Budapest, 2010. (33. évfolyam)
7. szám július - Rokob Tibor: A védett meggyleves
Aszimmetrikus homlokzat, az első és második emeleten szabálytalan, trapéz alakú erkély, az elsőn még egy kissé rozzant vasz szerkezetű, üvegezett, legömbölyített télikert is díszeleg. A jobb oldali épületrész vakolatarchitektúrája gazdagon tagolt. A tetőtér timpanonszerű kiemelését félköríves ablak hangsúlyozza. Ha esik az eső, az ereszcsatorna végében míves sárkányfej köpi a vizet. A homlokzatot a földszintig rusztikus kőburkolat borítja. A hatalmas bejárati kapu a két alsó szint magasságáig ér. A sárgával kövezett kapubejáró két oldalán kerékvetők, nem hiányzik a kapu kiakasztására szolgáló rézkampó sem. A lépcsőház alsó felét kékkel mintázott fehér csempesor fedi. A felvezető fokoknál vastag műkő korlát kínál támaszt, a feljárót kőből faragott kutya őrzi. Az emeletre vezető lépcsősor orsóterében csókolózó pár közel életnagyságú szobra áll. A több átalakításon átesett épületet, ahogy azt a kapu melletti, korabeli tábla is mutatja, ifj. Holub József (1881–1958) ter vezte és építette 1913-ban. Az akkor mindössze 32 éves építész, Budapest későbbi főmérnöke a családi hagyományokat követte. Hasonló néven alkotó édesapja, valamint két évvel idősebb bátyja, Holub Jenő is épí tőmesterként vált ismertté. Az édesapa 19. század végén épült bérházai többnyire Pesten, a Terézvárosban találhatók. A család is ott lakhatott. A Magyar Iparművészeti Társulat rendes tagjaként id. Holub József lakcíme az Andrássy út 86-ban volt bejegyezve. A galambot jelentő, szláv eredetű Holub néven még egy Józsefet ismer a történelem. A felvidéki Alsókubinban született s Pécsett elhunyt Holub József (1885–1962) történészt, egyetemi tanárt gyakran összekeverik a pesti építészfamília tagjaival. A Holub család már az 1890-es évek végén átköltözött Budára, az akkor még külterületnek számító Svábhegyre. Idősebb Holub József és neje, Wehr Karolina az Istenhegyi út 11. szám alatt lakott, és ott hozta létre a Holub és Társa Építési Irodát. A cégben dolgozott a két fiú is. A 19. század végén a Maros utca fokozatosan épült be. 1881-ben csak hat ház állt benne. (A 10-es szám még nem volt köztük.) Ezek is mind a Városmajor utca felőli, páros oldalon sorakoztak. 1896-ban már minden telektulajdonos ismert, ám a legtöbben nem Maros utcai címen szerepelnek: a Maros utca 10. is még Városmajor utca 11. A lakók úgy tudják, hogy az építész saját magának tervezte a házat, de ezt a korabeli lakcímjegyzék cáfolja: a telek tulajdonosaiként Jókay Sándor és Stadtmüller Gézáné jelenik meg. A ház tervtári dokumentációi szerint a két utca közötti hosszú telek megfelezését követően a Városmajor utca 11. felől nyíló házhely tulajdonosa Jókay Sándor postatiszt és neje, Kerekes Amália lett, míg a Maros utca 10-es bérház építtetője Stadtmüller Gézáné úrnő. Ő bízta meg Holub Józsefet a ház megtervezésével. Az építkezés megkezdésekor a szomszédos telkek közül még csak a Vérmező felé eső, 8-as számún állt egy ötemeletes bérház. A másik oldalon üres telek tátongott. A hatalmas kocsiszínnel és egy 24 négyzetméteres kerti házzal megtervezett 11 BUDAPEST 2010 július A védett meggyleves szöveg: Rokob Tibor, fotó: Helyey Zsuzsanna A Városmajort a Krisztina körúttal összekötő Maros utcában leginkább a „védett meggyleves”-nek becézett 10-es számú ház keltheti föl a járókelő érdeklődését. A húszas-harmincas években terrakotta, majd egy 1963-as IKV-s felújítás után sokáig barna színű épület a kilencvenes évek közepén öltözött meghökkentő mályvaszínbe. 1996 óta helyi védettséget élvez. A XII. kerületben 257 helyi védettségű épület van, ám ilyen jellegű, értékes szecessziós bérház csak ez az egy.
