Budapest, 2010. (33. évfolyam)
5. szám május - Zeke Gyula: Zsivágó
Hiába nyíltak az elmúlt másfél évtizedben új kávézók a Nagymező utcában, s vált egyetlen hatalmas café-terasszá a Liszt Ferenc tér, mindeddig nem volt rá okunk, hogy a két terület közti pár száz méteres sétát a Paulay Ede utcán tegyük meg. Már puszta megszokásból is az Andrássy utat választottuk. Ott ragadtunk, mert jobbára két-öt figyelemre méltó nő (lány) jött velünk szemben, az út széles irama magával ragadott minket, a fák zölden lobogtak, és úgy éreztük, hogy Budapest afféle leszállópályáján járunk, ahová még mindig kíváncsin ereszkednek le, és ahonnan szomorún emelkednek el a lelkek. Be-betértünk ugyan alkalmanként, teendőktől megtisztított estéken az utca Liszt tér felőli végében található kitűnő Giero pinceétkezőbe és sörözőbe, ám azt nem kávés okból tettük. Judit ért mentünk oda, aki úgy főz lecsót és töltött káposztát a vendégeinek, mintha a családtagjai lennének, és Giziké ért, akinek pálinkái és sörei mindig hozzásegítettek bennünket, hogy életünk feletti szerény elégedéssel térjünk haza munkáinkhoz és feleségeinkhez. Négy éve a környéken emellett külön szomorúsággal is viaskodnunk kell, kétségkívül elegáns cipők és táskák kedvéért megszűnt az ugyancsak kiebrudalt Goethe Intézet utcaszintjén Ady egyik törzs helye, a valahai Három Holló helyén tíz éven át állt Café Eckermann. Mindezért az időközben kávéházasabb belsőt öltött, szemközti Művész sem kárpótolhat minket, az Eckermann páratlan újságkínálatával, jó kávéival, fehér márványasztalaival, épp üresen találni annak idején sokak által vágyott egyetlen szófájával, beszélgetéstől pezsgő teraszával, külső és belső traktusával azóta is fájó hiánya az Andrássy útnak és Budapestnek. (Valamelyes vigasz: nem kevésbé jeles Wilhelm Droste – a 2008-ban ugyancsak zárni kényszerült Café Dürer mellett immár a harmadik – pesti kávézója, a Ráday utca végében helyet lelt Goethe Intézet utcaszintjén található második Café Eckermann.) Nos, ami a Paulay Ede utcát illeti, kávés szempontból az elmúlt hetekben örvendetes fordulat következett. Március 27-én az 55-ös számú házban megnyílt a Café Zsivágó, amely bájosan zsenge kora ellenére máris úgy áll az utcaszakasz közepén, mintha mindig is ott lett volna. Nem is reméljük, szinte tudjuk: jó csillagzat alatt született. A Nagymező utca felől érkezve nyomban kellemes meglepetésben lesz részünk: autók ott nem járhatnak át, a kerület bölcs hatóságai zsákutcává tették a szóbanforgó utcaszakaszt. Jótékony csend uralkodik így a Zsivágó előtt, amelyet csak a dolgukra érkező s távozó négykerekűek forgolódása zavar meg időnként. A Nagymező-Paulay sarkon mindjárt bájos reklám hívogat, zöldre festett vaskorlát kerít el egy nagyra nőni hivatott fácskát, és a korláthoz háború előtti biciklit láncoltak a tulajdonosok, melynek vázán nyíllal ellátott fehér táblácska gondoskodik róla, hogy megleljük a helyes irányt: CAFÉ ZSIVÁGÓ. Befordulunk hát, és a ház elé érve gyengéd érzelmek vesznek erőt rajtunk, mintha ama nyilat Ámor ejtette volna el. A négyzetes formát és arányokat kedvelő, tehetséges visszafogottsággal díszített homlokzat egységét csak a hatodik szint láthatólag háború utáni emeletráépítése töri meg valamelyest, ám köznapi szem odáig nem emelkedik. A kávéház a földszinti front majdnem teljes hosszát betölti, a díszes kapu lakásajtó méretű, ami az effajta bérházakon mindig ígéretes. Csupán a szocializmuskorabeli festékrétegeket kellett lemosni a kődísz alatti falszakaszról, tudjuk meg hamarosan, hogy láthatóvá váljék a sárga alapra festett piros felirat: Cégtulajdonos WALDNER LAJOS. A ház Déry Attila adata szerint 1905 körül épült, Waldner úr cégvezetőségét egyelőre nem sikerült bizonyítanunk. Pavlov Anna, a Tericum Kiadó veze tője, angol szakos tanár és Szám István arab-esztétika szakon (részben) végzett bölcsész kávézójának neve önmagában beszédes, hát még ha látjuk, hogy a bejárat mellett díszes betűkkel oroszul is olvasható. A hely, be sem léptünk még, máris régtől elhanyagolt szellemi adósságunkra emlékeztet így: nem dobhatjuk ki a (vér)fürdővízzel a gyereket is. Bármit tettek is „az oroszok” az elmúlt bő másfél évszázadban velünk, és utóbb cseppet sem mellékesen önmaguk és a fél világ ellen, és tették nevetségessé magukat és a nyelvüket a ránk kényszerített oroszóráikkal, íróik könyveit és a művészeik hangjait és képeit nem nélkülözhetjük. Nagyon fontos és a legidőszerűbb ezért, hogy végre van kávés helyünk Budapesten, amelyben alakot öltött s hangot kapott e szellemiség. Zsivágó szöveg: Zeke Gyula, fotó: Sebestyén László 22 BUDAPEST 2010 május ÖRÖKKÁVÉ
