Budapest, 2010. (33. évfolyam)
6. szám június - Simplicissimus Budapestje
Mottó 2 1927. február 9-én a Vilma királynő úti (most Gorkij fasor) templomban van istentiszteleten, mikor kilép, „látom, hogy jön az Izabella főhercegnő autója. Nahát, gondoltam, várok. Jött öt rendőr, aztán észre se vettem, hát őfőméltósága száll ki egy autóból, engem meg egy detektív hátratol. A kormányzó sovány, magas, hajlott orrú, ősz ember, látszik az arcszínén, hogy tengerész volt, a felesége fess asszony. Miután bementek, egy félórára rá kijött az Izabella, az egy kis kövér zsírfolt az aszfalton, kár, hogy nincs benzin, ami kiveszi. Gabriella egy kis sovány vénkisasszony. Meglátogatták Albrechtet. »Ez se volt a háborúban – mondta mellettem, Albrechtre célozva, a fasori két műlábas koldus. – Eszik-iszik, alszik, aztán autózik.«” SZABÓ MAGDA: MEGMARADT SZOBOTKÁNAK Három találkozás az akadémikussal Az akkor még egyetlen építész akadémikussal Simplicissimus 1995-ben, a kulturális minisztériumban ismerkedett meg, amikor felmerült, hogy a New York palotából a mellette levő telek segítségével jó kis Nemzeti Színházat lehetne rittyenteni. Academicus hóna alatt egy telerajzolt mappával érkezett. Azt mondta, hogy a New York-gondolat úgy marhaság, ahogy van. De neki van egy ötlete, meg is rajzolta. A Nemzetit az Elizélt Palota helyére kellene felhúzni. Az olyan rossz épület, hogy az ingatlanbiznisz ki fogja kényszeríteni a lebontását, jövendölte meg. De az a telek kicsi... Széchenyi , ugye meg mondta, hogy a Nemzetinek a Dunára kellene néznie. De miért is ne szolgálhatna az új Nemzeti részeként a Vigadó, mint reprezentatív előcsarnok, büfé és egyebek. Mögé pedig lehetne építeni egy mai korszerű színpadot, gépezettel. Sőt, tette hozzá, nyaranta ez a színpad a tér felé is kinyílhatna, szabadtéri előadásokra... Lerajzolta, mondta, de csak programterv, részletesebbet is csinál, de nem ő akarja megtervezni, persze, hogy pályázat kell... A második találkozás 1999-ben esett meg, a Nyugati környékén. Nem sokkal azután, hogy a WestEnd építkezése megkezdődött, a tízegynéhány toronydaru mozgására komponált zene- és látványművel. Akkor Academicus azt mesélte, hogy ez a terv akkora volt, hogy a szokásos 1:100 lépték helyett csak 1:200 léptékben tudták lerajzolni. És amikor kiment a terepre, maga is megdöbbent, hogy mekkora... A legújabb találkozás a Szent István körút és Falk Miksa utca sarkán esett meg, egy pénteki nap, a munkaidő vége után. Simplicissimus nyakában nagyobbik unokája, mint ilyenkor általában, kényszeresen magyarázni kezdte, hogy nem saját gyerek, a fiatal nő nem a felesége, hanem a lánya... – És min dolgozik most a tanár úr? – Hát a Nyugatin – mondta, aztán némi habozás után – hát az új múzeumi negyeden. – Hát az a Tanár Úr ötlete volt? Sejthettem volna. – Igen, de máris van egy nagy bánatom. Nagy betűkkel odaírtam a tervvázlat alá: 15 év alatt. Ezt valahogy mindig elfelejtik. Az erkölcsi avulásról, ellenpéldákkal A sokat támadott, egyenesen gyűlölt Academicus teleépítette már Budapestet, talán csak Ybl kapott nagyobb lehetőségeket, hogy a várost formálja, vágta fejéhez egyik nagy bírálója, egy történész. Talán ő hozta fel munkáit fitymálva az erkölcsi avulás fogalmát. Mint