Budapest, 2010. (33. évfolyam)
7. szám július - Szabó Balázs: A budai Sziklakórház
A kórház gépészeti egységeinek nagy része üzemképes, de a szellőzőrendszer csak részlegesen működik. A harcgázszűrők teljesen tönkrementek. A hűtőrendszer évtizedek óta rossz. A dízeleket 1980 óta nem indították be, valószínűleg csak nagyfelújítás után lehetne üzembe venni őket, ám erre ma nincs esély. Néhány gépet és műszert a rozsda pusztít. A fából készült burkolatok, bútorok egy része a párás levegőben elkorhadt. Az ’50-es években épült részeken komoly vasbeton-szerkezeti, szigetelési problémák észlelhetők, hullik a vakolat A háború alatt épült szerkezetek sokkal jobb állapotban vannak. A Szent János Kórház jó gazda volt, de a Sziklakórház állapota a rendszerváltozás óta – főleg a múzeum megnyitása előtti években – a gondnokcsalád távozása és a finanszírozás teljes hiánya miatt rohamosan romlott. Sorsa akkor fordult jobbra, amikor múzeummá alakítása mellett döntöttek, és elkezdődtek az állagmegóvási, felújítási munkák. Körséta a múzeumban Az országban semelyik hasonló, hajdanán titkos objektumnak nem volt földhivatali tulajdoni lapja, sőt helyrajzi száma sem, így ennek sincs. Hasznosításának többek között ez volt az egyik akadálya. A titkosítást mára természetesen feloldották: a Sziklakórház immár teljes nyitva tartással üzemelő múzeum. A látogatók a Lovas út 4/C alatti főbejáraton jöhetnek be. Az óránként induló, vezetett, csoportos séta során először rövid tájékoztatást kapnak az előtér falán függő alaprajz mellett, majd a főbejárati folyosón haladnak beljebb. A második légóajtó-csoportot elhagyva igazi ritkaság várja őket: a kórház két lelkes műszaki fenntartója és felújítója, Dégi Tamás és Rádi Gábor a Kis-Gellért-hegy gyomrá ban lévő, volt Matáv- és HM-objektum kiszolgált telefonközpontjának egy részét állította ki itt, egy viasz katonafigurával. Ez a helyiség a riasztóközpontot idézi fel, amely két szobát foglalt el, mielőtt döntés született a létesítmény kórházként való befejezéséről. Innen az eredeti tárgyakkal berendezett konyhába, majd az elosztótérbe, a hidegháborúban kiépített riasztóberendezésekhez jutunk, amelyek a kórházban is jelzik a légiriadót. Ápoló- és előkészítő helyiségek következnek a folyosó mindkét oldalán. Mindegyikben több orvost, nővért és beteget megjelenítő viaszfigura és számtalan, az ötvenes évekből származó eszköz és berendezési tárgy látható. Egy összekötő folyosó a röntgen kiértékelőjéhez, majd a röntgengéphez vezet. Hamarosan egy nagyobb elosztótér tárul fel, ahonnan csigalépcső visz az orvosi szobába és a gyógyszerraktárba. Balra íves folyosó vezet az I. számú kórterembe. Tovább haladva a központi folyosón jobbra az eredeti vészkijárat látható, amelyen a háború alatt a halottakat kivitték, hogy a betegeket megkíméljék a látványtól. A falon, mint a létesítmény számtalan pontján, korabeli telefon üldögél egy kis polcon. A folyosó végén két nagyobb szoba található, melyek eredetileg a világháború alatt a főváros számára kiépített riasztóállomásnak (telefonos alközpontnak) adtak volna helyet, de a funkcióváltás során fektetőhelyiség lett belőlük. Élesen balra kanyarodó, meredek lejtőn jutunk abba a részbe, amelyet már ténylegesen kórházi funkcióra alakítottak ki: a kórtermekhez. A múzeum a kiállítási tárgyak jelentős részét az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézettől kapta. Még tábori kórház és régi mentőautó is látható. Ez utóbbit a Sziklakórház műszaki csapata Lengyelországból vásárolta az Interneten, és saját kezűleg, korhűen restaurálták. A III. számú kórteremben az eredeti fotók alapján állították vissza a berendezést (például az emeletes ágyakat). A munka, melyet a múzeum munkatársai a levéltári és tervtári kutatások területén és a szemtanúk kikérdezésével ma is folytatnak, példaértékű, a Sziklakórház pedig a világon egyedülálló emlékhely. ● A képek forrása: Sziklakórház és a szerő gyűjteménye 10 BUDAPEST 2010 július A Kis-Gellért-hegyi volt Matáv-objektumból kapott telefonközpont
