Budapest, 2010. (33. évfolyam)
6. szám június - Simplicissimus Budapestje
1 tizenkét osztályos iskola, verhetetlen. 2 kigyúrt, tetovált férfiember, vastag aranylánccal, egyik romának tűnő. 1 lassan elhaladó rendőrautó, Skoda Octavia típusú. 1 katolikus templom, 1798 óta, két tornyú, sárga, kimagasló. Százegynéhány balkáni gerle, mind jól táplált és szemlátomást boldog. Névadója történetíró, csanádi püspök, miniszter. Csak 1951 óta. A rendszerváltáskor maradhatott, helyesen. Hol lehetünk? Nehéz rejtvény: utcai képzőművészet az Indafotón Miután többször közöltünk kölcsönfotót a flickr.com fotóportálról, itt az ideje, hogy körülnézzünk egyszer magyar kistestvérén, az Indafotón. Ha itt beütjük a Budapest szót a keresőbe, 52 ezernél valamivel több képet kapunk. Ezek azonban nincsenek rendezve a hozzászólások szerint (talán olyan kevesen veszik a fáradságot?). Így aztán az elején nem közel zseniális képek százai között gázol a látogató, hanem egymáshoz nagyon hasonló, egzotikus autófényképek jönnek egymás után, amelyek történetesen Budapesten kerültek lencsevégre, amúgy az égadta világon semmi közük a városhoz. Az első utunkba került érdekes kép viszont sok tanulsággal jár. Szellemes utcai művészet egy szlömös pesti bérház utcai frontján. A fotóst a pinceablak-fedőbe vágott szellőzőnyílás ihlette meg. Címe: „Léket kaptunk!” A magát p.robi-ként aláíró fotográfusnak 70 képe van fenn az Indafotón, de magáról semmit sem árul el. Viszont gondosan kitöltötte, hogy a kép egy Nikon D40-es masinával készült, 2009. július 11-én. A zársebesség: 1/100, a rekeszérték f/3.5, a gyújtótávolság 19 mm, az érzékenység ISO 200 volt. Hogy mindez hol van, az kevésbé érdekelte a fotográfust. A helyes megfejtést (tágabb környezetet) beküldő kedves olvasók között értékes tárgynyereményeket sorsolunk ki. (Mikor elkértem a fotót, kiderült, hogy készítője Porció Róbert 18 éves közgazdasági szakközépiskolai tanuló.) A budapesti erkély, mint stúdium Az erkély, mint tudjuk, Budapesten is épület emeletéről kiálló, egy-két méternél rendszerint nem szélesebb nyitott épületrész, mely ráccsal, mellvéddel vagy korláttal van kerítve, és amelyre az épület belsejéből ajtó nyílik. 1983-ban Simplicissimus kölcsönkapott néhány napra egy velejéig brit, önironikus könyvet, amelyet két francia írt. A címe „The Complete Naff Guide” volt. A „naff” szó annyira brit lelemény, hogy az amerikaiak meg se értik, jelentése valahol a ciki és a snassz határán imbolyog, hol ebbe, hol abba harap bele. (Bár minden snassz dolog egyben ciki is, nemde?) Csaknem ugyanekkor egy rádióműsorban azt kérdezték emberektől, hogy szerintük mi a ciki. És egy tízévesnél nem idősebb kisfiú (aki most nyilván ebből írja a péhádéját), azt a halhatatlan meghatározást adta: „ciki az, amit vagy túl sok vagy túl kevés ember csinál”. Keresve sem találhatunk erre jobb példát, mint a budapesti erkélyt. Mert az ritkán találkahely a szabad levegővel, ráadás és örömforrás. Inkább pót-spájz és telek-előszoba. „Csak ma délutánra” kerül ki ide Noé bárka-flottára elegendő dolog. Aztán jön, vagy éppenséggel készül a szekrény, az önerős. Az erkély történetének mélypontja a beüvegezés. Ennek oka sokféle lehet. Például az is, hogy a lakók megvédjék az elemektől az oda száműzött agancsokat... Ezzel a helyiség a szó szoros értelmében meg is szűnik erkély lenni. Egy-egy látogatás egy ismerős család erkélyén az alkalmazott emberlesés tudományában a terepmunka értékes és fontos eleme. Szinte többet ér, mint egy pillantás egy fürdőszobára vagy vécére. Ha tehát Budapesten vendégségbe hívnak, ne mulasszunk el egy pillantást vetni az erkélyre. Kijutni nem ördöngösség. Csak ennyit kell mondani: „Vethetek egy pillantást a panorámára az erkélyetekről?” Kaland az Alagút tetején Bármilyen hihetetlen is, de Simplicissimus mindeddig nem járt az Alagút Duna felé eső tetején. Most is csak invitálásra. Az Urbitális Majális Budapest Code című vetélkedőjé nek eredményhirdetését rendezték ott, és az volt a szervezők kérése, hogy mondjon három olyan történetet, amelyet talán e tájékozott Budapest-rajongók sem ismernek még. Várakozás közben lett figyelmes egy táblára, amely úgy próbál elrettenteni, hogy mind a hat közelmúltbeli halálos balesetet megszemélyesíti, életkorral és keresztnévvel. „Maradj velünk” (Stay with us!) így szól a drámaira sikerült üzenet. Mindez egy korlát vagy kerítés helyett. A történetek nehézségi fokát sikerült úgy belőni, hogy a harminc fős csoportból ne ismerje senki, még a szervezők sem. Mint legismertebb jött először „az utca, ahol megdöglött a ló” – a Karpfenstein-Pontykő-Karácsony Sándor utca, a helyesen nehezen író rendőrökről. Aztán a Kányádipad hiteles története az Arany János utcai metróállomáson, ahogyan azt Simplicissimus hallotta, három áttételen át. Végül a Király utca 28. számú ház tűzfalán lévő Grossmann Mór hirdetés kalandos sorsá ról esett szó, amely 1994 és 2004 között átmenetileg szellőzött, aztán újra elfedte a hatalmas, ormótlan Király udvar a Király utca és Székely Mihály utca sarkán. Úgy látszik azonban, hogy a beruházók reverendája alatt is érző szív dobog (olykor), és ezt a hirdetést megfesttették 1x2 méteres méretben, és azt ki is állították a recepción. (Kintről kukucskálók is megtekinthetik.) Ez mind új volt a versenyzőknek, de régebbi érdemeikért ajándékot kaptak. Többek között BUDAPEST-számokat. Sajnos egyikük sem kiáltott fel: köszönöm, nekem már van, én előfizetek. 21
