Budapest, 2010. (33. évfolyam)
9. szám szeptember - Zsigmond Gábor: A forgalombiztonság javítása érdekében I.
33 BUDAPEST 2010 szeptember buszokat láthatunk. Előbbiből ösz szesen 940 darab járt Budapesten és végül egyetlen egy sem maradt meg ép állapotban. Jóval selejtezésük után a BKV-nak sikerült egy félig roncs állapotú kocsit megőriznie a típusból, amely éppen ezekben a hónapokban nyeri vissza eredeti külsejét. A 180-as típuscsaládból az egyetlen muzeális példány a BKV szentendrei múzeumában áll. A filmben itt-ott feltűnő UV és Bengáli villamosok közül ugyancsak múzeumba került mára egy-egy. A tömegközlekedés jelentősége nem csökken a magánhasználatú személygépjárműpark fokozatos növekedése ellenére sem. A fővárosban üzemeltetett személygépkocsik száma ugyan már meghaladta a 120 ezret, mégis az autóbuszok, villamosok, trolik és hév szerelvények részesedése a személyszállítás ösz szvolumenén belül meghaladja a 85%-ot. A menetrendszerű és biztonságos tömegközlekedés – eltekintve a metrótól – ma már, vagy talán helyesebb, ha úgy mondjuk, hogy ma még csak elképzelt szükséglet; álom a nagyvárosban. A meghatározott útvonalakon kötött pályán közlekedő tömegszállító járművek vezetőinek és a forgalom lebonyolítását segítő, illetőleg biztonságát megvalósító különböző szakszolgálatok dolgozóinak feladatai az intenzív fejlődés következtében naprólnapra nehezebbek, bonyolultabbak. A számos utcai kép mellett ezeknél a gondolatoknál tűnik fel a filmben egy 47-es villamos, amely ekkoriban még a Marx térről, vagyis a Nyugatitól indult, és a Bajcsy-Zsilinszky úton járt. Innen indult tovább a Szabadság híd felé, hogy a Fehérvári úton jusson el Budafokra. Itteni végállomása éppen a film készítésének évében került át a forgalmi telepről a Varga Jenő térre, vagyis a mai Városház térre. A 47-es villamosok 1980-tól már csak a Deák térig járnak, de a vonalon egészen 2007. augusztus 20-ig ugyanazokat az UV típusú villamoskocsikat láthattuk, ami a filmben is feltűnik. Pár kockával később a 42-es villamos is látható egy pillanatra, amint éppen a Ma-