárlat. A közelben, a Fő utca elején hamarosan megnyílik a múzeum állandó kiállítótere, ahol végre méltó körülmények között, megfelelő nagyságú területen rendezhetnek majd szemléket pazar anyagukból. ● Hát ezt se gondoltuk volna annak idején! Hogy ilyen jó karban érjük meg a nyolcvanat! (LXXX) Ebből az ünnepi alkalomból ma szakítunk kissé a hagyományainkkal (mást se teszünk, mondanák önök, és én egyetértenék a lelkem mélyén), és csak jövünk-megyünk a városban fel és alá. És nemcsak térben, hanem időben is – múltból a mába meg vissza. De nem ám cél nélkül, dehogy! Hanem elsősorban azért, hogy jól érezzük magunkat. Másodsorban meg azért, hogy jó levegőn legyünk. És harmadsorban – ez sem mellékes –, hogy erkölcsileg is gazdagodjunk. (Ha már más módon nem tehetjük.) Hogy még ennél is világosabb legyek: a város felirataiból fogunk válogatni, azokból, melyeket az elmúlt időkben magamnak is volt módom láthatni. Azokból, melyek valamiért kiragyogtak a falfirkák, táblák, hirdetések tengeréből. (Kiragyogni a tengerből, azért arra se mindenki képes, az aranyhalakat is beszámítva.) A házunkkal szemben van egy rettenetesen ronda MÁV-épület, melyet a hetvenes évek elején emeltek. Csupa beton aljára a kilencvenesek közepén valaki egy éjjel verzaliter felírta: „Bácskát vissza!” Ez a követelés az évek során „bácsikát visszá”-ra szelídült. Lehet, persze, hogy csak a délvidéket becézte a szerző, de lehet, hogy egy elveszett nagypapa visszatértében reménykedik. Attól tartok, a választ nem tudjuk meg sosem. A Bajza és Szondy utcák sarkán régóta egy kis közért áll. Valamikor a kilencvenes évek elején felújították, díszes feliratokat kapott a portálja, a Bajza utcai oldalon például ez a szöveg díszelgett: „Felvágottak, sojták.” Épp ezen a sarkon régóta egy villanyrendőr irányítja a forgalmat, az erre járók napra nap olvashatták a rejtélyes feliratot. Persze, egy idő után nem állottam meg, egy nap beállítottam hozzájuk. 11 BUDAPEST 2010 november Visszajáró LXXX. Jolsvai András
