Budapest, 2010. (33. évfolyam)
5. szám május - Zeke Gyula: Zsivágó
Nem tudom e pillanatban, kinek s minek szolgált a hely, mielőtt államosították, s mielőtt az Aduprint Nyomda birtokba vette, amely 2002-ben vált meg tőle. Tudom viszont, hogy azóta török kávézó fészkelt a falai közt, és árnyas terében diákok hódoltak a mai idők divatos társas szenvedélyének, vízipipáztak, mígnem a kávézó csődbe ment. Örömmel hallom azután Szám Istvántól, hogy a földszinti hátsó traktusban a nyomda női zuhanyzói foglaltak helyet annak idején, a fáradt testek hamva és puhasága a térben lebeg azóta is. Mert valami lágyság, szőnyeges puhaság van a térben, az érzékelés szlávos tágassága, légneműsége. Mintha a kávésok egy forradalom előtti pétervári polgári szalont álmodtak volna újra, amelyről nem láttak ugyan fényképet sem, ám ami valamiképp a zsigereikben él mégis. Meg sem lepődöm ezért, amikor Szám István szóba hozza a dédszüleit, német kereskedő őseit, akik Pétervárt is kereskedtek... Őt ráadásul abban szerencsében részeltette az élet, hogy e múltról hosszan hallgathatta százegy évet élt dédanyja elbeszéléseit. Fádó úszik halkan a térben, a meghökkentően szlávos portugál nyelv és lélek oly jellemző zenéje, amelynek hallatán úgy kerít hatalmába a szerelmi érzés, hogy nem kíván tárgyat magának, de fúgát és párizsi aszfaltmuzsikát is hallottam már itt. A pazar, ötméteres belmagasságú tér első traktusa osztatlan, a falakon méternyi sávban dióbarna falambéria fut körbe, amely csak kissé emelkedik meg a jobb sarokba telepített pult vendégtérre néző felületén. A hátsó traktus már kétszintű, a galéria erkélyét két rőtbarna vasoszlop tartja, köztük, középütt hatalmas tálalószekrény áll. Minden asztal és szék és szófa az Ecseriről került ide, eleve jó, vagy felújított állapotban, a jobb oldali falon bő méterszer fél méteres tükörben szemlélhetjük meg, mennyit öregedtünk az elmúlt három óra során. A megnyugtató mintázatú szőnyegek nem csupán a lakkozott bükkparkett kitüntetett felületeit fedik, de imitt-amott a hátsó traktus és a galéria vajszín falait is, amely maga ugyancsak több traktusra, elkülönített térrészre oszlik. Köpenyünket régi kávéházi, vendéglői falifogasokra vagy álló Thonetekre függeszthetjük, szemünket pedig a falak igényes képeire és a bejárat fölött gubbasztó, éjfél után három percet mutató órára. Nyomokban, részleteiben számos már létező helyre emlékeztet a Zsivágó, egészében azonban egyikre sem, belsőépítészeti egyénisége magában áll. Oly bőséges, oly pazarlón befogadó, hogy szinte érthetetlen lenne, ha meg tudna maradni ilyennek. Hiszen legalább kétszer ennyi asztalt, fotelt és széket is képes volna befogadni, amire szüksége is lesz, ha híre-neve a kezdeti hetek ütemében növekszik. A napközi órák egyelőre az ínyenc kevesekéi, ám esténként a közeli színházak közönsége és a mindinkább turisztikus, nagybani vendéglátásra berendezkedő Liszt téri helyek, meg a szűkebb-tágabb környék felől erre vándorló fiatalok máris megtöltik. Zsenge korú létére, hisz alig született még meg, számos esély, lehetőség áll még előtte. Kéthetente máris itt tartja vetítéseit és vitáit az Örökség és Társadalom (műemlékvédelmi és városökológiai) Alapítvány, az ŐRTÁRS civil gárdája, amely az Ellátón, a Sirályon és a Csendesen át vándorolva lelt helyére itt. Meglehet, igényes koncert-café is lesz belőle, és ha a kerületi önkormányzat nem csupán zsákutcává, de valóban sétáló utcává is teszi a szakaszt, akkor életteli terasza is lehet, amelyet a három méter széles járdát igénylő rendelet ma még nem tesz lehetővé. Éhség esetén szendvicsekben és pirogban reménykedhetünk, a melegkonyhai engedély elnyerésével utóbb tágulhat a kínálat. Az olcsó Vergnano kávék régi, családi készleteket idéző csészékben, egykori cukrászdai alpakka tálcákon érkeznek, délelőtt tíztől éjfélig vár bennünket a hely. Legyen hosszabb életű Budapesten, mint névadója odaát, a hányatott regény tágas térségein. ● 23 BUDAPEST 2010 május
