Budapest, 2010. (33. évfolyam)
5. szám május - Kozák Gyula: A „Rottenbiller
ni a háborúban súlyosan megrongálódott házat. Joggal gondolták, hogy az új rend stabilizálta helyzetüket, s életük hátralévő részét nem a napi túlélésért folytatott küzdelem tölti majd ki. Optimizmusukat csak erősítette, hogy létrejött az Európai Iskola avval a szándékkal, hogy a két világháború közötti akadémikus, keresztény-nemzeti, „békanyálas piktúrát” (Vajda Lajos a harmincas évek hivatalos festészetét nevezte így) felváltsák a kortárs nyugati művészettel rokon, haladó magyarországi képzőművészeti mozgalommal. Úgy érezték, elérkezett az emberi és a művészi szabadság ideje: művészetüket elismeri az új demokrácia, s munkájukból meg is fognak élni. A kis művésztelep azonban hamarosan veszélybe került. Egy Moszkvából akkoriban hazatért rendőrtábornok vetett szemet a dekoratív villára. Magas összeköttetései révén meg is szerezte a „jogot”, rövid úton kiakolbólította a művészeket, s beköltözött protekciós szerzeményébe. Korábban a Rottenbiller utca 1. számú bérház II. emelet 17. számú négyszobás, cselédszobás lakásban lakott, de hamarosan kiderült, az hivatalosan nincs is kiutalva a moszkovita kádernek, ezért aztán végeláthatatlan pereskedés szakadt a „cserével” oda kényszerített művészek (Bálint Endre és a Jakovits-Vajda házaspár) nyakába. A lakás még polgári otthonnak is szűkös, az alkotómunkára pedig teljesen alkalmatlan volt. Amikor az Ady Endre utcából elzavarták őket, az Európai Iskola, a háború után létrejött laza művészi csoportosulás is megszűnt. Jakovitsék lába alól teljesen kicsúszott a talaj. Az áldatlan körülmények ellenére lassan kialakult mégis az új életforma. A lakás bejárati ajtaja 1948-tól 1967-ig legfeljebb éjszakára volt néha bezárva, évekig kulcs sem volt hozzá, csak egy rigli szolgálta az itt lakókat. Láthassa mindenki: a látogatókat, az ide zarándoklókat nyomorult helyzetük ellenére is mindig szívesen fogadják. A korábban baloldali, a szocializmus társadalmának nagyszerűségében reménykedő művészek már az Európai Iskola megszüntetésekor rádöbbentek, hogy reményeik nem teljesülhetnek, s ahogy keményedett a rendszer, s egyre élesebben váltak el egymástól a kurzust kiszolgálók és az autonom alkotók útjai, úgy fordultak lélekben és verbális megnyilvánulásaikban is a létező szocializmus ellen. Nem volt ez aktív ellenállás, lépéseiket sokkal inkább művészi függetlenségük megőrzésének szándéka motiválta. Miközben megint csak nem kaphattak kiállítási lehetőséget, s művészetükről csak azok tudtak, akik meglátogatták őket. Nyomorúságos lakáskörülményeik miatt, ha csak tehették, hetekre-hónapokra művésztelepre vonultak el, külföldre utazó barátok lakásában vagy egy üzemi rajzkör üres, kihasználatlan műtermében találtak maguknak alkalmi lehetőséget a munkára. De a rendőrtábornok levetett lakása – és ez némi elégtétellel tölthette el őket – már 12 BUDAPEST 2010 május Vajda Júlia és Bálint Endre Vajda Júlia vernisszázsán, 70-es évek Bálint Endre: Séta a temetőben, olaj, fa, 10x51 cm, 1968
