Budapest, 2010. (33. évfolyam)
11. szám november - A címlapon: Sebestyén László: A maga keresztje
BUDAPEST 2010 november BUDAPEST lakói nyilván örvendeznek, hogy elhatározás született a fővárosi aluljárók rendbe tételére, mintegy visszafoglalására, s ennek első lépései itt-ott már érezhetők is. De hogyan jutottunk odáig, hogy összefogásra, hatalmi beavatkozásra lett szükség? S tényleg az-e a megoldás? 1963-ban adták át az Astoriánál az első modern aluljárót, s a nép elözönlötte az „új látványosságot”. Az Esti Hírlap lelkendezett: „Tetszettek az egyszerű, korszerű formák, a földalatti kirakatok, s a nagy széles járdák. Kissé többet kell gyalogolni, mint eddig, de kárpótol ezért a közlekedés biztonsága és meggyorsulása.” Csak arra nem gondolt senki, ami még következett: a város évtizedekig ügyet sem vetett a gyalogosokra, és semmibe vett mindenkit, aki nehezen mozog: fájós lábút, rosszul látót, kismamát, tolókocsist vagy egyszerűen koffert cipelő utast. Az ő közlekedésük – nem keveseké! – veszélyesebb és lassabb lett. (Egy budapesti aluljáró-lépcsőn havonta átlag 364 ezer ember megy le-föl. 12 százalékuk 60 év fölötti, miközben e korosztály aránya a városlakók összességében közel 20 százalék. A többi öreg körbecsoszog, vagy ki se mozdul?) A metróból az aluljáróig hoz a mozgólépcső, és évtizedeknek kellett eltelni, mire megerőltetés nélkül följebb – főleg persze a plázák tátott pofájához – lehetett jutni. A Baross tér, a Blaha Lujza tér és az Astoria „aluljárósítása” hozzájárult a Kossuth Lajos utca és a Rákóczi út tönkretételéhez is: mivel autópályává alázták őket, ahol nem lehet se parkolni, se sétálni, se a túloldalra veszélytelenül átmenni, a vásárlók elhagyták az üzleteket, az üzletek meg az utcát. Az első aluljárók csillogásához szolgáltatások is társultak: automaták zacskós őszilevet és rántotthúsos zsömlét kínáltak, volt trafik és újságos. Meg béke és tisztaság. Volt ugyanis rendőr és takarító. Zajlott persze valamiféle, inkább mulatságos, mintsem vérre menő harc az alkalmi virágosok, hímzett szoknyát kínálgató széki menyecskék, zug-kutyakereskedők és a rendőrök között, de ez az aluljáró kinézetét és biztonságát nem veszélyeztette különösebben. A naiv városatyák az Árpád-hídnál még múzeumot is berendeztek, aquincumi relikviákkal. (A panel-kamaszoknak öt év se kellett a szétveréséhez.) A mélyrepülés a nyolcvanas években kezdődött. Az illetékesek autón jártak: fogalmuk se volt, mi van odalent. Az egymásra hányt, ócska építőanyagok bosszúja mellett kiégett neonok, betört kirakatok, ocsmány graffiti, állandósult illegális árusok, a járókelőket zaklató tarhások, kurvák, sőt rablóbandák tették egyik-másik aluljárót igazi Hádésszá, ahová csak végső esetben szabad lemenni, aztán futólépés! Végül, a kilencvenes évektől, jöttek a hajléktalanok. Már nem lehetett telefonálni: minden készülék alatt ott komorlott egy húgyszagú paplan. Nem lehetett a korlátba kapaszkodva a felszínre botorkálni: a lépcső alján ott ült vagy hevert egy nyomorult, idős kéregető vagy szipus suhanc. Nem lehetett nem félni: mindennapossá vált a verekedés, de legalábbis ordítozással kísért dulakodás. A városvezetés a hideg beálltával mindezt álszent módon tűrte, sőt