Budapest, 2010. (33. évfolyam)
10. szám október - Búza Péter: Lesz még szüret Budapesten?
zül kiragadnák, s hazavinnék Komáromba), aztán 1849-50-ben is itt bujkál, amikor Haynau halálra keresteti lázító tettei miatt. Ez a vendégház a negyvenes évek elejétől szokásos nyári tartózkodási helye volt Rózának, ahogy színésztársainak is a Svábhegy regényes tájai, a buffó Benza Károly Költő utcai birtoka vagy – közis merten – a Normafa környéke. Jókai már akkor mondogatta – s ezt Róza később el is mesélte a házassággal végül megbékülő rokonoknak –, hogy ő bizony nem elégszik meg azzal, amit a más kertje kínál vagy mutat. Neki arra van szüksége, hogy saját kezével oltson, metsz szen, hogy gondozza, éltesse változatos gyümölcsöket kínáló saját kertjét, s hogy már akkor tervezgette: megveszi az első alkalmas területet itt a környéken. Ez meg is történt, 1853-ban, amikor is Schweitzer János „hegedűgyáros” kedvező ajánlatot tett az írónak: itt van neki ez a nagyobb részét tekintve felhagyott kőbányaként ismert mintegy három holdnyi területe, vegye-vigye ha akarja. Akarta. A Kárpáthy Zoltán és az Egy magyar nábob honoráriumából – kétezer forint volt – megvette a Benzáéval szemben fekvő Költő utcai ingatlant, ahová komoly erőfeszítések, sok költséggel s fáradsággal véghezvitt talajjavítás árán 1860-ra igazi paradicsomkertet varázsolt – Laborfalvi Róza ráadásul lent, az utca vonalában főleg paradicsomot, méghozzá városszerte híreset termesztett –, értékes gyümölcsfák virultak, s főleg: körülbelül egy hold (1600 négyszögöl) szőlő. Két fajtát preferált a telepítésnél: a kadarkát és az akkoriban s főleg a Svábhegyen Höniglinek nevezett mézesfehéret, az édes csemegeszőlőt. Az 1860-as években újabb két hold szőlőt vásárolt az új gazda az Orbánhegyen (nem messze innen, a mai Thomán István és Sólyom utca találkozásánál), s ugyanez idő tájt megvette az egykori Benza-féle kertet is (akkor már nem a szatócsból lett vígoperai sztáré volt: ő még az 1850-es évek elején eladta Ida leánya bécsi énektanulmányai kedvéért), továbbá – hogy svábhegyi tehenészete öt jószágának jusson saját takarmány – egy több mint tízholdas szántót a Normafán túl, az egykori Erzsébet (ma − még? – Korányi) szanatóriumtól kissé délebbre, a Budakeszi útra hajló határral. S bár ez utóbbiról a továbbiakban nem lesz szó, azt azért talán érdemes itt fölemlíteni, hogy ez a többfelé összevásárolt földterület összesen mintegy húsz holdat tett ki (az 1860-as évek második felében már a Kútvölgyben is volt szőlője, eddig nem sikerült a pontos helyét azonosítanom). Valóságos (kis)középbirtokos Jókai tehát, aki szenvedélyesen gazdálkodik, szőlője legalább öt holdnyi, azaz 1860 után, amikor az ötvenes évek közepén ültetett vesszők is termőre fordulnak, s a régebben telepített orbánhegyi és kútvölgyi kertekben is szüretel, szépen van bora. Jegyzetfüzetei egyikében – sajnos csak az 1866. éviben – leírja mennyi és milyen bora termett a villája kertjén kívüli két szőlősben. A Kútvölgyben (amit új szőlőnek nevez, tehát ez a legkésőbbi birtoka, 1865-ben vásárolhatta) 45 akó, az Orbánhegyen 39. Ha ehhez hozzávesszük a Jókai-kertnek a feljegyzésekben nem adatolt hozamát, összesen nagyjából száztíz akónyi lehetett akkor a termés, azaz hat és fél hektoliter. Egyedül bizonyosan nem itta meg. Még egy érdekes szám a jegyzetfüzetből: ennek a bormennyiségnek nagyjából az egyharmada a régi kadarkás rítus szerint káciban kiforrott, ászokon érlelt siller. A kedvenc. A kástélyos a legfontosabb A szíve, a közepe, a leginkább kézre álló része ennek a birtoknak maga a Jókai-kert. Úgyhogy éppen itt az ideje, hogy jobban is körülnézzünk a mai házszámok szerinti Költő utca 21. területén, ezen a természetvédelmi és történelmi kertként is védett területen. Amely ma sem néz ki éppen rosszul, de szinte semmiben nem emlékeztet arra a fél évszázadra (az 1850-es évektől az 1900-as évek elejéig), amikor a koszorús mesemondó paradicsomkertjeként mutogatták vendégeiknek maguk a 3 BUDAPEST 2010 október A kert hajdan szőlős lejtője A majorház az 1860-as években épült
