Budapest, 2010. (33. évfolyam)
6. szám június - Zeke Gyula: Trapéz
folytathatom utóvédharcomat. Ráadásul ebben az utcában vette kezdetét 1975-ben a társas létbe ágyazott szellemi életem is, az édes-szenvedélyes beszélgetések, amelyeknek íze ma is ugyanolyan erővel kísérti az érzékeimet. Abban a már elfelejtettem, milyen nevű kisvendéglőben, amelynek terében az utóbbi években Ötödik bejáró, fél éve pedig Pedál néven működik barátságos söröző-kávézó. Az utca végére érve a sarkon a Jópipa söröző késztet megállásra, még egy kisfröccs az időtlen kocsmahangulatot lehelő pultnál, s már az ígéretesen szabálytalan alakú Csarnok téren állok, melyen első látásra ugyanaz zavar, mint Budapest bármely egyéb terén: a parkoló kocsik sokasága és a forgalom. Látom nyomban az épületet, a talányosan kedves, Imre utca 2-es számú földszintes házat, régóta készülök újra eljutni oda. Utoljára vagy húsz éve voltam benne, akkor a hely még Három disznó borozó néven üzemelt, kocsma volt tehát. Ittam ott egy fröccsöt, de csak afféle vegetatív kötelességtudatból, mint a városi eb, amely nem hagyja el a becserkészett helyet, csak miután letette névjegyét. Az épület ugyan nyomban felkeltette a figyelmemet, ám a kocsma belső tere és levegője nem bírt semmi egyéniséggel. Sajnos nem vettem észre, amikor az elmúlt évek során Padlás vendéglő néven újult meg, azt viszont első látásra tudtam, hogy legújabb alakjában, TRAPÉZ néven az én helyem lesz, s első látásomban most sem csalódtam. Eleve kisebbfajta csoda, hogy a város e mély belterületén megmaradhatott ez a földszintes épület, amely ráadásul nem csupán a térre, de szinte a Dunára néz. Azt gondolhatnánk, hogy ebben szerepe volt a korának, de ez nem bizonyos. Egyrészt – jóllehet kijárna neki – nem áll műemléki védettség alatt, másrészt hiába másfélszáz éves, a közelmúltban – igaz, nem ebben a kerületben – nála idősebb házak is áldozatul estek az ingatlanpanamaízű rombolásnak. Részleteiben még feltárásra váró múltja a pesti halászat és halkereskedelem 19. századi „őskorához” köti, erről tanúskodik a kapu feletti felirat, s mindenekelőtt a felújított, ma a kávézó padlásterében díszlő tábla: FANDA FERENCZ HALÁSZMESTER UTÓDA BUCHER JÁNOS. A széles telekre hagyományos – bár ma már csak itt-ott, például a Tömő utcai Táncsics-ház esetében látható – módon L-alakba beépített háznak csak az egyik fele adja a „Trapéz étterem és kávézó” (mert ez a hivatalos, bejegyzett neve) tereit, az udvarba hosszan hátranyúló szárnyat többen ma is lakják, köztük a cégtáblán olvasható Bucher János kilencvennégy éves özvegye... Kijelenthetjük, minden jel szerint ez a ház ma Budapest egyik legrégibb vendégtere. Ám nem önmagában emiatt figyelemre méltó, hanem épp a földszintes volta okán, még ha a magas ácsolatú padlásterek és az ugyancsak beépített pince révén belülről háromszintes téregyüttesként üzemel is. Gáspár Gergely és Mittler István nyitotta e néven 2008 novemberében. Trapéz – a szóról egyszerre juthat eszünkbe a légtornászat kockázata és önzetlen szépsége, s nekem a geometriából még valami enyhe, szabálytisztelő elkalandozás is a négyzet fegyelmétől. S miként a légtornász a forgás minden pillanatában más világot lát, a hely különféle terei is más-más tér- és vendégélményt kínálnak. Öt lépcsőnyit kell föllépnünk ahhoz, hogy a földszinti fogadóhelyiségbe jussunk, amely afféle sűrű, franciás bár. A pultnál is ihatunk, de asztalokhoz is ülhetünk, köpenyünket Pesten (általam) sehol másutt nem látott képzésű art-deco fogasra akasztva. Olcsó a sör, és jó a városban csak most terjedőfélben levő, amúgy 1919 óta létező Bristot olasz eszpresszókávé – a logóba az o-betű helyére enyhén dőlt vágatú, nyers kávébabot képzeljen az olvasó. Az egyéb italok árainak sokasága itt is, ott is nagy foltokban fedi a falakat, mintha első osztályos tanulmányaink nyerték volna el végre értelmüket. Éva néni áll a táblánál, és szép körmű, barna bőrű kezével finoman kanyarítja a krétát: „Panyolai birs – 700 Ft 4 cl”. Családiasan kicsiny a tér, s amint középütt hátralépünk, a jobb oldali beugró bensőséges traktusa tovább sűríti a lelket. Nem is gondolnánk, hogy a lépcsőn fölmenet a tér micsoda tágulása vár ránk. Mert a kívülről szinte nyomottnak tetsző házacska padlástere a 19. századi szalonok tágasságával fogad. Külön pultja este hattól nyit, addig lentről kell felballagnunk a söreinkkel, ami cseppet sem esik nehezünkre. Gerendázata Párizs 18. századi házait idézi meg, és a mindig eleven régiség Budapesten szinte ismeretlen árnyalatával gyógyítja a kedélyt. A padlásablakokon fiatalon tör be a fény, és odakint a Csarnok tér magas akáclombjaira látni. (Szomorún hallom Gáspár Gergely től, hogy a kerületi önkormányzat kiköltözni ugyan nem engedte és engedi őket a tér zöld háromszögébe, egy cégnek viszont mélygarázs és toronyház építésére adott engedélyt ugyanott, nem csupán a Trapéz vendégeit fosztva meg az ég távlatától, de a Belső-Ferencváros egyetemi negyedét is az egyetlen kis zöld területtől.) A padlástér háború előtti nagy körasztalai, szófái, foteljei, új és régi Thonet-székei, oltárszerű pultja és kéményteste ellenállhatatlanul vonzzák a fiatalságot, amelyhez lelkünk jobb része szerint mindannyian tartozunk. Ha lentről nem ide, hanem a pince felé ereszkedő lépcsőnek fordulunk, a kőbányai mészkő és az égetett tégla ritmikus váltakozásának már-már zenei íve, finom hűvöse tartja magán a kezünket, szemünket. A padláson és a pincében is áll egy csocsó, ám van hová elvonulni, ha idegesítene minket a zaja. Az udvar egy elkerített része ez a hely, amely e pillanatban nem nagy, ám szinte szakrális, nyugalmas tér így is. Az Imre utca 4-es számú, egyemeletes ház tűzfala zölden, vaskos repkényszőnyeggel benőve magasodik fölénk, és házak állnak körben mindenütt. Elképzelni is gyönyörű azt a nem elérhetetlen állapotot, ha egyszer majd az egész udvar és a ház hátsó traktusa is vendégtér lehet. Fák vannak, szárítópadlás, madarak, és a házon a formák és anyagok máshonnan már eltűnt, arányos archaizmusa. Ültömben alkony által kapatos, szivarfüstben úszó légtornász vagyok már magam is a Trapéz májusi udvarán. ● 38 BUDAPEST 2010 június
