Budapest, 2010. (33. évfolyam)
5. szám május - Persányi Miklós: Az állatkert: világattrakció!
velt országok állatkertjei a világ legjobbjai, a fejletlen vagy újgazdag országokéi gyakorta csak szánalmas kis „menazsériák”. Összehasonlítható-e a legjobbakkal a miénk? Bátran. Arra kell büszkének lennünk, hogy a világon harmincadikként megnyílt kert az egyik legpatinásabb nemzeti intézményünk. A gyűjtemény átfogó, az élővilág változatosságát ritka sokféleséggel, 970 állatfajjal mutatja be. Akadnak ritkán látható egzotikus különlegességei: aranyhasú mangábék, Aldabra óriásteknősök, hatalmas flamingó- és pelikáncsapat, mérgeskígyó-kollekció, szaporodó gorilla- és orangutáncsaládok. A száz évvel ezelőtti zseniális tájtervezéséért, művészi épület-együtteséért csodálják, zsúfoltságáért, kicsi területéért sajnálják. Patinás, érdekes, bár kicsi. Műemlék-állatkert. A világ legszebbje. Száznegyvennégy éve hazafias érzülettől indíttatva „élő nemzeti múzeumként” hozták létre. Épp a kiegyezés előtt vagyunk – apropó, a Haza Bölcsének egyik kedvenc sétahelye itt, a régi medveketrecek környékén volt. Az állatkerti társaság állat- és növényhonosítással is próbálkozott, aztán a millenniumra eluralkodott a népszórakoztatás szándéka. Befészkelték magukat a kertbe a csepűrágók és mutatványosok, a Vidám Park meg a Cirkusz jogelődei. Mégis csődbe jutottak 1907-re, s Budapest Székesfőváros vette át a vagyont. Kicsinyeskedés nélkül, szilárd tudományos alapokon tervezték és szervezték újjá a gyűjteményt. A Bárczy István – Lendl Adolf – Kós Károly féle átépítés nek, no meg négymillió aranykoronának köszönhetően az akkori világ legkorszerűbb és legszebb intézményét nyithatták meg újra, négyévi szünet után, 1912 május 20-án. Ha kisebb is – már baj Nagy siker volt, amiről így lelkendezett a Magyar Építőművészet az évi 11-12. számában: „Ez az állatkert valóban megáll ja helyét a külföldi leghíresebb állatkertek mellett is. Ha kisebb is azoknál, sebaj, hiszen csak most kezdték el építeni s folytatni is fogják. De elvitázhatatlan tény, hogy a miénkének van hangulata, valami különös hangulata és ezt a külföldiekében hiába keressük, mert ezek a kis épületek, ezek a téglából, fából, kőből épült, cseréppel, zsindellyel, szalmával fedett kisebb-nagyobb épületek valóban szépek, művésziek, fiatalosan frissek, vidámak és – magyarok.” Száz éve, a főváros fénykorában, hozzáértő és igényes, szakmailag hiteles és művészileg zseniális újjáépítés zajlott. Remekmű. „Ha kisebb is azoknál, sebaj, hiszen csak most kezdték el építeni s folytatni is fogják” – szólt az optimista jóslat, ami azonban nem vált be. Jött a háború, a kommün, aztán a még pusztítóbb háború, front, ezt követően meg a múltat végképp eltörölni igyekvő diktatúra. Az ostrom alatt a gyűjtemény és az épületek nagy része is elpusztult. A Rákosi-, majd a Kádár-korszak beavatkozásai megfosztották elegáns karakterétől, a „széles néptömegeknek” adott ajándék lett, része a „circenses”-nek, ha már a „panem” és a „forum” hibádzott. A nemes arculat folyamatosan erodálódott. Nemhogy bővült volna, de területét 1950 és 1992 között többször megcsonkították. A legtöbbet a Vidám Park meg a Cirkusz vitte el, de a kert rovására bővítették a Dózsa György utat, végül elprivatizálták a Gundel által használt állatkerti földet is. Nemhogy folytatódott volna a magas minőségű építés, de pusztultak a „különös hangulatú” házak, tehenészeti színvonalú építmények burjánoztak elő a legalkalmatlanabb helyeken és egyre több ketrec-ketrec hátán rontotta a korábban 5 BUDAPEST 2010 május A korai állatkertek egyik mutatványa az elefántidomítás volt, Berlin, 1876 körül A ketrecek uralták a Budapesti Állatkertet az 1990-es évek közepéig