szentesítette, legalizálta. (Igaz, olcsóbb, mint pár normális hajléktalanszálló.) Ezekhez az örömökhöz járult az egyre pokolibb lárma: a szájharmonikán dünnyögő hobókat, kopott brácsásokat túlharsogták az immár mikrofonba üvöltő latin-amerikaiak és vallási vagy politikai tébolyban hadonászó szónokok, válaszul pedig az árusok, akik önvédelemből, a maguk szórakoztatására vagy vevőcsalogatónak bömböltetnek ócska kereskedelmi rádiókat, rosszabb esetben lakodalmas rockot. Akadt egy-két tétova kísérlet az aluljárók civilizáltabbá tételére – kedvencem az óriási Budapest-térkép volt a Nyugatinál –, de az átmeneti csinosítás pont annyit ér, mintha egy éhes, fázó, beteg koldust azon mosdatlanul szmokingba öltöztetnénk. Miközben sejteni is alig merjük, mekkora összegek tűntek el ilyen célokra szánt közpénzekből magánzsebekben, főként a civil szervezetek igyekeznek javítani nemcsak a hajléktalanok, de az aluljárók tűrhetetlen, embertelen helyzetén is. Volt-van szolidaritási éjszaka, zsíroskenyér-fesztivál, graffiti-tisztítási gerillaakció. A minap egy új fővárosi rendelet megtiltotta a dohányzást, egy még újabb teljesen ki akarja szorítani a fedél nélkülieket az aluljárókból – vajon tudják-e a rendeletalkotók, hová? –, de eddig szinte kizárólag a kifogyhatatlan türelmű és találékonyságú Máltai Szeretetszolgálat tudott érdemben tenni az elesettekért. A Hajléktalanokért Közalapítvány a civil és az üzleti szféra képviselőit próbálja rávenni, „fogadjanak örökbe egy aluljárót”. Tegyük ezt, más megoldás nincs. Ha pedig ezzel megvagyunk, gyerünk föl a felszínre, és folytassuk. Fogadja végre örökbe saját magát, úgy, ahogy van – BUDAPEST BUDAPEST a városlakók folyóirata Pro Cultura Urbis díj 2007 XXXIII. évfolyam, 11. szám megjelenik minden hónap 15-én Alapítva: 1945 I–III. évfolyam: 1945-1947 szerkesztô: Némethy Károly, Lestyán Sándor IV-XXVI. évfolyam, 1966-1988 szerkesztô: Mesterházi Lajos, Fekete Gyula, Vargha Balázs, Jávor Ottó, Szabó János Fôszerkesztô: Buza Péter Olvasószerkesztô: Saly Noémi Szerkesztôbizottság: Angelus Róbert, Buza Péter, Buzinkay Géza, Deme Péter, Kirschner Péter (civil világ), Mezei Gábor, N. Kósa Judit (kultúra), Ráday Mihály, Saly Noémi, Sándor P. Tibor (archív fotó), Sebestyén László (fotó) Török András (Simplicissimus Budapestje), Vargha Mihály (építészetkritika), Zeke Gyula A szerkesztés mûhelye a Nagy Budapest Törzsasztal A szerkesztôség levelezési címe: 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. E-mail: szerk@budapestfolyoirat.hu Web: http://www.budapestfolyoirat.hu Kiadja: Press Xpress Felelôs kiadó: Dávid Ferenc 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. Telefon: 577–6300, fax: 323–0103 Lapigazgató: Fabók Dávid Terjesztés: HÍRVILÁG Press Kft. Telefon és fax: 411-0491 hirvilag.press@hirvilagpress.com A folyóirat megjelenését a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, a Fôvárosi Közgyûlés Kulturális Bizottsága és az támogatja Tördelés: Huszár András Nyomdai munka: Pharma Press Kft. 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. telefon: 577-6300, fax: 323-0103 ISSN: 1785-590x Nyilvántartási szám: 2.2.4/237/2004 A borítón: A maga keresztje (24. oldal) A hátsó borítón: Erkel lép: D6-N14-H8-N14-Z16 (8. oldal)
