Budapest, 2010. (33. évfolyam)
9. szám szeptember - Csáki Tamás: Mozaikok Lajta Béla pályakezdéséről
18 BUDAPEST 2010 szeptember Az első megvalósult alkotások E grandiózus pályatervek készítésének idején, a század legelső éveiben az építész valós megbízásai még igen szerény léptékűek voltak: boltberendezés, bővítési és átalakítási munkák, jórészt családtagok részére. Legelső megvalósult alkotása Bárd Ferenc és Mór zeneműkiadók és kereskedők új üz lethelyiségének a kialakítása volt a Kossuth Lajos utca 4. szám alatti, újonnan kibővített Dreher-palota földszintjén. Az üzlet eddig csak leírás alapján ismert eredeti megjelenését immár egy archív fotón is be tudjuk mutatni, amely egyértelműen bizonyítja, hogy a fa boltberendezés részletképzésének egyik fő ihlető forrását Huszka József előző években megjelent műveinek (Székely ház, Magyar ornamentika) illusztrációs anyaga jelentette. A rajztanár végzettségű Huszka által a sajátosan nemzeti jellegűnek vélt hazai népművészeti, iparművészeti díszítőmotívumokból összeállított gyűjtemények, illetve a motívumok ősi, ázsiai eredetének általa hirdetett elmélete Lechner Ödön századfordulós alkotásai számára is alapvető inspirációt jelentettek. A Kossuth Lajos utcai bolthelyiség egykori földszinti zongorafülkéjének patkóíve, az emeleti mellvédkorlát hullámos rácsa a Husz ka által bemutatott székely kapuk formáit, a középső híd fölötti, mára eltűnt ornamentális betét pedig a „Magyar ornamentika” egyik képtábláját, egy ceglédi szűcsmester készítette suba hímzett díszítésén alapuló motívumot idézett. Számos egyéb faragott, festett részlet és – amennyire megítélhető – az üzletbelső összhatása ugyanakkor az art nouveau, a floreális szecesszió ízlésvilágának felelhetett meg. A berendezés erőteljes polikrómiája – állítólag a vörös és zöld színek domináltak benne –, valamint a polcok, székek faragott díszeinek nagyon invenciózus és igényes kidolgozása már a későbbi, jelentősebb műveket előlegezte. „A maga minőségében páratlan a világon. Leitersdorfer Béla műépítész és Róth Miksa világhírű üvegmozaik-intézete a legjobbat produkálta e műremek megalkotásánál, mely dísz, művészi forma és praktikusság tekintetében egyedül áll a maga nemében. Azzal a költséggel, mellyel ezt fölépítették, szerényebb értelemben szép villát is lehetett volna építeni.” E leírás az építész sógora, Harsányi Fe renc és annak testvére, Adolf tulajdonában lévő New York kávéház bejáratának 1902 körül készült szélfogójára vonatkozik. A sárgaréz-burkolatos szélfogó maratott üvegbetétei, színes üveg félkupolája és a felette látható kerámia-mozaik ismerősek lehetnek a BUDAPEST törzsolvasóinak, hiszen a közelmúltban elhunyt nagyszerű művészettörténész, Vadas Ferenc 2004 júliusi, Juhász Gyulával közösen jegyzett cikkében épp e lap hasábjain szentelt beható elemzést az addig csak egy pár soros említésből ismert műnek, s érzékeltette – a lapszám hátsó borítóján reprodukált színezett képeslappal – annak pompázatos színességét. Vadas Ferenc szerint a „szecesszió eme hozzájáru lása Hauszmann épületéhez csak méretében mondható szerénynek: részletgazdagsága, a kidolgozottságnak a képről sejthető gondossága alapján a korszak legszínvonalasabb ilyen jellegű belsőépítészeti alkotásaihoz mérhető”. A New York szélfogójának részletei már egyértelműen a Lechner Ödön által a megelőző években kialakított formanyelvhez kötődnek. A mester művei a követőiül szegődő fiatalabb építészek számára a bevett historizáló építészet kötöttségei alóli felszabadulást, egy sajátosan hazai építészeti nyelvezet kialakításának ígéretét jelentették. Lajtát a zágrábi postapalota pályaterve kapcsán már 1901-ben Lechner túlbuzgó követéséért rótta meg – a tántoríthatatlan Lechner-követő Komor Marcell által szer kesztett Vállalkozók Lapja. A két építész között röviddel ezután szoros munkakapcsolat is létrejött. 1902 és 1904 között a saját műteremmel már nem rendelkező Lechner Lajta Béla irodájában „vendégeskedett”. A munkatárs és szemtanú Málnai Béla visszaemlékezése szerint a két tervező együttműködése nemcsak a közösen beadott pályatervek kidolgozásában állt; az 57 éves mester a 30 éves kollégája által jegyzett, az ő neve alatt publikált kisebb-nagyobb művek, így e szélfogó tervezésében is részt vett. (1905-ig Lajta önálló tervei is szorosan Lechner Ödön stílusát követték.) 1903-ban lezárult Lajta Béla pályájának első – a sok-sok pályaterv és a néhány szerény, alkalmi megbízás által jellemzett szakasza. Ezt követően egyre jelentősebb megbízásokhoz jut, előbb vidéken, majd 1905-től a fővárosban is. Ezzel párhuzamosan pályázati szereplései igen megritkulnak: a legfontosabb országos tervpályázatok mellett szinte csak ott indult el, ahol azután győzni is tudott. 1903-tól a zsidó szentegylet, a Chevra Kadisa műszaki tanácsosaként ő felelt Pest zsidó temetőinek építési ügyeiért – ettől talán nem függetlenül kezdték őt megtalálni a monumentális síremlékek tervezésére szóló felkérések is. ● Lajta Béla – Lechner Ödön: A New York kávéház szélfogója, 1902 körül Bárd Ferenc és testvére zeneműboltja, 1900 forrás: Barta Béla: Budapest leírása. Budapest, 1905 forrás: Ország-Világ, 1902