Budapest, 2010. (33. évfolyam)
9. szám szeptember - Horváth Júlia Borbála: Olvasósziget
A szervezők beharangozóként értelmet és kényelmet ígérnek; előbbit helyben olvasható kötetekkel és élőben hallható írásokkal, utóbbit babzsák-fotelekkel biztosítják. Elég csak beesni és hallgatózni kicsit, ráérezni a füllel értés varázsára, azután továbbállni, s elandalodva gondolkodni egy verset. Az idei nyáron az Olvasóliget keretében három helyszínen (Budapest – Pécs, EU Kulturális Főváros – Balatonalmádi), több tucat fölolvasást tartottak, mialatt a kétezer-kilences után, a kétezer-tízes év is szinte a Magyar Nyelv Évévé nemesedett. Újból divatba jött a könyvespolcnál üldögélés, a papírzizegés, a halk beszéd, és a fantázia is visszavehette uralmát a készen kapott műképek fölött. A fölolvasó számára a készülődés különös állapot; valamiféle esküvő-jelleget kölcsönöz a meghívók szétküldése, a nyári időpont, a szabadtér, az esődrukk, s végül – ahogyan a születésnap, osztálytalálkozó, baráti összejövetel esetében is –, a nejlonharisnyától a micisapkáig mindenféle orientáltságú vizitáló várható felvonulása. Rég nem látott arcok tűnnek majd fel, és biztosnak tűnő barátiak maradnak távol, halovány ismeretségek és bevált állandók gyülekeznek a kijelölt helyszínen. Kis idő múlva a közös élmény mindannyiukat rokonokká kovácsolja, erős várrá, akikre a főszereplő biztató mosolyért ki-kitekintgethet az esemény alatt. Hiszen azért hívta őket ide. Ők pedig ezekért a személyes pillantásokért jöttek el, melyek tovább erősítik a kapcsot, és később részletesen kitérhetnek arra, ha valamelyik rész különösen szépen sikerült. A felolvasó napokkal az esemény előtt hosszasan kémleli a lehetőségeket, válogat, nyomtat, megint válogat, megint nyomtat, nem talál, azután talál, de nem azt, összegyűr, patront tölt, összetintáz, kidob, átszerkeszt, visszaszerkeszt, azután visszatér az eredetihez, de addigra ki tudja már, melyik volt az. Közben érkezik a hír: a társolvasó lemondta a szereplést, így teljesen egyedül kell kerek egy órát beszélnie. Aha. Jó. Legyen. Jó legyen. S hogy tényleg az legyen, megkezdődik a last minute szervezés, ismerős színészkollégák, zenetársak fölkérése, akik igazán szilárd jellemként, látatlanban vállalják egyegy novella vagy dal erejéig a szereplést. A próbák alatt jut idő odamondani, hogy: nahát, én nem is gondoltam, hogy ennyire belemélyedtél az írásba; és versus: neked is milyen szép orgánumod van; szóval meglepetésekre ad alkalmat az esemény, karok és szívek tárulnak mindkét oldalon. A hallgatóság jó vendéghez méltón teljes vasárnapját gondtalanságban múlatja; hétvége lévén későn kel, köpenyben lötyögi át a délelőttöt, kitárja a teraszajtót (ha van neki), kiül kicsikét a nyomoronc tejeskávéjával (az biztosan van neki), átsiklik néhány idétlen újságon, majd elhatározza: ő aztán a mai napon egyáltalában semmit sem hajlandó csinálni. Alaposan végiggondolja a semmittevés fontosabb állomásait (ábrándozás, telefonálgatás, napozás, tennivalók arrébblökögetése, délfelé vendéglőből borjúbécsi rendelése, utána könnyű borok kóstolgatása, és: mindennemű testi- és lelki megpróbáltatás kiiktatása. Amikor ezekkel megvan, és a távirányítótól is sikerül megszabadulnia, jólesőn gondol az esti programra, ahol egyáltalában nem mindegy, milyen készültséggel jelenik meg, mivel hidegfront közeledtét jósolták a meteósok. E körülmény kissé terheli a felhőtlen égboltot, de a leendő hallgató gyorsan lerázza magáról a sötét gondolatokat, és úgy dönt: lesz ami lesz, azért sem visz esőkabátot. Miután tisztázódnak a tisztáznivalók, további aggódási rohamok kerítik hatalmába a szereplőket. Közöttük az égi fenyegetettség a legkevesebb, lesz vagy nem lesz, kár is előfélni, viszont mi a helyzet egyéb elterelő körülményekkel? A korábbi esteken a júliusi Úszó-EB szpíkerteljesítményét sem lehetett előre megjósolni (azokon a napokon az olvasóközönség gyönyörűen követhette, hogy a párszáz méterre lévő a Sportuszodában mikor, ki úszott újabb csúcsot vagy éppen nem), az összegyűlt emberek láttán felbátorodó kéregetőt is ízlésesen lehetett kezelni (ki másnál, mint éppen a felolvasónál próbálkozott), a gördeszkásokról, csengőpróbálgatókról, oviscsoportokról, osztálykirándulókról és más berándulókról nem beszélve... szóval, valóban a közönség kezében a világ. A szervezők lelkesednek: ez mind-mind hozzátartozik a rendezvényhez; ettől élő, ettől hiteles – mondják. A felolvasó belenyugszik előre nem megismerhető Olvasósziget szöveg: Horváth Júlia Borbála, fotó: Sebestyén László „Foglaljon helyet, vegyen kezébe egy könyvet, dőljön hátra és olvasson...” Mindezt tegye árnyas fák alatt, kedves madárcsicsergésben, lágy szellő hűsítése mellett, s közben ne zavartassa magát szorgalmas turistacsoportok vonulása által, ne hessegesse lába mellől kutyák barátkozását, de a szabadtéri trombitálás és a sétaciklizők tereferéje se idegesítse: mindez az élet maga – amiről a könyvekben írnak. A hirdetmény ezúttal a Margitszigetre invitál, igazi ligetkörülmények közé, nyárutói irodalmi estre. A szerző-felolvasó: Horváth Júlia Borbála – az eseményre, szerepénél fogva ki így, ki úgy készül. 10 BUDAPEST 2010 szeptember