ingatlankereskedelmi szakszó valami ilyesmit jelent: „Az ingatlan típusára, jelle gére, a kivitelezés technológiájára vonatkozó olyan arányszám, amely az építési divat elvárásait tükrözi az eltelt idő függvényében, ami vonatkozhat a típusra, formára, de az anyagokra is. Mint negatív tényező hathat a műszaki értékre és szerepet játszhat a piaci forgalmi értékben egyaránt, azonban inkább ez utóbbinál célszerű figyelembe venni, hiszen a »lefutott típus«, elavult technológia az esetleges későbbi értékesíthetőséget nehezítheti meg.”. Mindezt egy könnyed mozdulattal át lehet tolni az építészetkritika mezsgyéjére: meg lehet magyarázni olyan rejtélyes jelenségeket, amelyeket Simplicissimus saját gyerekkorában még ebben az önkéntelen felkiáltásban sűrített össze, miután befejezte évi rendes autómustráját a Hotel Gellért felszíni parkolójában: „Nincs rondább, mint egy tavalyi Opel Rekord...”. Az autót persze váltogatjuk, és sok készül belőlük... Más tésztáról van szó. Az erkölcsi avulás Simplicissimus sze mében azt a modern épületet támadja meg, amely elkészültekor korszerűnek, dögösnek, modernnek tűnik. De az évek múltával lassanként avíttá, cikivé, nevetségessé válik. Olyan épületeket támad meg, amelyek tervezője „a kelleténél jobban” benyal a korszellemnek, Academicus fiatalkori főművének, az irdatlan Duna-parti szállodának (mai neve Marriott) nem ez a problémája, hanem, ahogy sokszor leírták, hogy túlságosan magas, és tökéletesen hátat fordít a városnak, minden ablaka a Dunára néz. Ellenben sajnálatosan nagyon jó példa az építész egy másik főműve, a Kempinski szálloda (1992). Kevésbé szokták emlegetni, de nagyon jellegzetes példái a jelenségnek: Áruház és irodaház a Váci utca és Régiposta utca sarkán (1983). Vagy a közelben az Aranykéz utcai parkoló- és lakóház (1987). Vagy éppenséggel az Elizélt palota, amely Academicus jóslata szerint tényleg eltűnt mára. Ellenben cseppet sem avult el erkölcsileg a Szervita téri parkoló- és irodaház. Annak lebontását tőke-érdekek diktálják – és az is lehet, hogy jobban a környezethez illő épület kerül egyszer a helyére. Vagy értelmesebben kirívó. Amely nem nyomul olyan közel a szemben lévő Fehérhajó utcai házakhoz. És ismeretes olyan eset is, amikor egy épület már a tervezőasztalon elavult, legalábbis erkölcsi szempontból. Az erre illő szakszót még meg kell alkotni. Előtanulmányul mindenképpen javallható egy kirándulás a 2002-ben átadott Nemzeti Színházhoz. Habkönnyű találós kérdés egy térrel kapcsolatban, nyár elején, szerda reggel 1 allegorikus ábrázolás, eladó telefonközpont ormán, a hírvivés nehézségeiről a telefon feltalálása előtt. 1 kedvezőtlen testalkatú sikeres iskolaigazgató, tempója sietős. 1 fürdőbe igyekvő kéjnő, kiérdemesült, ismeretlen megélhetésű. 1 ujjával irányt mutató szobor, hitszónok, magyarul hitvitázó, jezsuita bíboros, 1958 óta. 3 Trabant: egy parkol, kettő forgalomban, váratlan sűrűség. 1 nehezen járó, sebes beszédű, ősz hajú helytörténész asszony cekkerrel, nem kalandvágyból. 20 Simplicissimus Budapestje * *Mottó: „Nekem mondod, pestinek, hogy füle van a tepsinek?” – XX. század végi mondás BEVEZETÉS A KORSZERÛ SZNOB- ÉS HEDONIZMUSBA, VALAMINT AZ ALKALMAZOTT EMBERLESÉS TUDOMÁNYÁBA
